Református főgimnázium, Debrecen, 1911

4 lázadás alkalmával, korántsem forradalmi tanok hatása alatt cselekedtek, hanem „tisztán és kizárólag a hatalmasok visszaélései kényszerítették belé a szegénységet a küzdelembe". Az ezen események színhelyéül szolgáló „vidék gazdasági életének folyamata még nincs ugyan kellően megvilágítva, de minden arra vall, hogy a Királyhágón túl a munkáselemek helyzete ősidőtől fogva kedvezőtlenebbül alakult, mint az ország többi részeiben. A központtól távol s a király ellenőrzése alól kivéve a földesúr azt tette, amit akart s kíméletlenül kiaknázta kivételes helyzetének előnyeit". Az itt kifejlődött állapot nevelte az Apor Lászlókat, akik magán kedvtelésből fogságba vetették a náluk tiszteletadás céljából megjelent királyt. Az meg köztudomású dolog, hogy 1514-ben a honvédelem kötelezettségének ellátása alól is kibújni akaró urak és Bakócz Tamás érsek rövidlátása és önzése kergette belé a parasztságot a véres mozgalomba azáltal, hogy a keresztes hadjáratra összegyűjtött tömegeket éheztették és felszereléséről egyáltalában nem gondoskodtak. De hogy a magyar demokratikus törekvések sohasem irányultak a forradalmi törekvésektől rendesen elválaszthatatlan pusztításokra és féktelenségekre, azt legjobban éppen március 15-e bizonyítja. E mozgalom az országgyűlésen nem képviselt^ az évtizedekre visszanyúló tradicionális kifejezés szerint az „alkotmány sáncain" kívül álló tömeg messzehangzó életnyilvánulása volt. És mivel annak természetes lefolyása elé semmiféle akadályokat nem gördítettek, minden zavar és vérontás nélkül folyt le, úgy, hogy egy békés népgyűléshez hasonlított s egy idegen pártatlan szemlélőre nem a forradalom hatását, hanem egy nagyszabású ünnepély benyomását tette. Olyanformának tünt fel, mint a római Egyetértés, vagy a francia testvérisülés ünnepe. A római történelem pedig a legszebbnek mondotta azt a napot, amelyen Camillus templomát fölszentelték az Egyetértésnek, annak az emlékezetére, hogy a pártküzdelmeknek vége lett s a küzdő felek békejobbot nyújtottak egymásnak. Nagyobb örömmel, nagyobb büszkeséggel gondoltak e napra még a hódításban telhetetlen rómaiak is, mint a Scipiok véres dicsőségére, mellyel Karthagót elpusztították. Mert az Egyetértés templomában megbékültek akkor, mikor még mindkét fél töretlen volt, mikor még teljes erővel tudták volna tovább folytatni a pártküzdelmeket. A francia nemzet pedig a legben-