Református főgimnázium, Debrecen, 1907

133 a magyart Oláh Gábor helyettes tanár, a németet dr. Szeremley Béla rendes tanár, a VI. osztályban a németet Sinka Sándor ren­des tanár tanította. A második körülmény, amely intézetünk évi berendezkedésén nagyobb változást okozott, Bosznay István rajztanár nyolc hétre {febr. 17-től ápril 12-ig) terjedő szabadságolása volt. Bosznay István ugyanis, aki a festőművészet terén már régóta elismert nevet szerzett magának, abból az alkalomból, hogy festményeiből a Nem­zeti Szalon Budapesten külön kiállítást rendezett, február 17-től március 22-ig szabadságot nyert, amelyet az elnökség Bosznay István újabb kérelmére az illető tanár egészségi állapotára való tekintettel április 12-ig meghosszabbított. Ezen nyolc hét alatt Bosznay István helyettesítését illetőleg a tanári kar úgy intézkedett, hogy a III. A) osztályban a számtant Zalányi János rendes tanár, a geometriát Karai Sándor igazgató­tanár, a III. B) osztályban a számtant Nyáry Béla rendes tanár, a geometriát Bocsi Sándor helyettes tanár, az V—VIII. osztályban a görögpótló rajzot, úgyszintén a rendkívüli szabadkézi rajzot is Báthori Gábor rajztanár-jelölt tanította. A tanítás rendes menetét akadályozták ugyan a kartársak között felmerült rövidebb tartamú betegségi esetek is, de ezek miatt szakhelyettesítésről nem kellett gondoskodni. Változás állott be az év folyamán a testi nevelés körében is azzal, hogy dec. 7-én megkezdetett a VII. és VIII. oszt. tanulók katonai kiképzése. Erről részletesen a Testi nevelés címe alatt szólunk. 3. A tanári testület. A tanári testület személyi viszonyaiban a következő változások voltak. Dr. Nagy Zsigmond rendes tanárt az igazgató-tanács az egész iskolai évre egészségi okból szabadságolta. Dr. Nagy Zsigmond az év legnagyobb részét külföldön töltötte, ahol egyszersmind tanul­mányait is gyarapította. Helyettesítésére az igazgató-tanács elnök­sége 1908 júl. 3-án 3093 sz. alatt Joó Győző, magyar-németből szakvizsgálatot tett tanárjelöltet nevezte ki. Joó Győző azonban, amint az előző pontban említettük, dec. 5-én az intézet köteléké­ből kilépett. Nagy Jenő múlt évi helyettes-tanár helyére, akit az igazgató­tanács ezen tanévre is alkalmazott, de aki más intézetben foglalt «1 tanári állást, az igazgató-tanács elnöksége előbb Madai Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents