Református főgimnázium, Debrecen, 1907
19 esperese, tehát a papi rendnek jelentékeny része jelent meg ezen a gyűlésen, mely Sinayt mind püspöki, mind tanári hivatalából letette s a püspöki székbe Hunyadi Ferencet választotta, főjegyzőnek Héczei Dánielt, aljegyzőnek Benedek Mihályt. Csak a világi urak példátlanul felgerjedt haragja, mely Rhédey Ferenc főcuratorral azt mondatta, hogy pápistává lesz, ha Sinay superinlendens marad, magyarázza meg, hogy Sinayt tanári állásától is megfosztották s így nemcsak hatalmát, hanem kenyerét is elvették tőle. Haragjukat Sinavnak egész viselkedése mellett különösen egy Marcsa Mózes szatmári espereshez intézett s nyilvánosságra jutott levele szította föl annyira, melyben egész nyiltan hívta föl a vele tartókat arra, hogy „a secularisokat zárják ki az Ekklésiai igazgatásból". 1 Haragjukban túllőttek a célon. Sinay megválasztásának szabályszerűségéhez szó fért ugyan, tanári hivatalát azonban harminc esztendőn át becsülettel töltötte be, abból is kitenni őt kegyetlenségszámba ment. így most már két püspöke volt a kerületnek. Hogy ki marad meg tényleg a püspöki hivatalban, az attól függött, kit erősít meg székében a király. Sinay kérésére a király az ügy megvizsgálására királyi megbízottat küldött Debrecenbe br. Orczy József személyében, ki július második felében a vizsgálatot meg is ejtette. Sinay ez időtájt még Bécsben volt, legtekintélyesebb párthíve, Halmi István, betegen feküdt, így a királyi biztos nagyobbára ellenfeleitől szerezte be információit, melyeknek eredményeképen a király elé terjesztett jelentésének magva ez volt: Electionem Sinaianam (quaeper Pastores solos facta est) pro cassata, nulla, et irrita liabendaw esse 2 (Sinay megválasztását, mely tisztán a papok müve volt, megsemmisítendőnek, meg nem történtnek és érvény nélkül valónak kell tekinteni). Ezzel el is dőlt a kocka. E jelentés eredményeképen nemsokára megérkezett az okt. 18-ról kelt királyi rendelet, mely Hunyadit megerősítette püspöki állásában s így Sinay megválasztását semmisnek tekintette. Nem egészen öt hónapig tartott Sinay püspöksége. A sors amily hirtelenséggel fölemelte, oly borzasztó zuhanással taszította ismét a mélybe. Mint egy jól szerkesztett 1 Tóth F. i. m. 217. 1. 2 Tóth F. i. m. 219. 1. 2*