Református főgimnázium, Debrecen, 1908

8 Már régen észrevették, hogy a nap a közelébe kerülő üstökös farkát taszítja. E taszításnak az oka a fénysugárnyomás. A napkoronában lévő finom napport, mely legnagyobbrészt a napfoltokon át löketik ki, a fénysugárnyomás a napátmérőnél hatszorta nagyobb távolságra taszítja ki. A napkoronát napfogyatkozáskor lehet vizsgálat alá venni. A napkoronában levő nappornak egy része a napra nézve elvész ; ezen anyagveszteség azonban nem múlja felül a beeső meteorok által való anyagszaporodást. A sugárnyomás által ellökött porszemecskék részint kozmikus porrá, részint meteorokká egyesülnek. A sugárnyomásnak — mint látható — nagy fontossága van az égi jelenségeknél. A nagyobb testeknél a nap vonzása, a végtelen parányiaknál pedig a sugárnyomás érvényesül. A vonzás és a taszítás így egymást kölcsönösen ellensúlyozza. Arrhenius elmélete egyúttal kiegészíti Darwin származástanát, amennyiben az élet eredetét is megmagyarázza. Szerinte ugyanis az élet a napsugarakokozta fénynyomás által jut az egyik égi testről a másikra. Egy gömbalakú testre ható sugárnyomás akkor a legnagyobb, ha a gömb átmérője 0'00016 mm. A baktériumok között ilyen nagyságúak tényleg vannak is; középsűrűségük közel áll a víz sűrűségéhez. Az ilyen végtelen kis élő lényt a légáram könnyen magával ragadja a légkör határáig. Ott a napportól negatív töltést kap s az egynemű töltésű finom porszemek által kilöketik a világűrbe, ahol a fénynyomás tovaragadja a napsugarak irányában. A fénynyomás hatásának kitett csíra körülbelül 20 nap alatt éri el a Mars pályáját, 80 nap alatt a Jupiterét s 14 hónap alatt a Neptunét; a legközelebbi naprendszert, a Centaurus a-ját 9000 év alatt éri el. Kísérletileg igazolták, hogy az élő csíra huzamosabb ideig maradhat óriási nagy hidegben anélkül, hogy elpusztulna. A világűrben lévő nagy hidegben, mely nincs messze az abszolút nulla-foktól, minden vegyi folyamat szünetel s így a csíra változatlanul érkezhet meg egy életre alkalmas bolygóra. Ha egy más naprendszerbe jutva nagyobb kozmikus porrészecskéhez ragad, akkor a nap vonzóhatása kerekedik felül s így könnyen bejuthat egy bolygó légkörébe, ahol a levegő ellenállása miatt sebességét elveszti s így lekerül a bolygó felületére. A világűrben bolyongó életcsíráknak csak egy kis része kerül életre alkalmas bolygókra. Ezután azonban még az évek millióira van szükség ahhoz, hogy az illető égi testen az élet teljes virágzáshoz jusson.