Református főgimnázium, Debrecen, 1907

XIII. Adatok az intézet 1907—8. évi történetéhez. 1. Az iskolai év kezdete, felvétel. Tanári karunk alakuló gyűlését aug. 31. tartotta. A szeptember 1—5. napján megtartott javító-, pótló- és magánvizsgálatok mellett a tanulók felvétele az intézet régibb növendékeire nézve június havában az évzáró vizs­gálatok után, az újonnan jött növendékekre nézve pedig a július havában történt előjegyzés alapján szept. 1—8. napján ejtetett meg. Beíratott összesen 646 nyilvános tanuló, 15-tel több, mint a múlt iskolai évben. A vizsgálatot tett tanulók 89'68 százaléka refor­mátus vallású volt. 2. Az iskolai év megnyitása és a tanítás menete. Az iskolai évet szeptember 9-én a nagytemplomban tartott [istenitisztelettel nyitottuk meg. Istenitisztelet után az iskolai törvények az ifjúság előtt az oratóriumban felolvastattak s az igazgató az ifjúsághoz intő és buzdító beszédet tartott. A tanítást szeptember 10-ikén kezdettük meg a megállapított tárgyfelosztás és az előre elkészí­tett tanmenetek szerint. A tanítás rendes menete fennakadást nem szenvedett ugyan, a megállapított tantárgyfelosztáson azonban az év folyamán kétszer is változtatni kellett. Joó Győző helyettes tanár ugyanis a brassói áll. kereskedelmi iskolába kineveztetvén, intézetünkben elfoglalt állásáról lemondott és 1907 december 5-én eltávozott. A tanári kar a maga körében azonnal intézkedett a szakszerű helyettesítés iránt, egyúttal pedig javasolta, hogy az igazgató-tanács elnöksége pályázat útján töltse be az állást. Az igazgató javaslatára azonban az elnökség mellőzte a pályázat hirdetést s Joó Győző tantárgyainak tanítását megfelelő ' díjazás mellett azokra a kartársakra bízta, akik addig is, míg az elnökség véglegesen intézkedik, a szakhelyettesítésre vállalkoztak, így Joó Győző eltávozása után a III. B) és IV. B) osztályban a németet Kecskeméthy M. Lajos rendes tanár, a IV. A) osztályban

Next

/
Thumbnails
Contents