Református főgimnázium, Debrecen, 1907

II. Beszéd. Március 15-én a főiskola ünnepélyén az oratóriumban elmondotta: Dr. Petzkó Ernő. Tisztelt közönség! Nemes tanuló ifjúság! Mikor ide, az Istennek szentelt helyre belépünk, mikor szíveink magasztosultságában túl akarunk emelkedni valamennyi teremtett dolgon, túl az egeken, csillagokon — istenig, az ő nagy jóvoltából a felmagasztosultság érzete mellett lehetetlen, hogy egy másik éppen olyan nemes, éppen olyan lélekemelő, éppen olyan magasztos érzelem ne kísérje Istenhez emelkedő szíveink fohászát — a hazafiság érzelme. Ez tölti el kebleinket, hiszen imádságra emelkedő tekintetünket nem kerülheti ki az az emléktábla, mely oratóriumunk falán hirdeti a nagy idők nagy emlékeit. Ez a hely hát t. közönség! kétszeresen meg van szentelve. A múlt képei kell, hogy itt elevenebbek, szívhez szólóbbak, lelkesítőbbek legyenek. Ma ide 1848 emlékének megünneplésére gyűltünk egybe, annak a nagy alkotásnak megünneplésére, melyben megerősödve gyarapodhatunk csak szabadságunkban, erősödhetünk magyarságunkban. Hazánknak a 48-as törvények által újjászületése ugyan alig pár hónapi munkás küzdelem és lelkesedés eredménye, de ennek megérlelése, a forrongó eszmék kiforrása, a tarthatatlan állapotok megdöntése s ezen az új nemzeti állain felépítése messze idők gyászos körülményei közé nyúlnak vissza, s csakis ezekből fejthetők meg, innen magyarázódnak. Célomon kívül esnék azonban t. közönség! hogy az átalakulások indító okait, a mozgató eszméket kutassam, hogy hosszasabban vizsgáljam a dicsőséges kor világossága mellett a megelőző sötét képeket, a lesújtó szomorú közállapotokat. Ez átalakulás előzményeit és jelentőségének fönséges