Református főgimnázium, Debrecen, 1906

18 1796 végén odahagyja a katonaságot s hazatérve Debrecenbe, mint nyugalmazott főhadnagy végleg búcsút mond a kalandos katonaéletnek. Házat vesz, szőlőt szerez, hivatalt vállal, szóval átalakul nyugodalmas életű polgár emberré, kinek legfőbb öröme, ha egy kancsó jankai mellett elpipázhat és borozgathat jó barátai társaságában. Csokonai, Kis Imre, Szentgyörgyi. Domokos Lajos mindig szívesen látott vendégei, valamint a Böszörményből belátogató Diószegi. Piac-utcai háza mögött szép kertje is van, ott ültetgeti ritka plántáit s gyönyörködik kikelésükben, virágzásukban, békés nyugalommal. Részt vesz a közügyekben is. Viiáglátottsága, elismert tudós és poétái híre súlyt adnak szavának, ha valami ügyben felszólal. Csokonai halála után ő a debreceni irodalmi élet irányítója, a nagy port felvert Arkádia-pörben valósággal prókátora városának. Kazinczyval eladdig szíves baráti viszonyban állott, miről levélváltásuk tanúskodik. A pör folyamán azonban teljesen elhidegültek egymástól. A pör tárgya, hogy t. i. a Csokonai emlékoszlopára Kazinczytól ajánlott „Árkádiában éltem én is",.' jelmondatban a debreceniek sértést láttak, mert Árkádia egy útleírás szerint igen jó legelő, kivált szamaraknak, valamint egész lefolyása sokkal ismertebb, semhogy részletes kitérést érdemelne.

1 Egyet azonban meg kell jegyeznünk. Általában úgy szokták feltüntetni ezt a pört, mint amelyben Kazinczy oldalán van a teljes igazság, Fazekas eljárása botrányosan ízléstelen és kicsinyes. Pedig nem úgy áll a dolog. Az kétségtelen, hogy Kazinczy szerencsétlenül magyarázott jelmondatával semmiféle bántó célzást nem akart kifejezni. De hogy a debreczenieknek ilyen föltevésre volt okuk, az is bizonyos. Levelei bizonyítják, milyen elfogult és lekicsinylő véleménnyel volt ö a debreceniek iránt, holott abban az időben úgy a város vezetőségében, mint a főiskolában számos széles látókörű, emelkedett gondolkozású férfi működött. A debreceniség nála egy volt a maradiság, sőt az ostobaság fogalmával, amiben nagy része lehetett annak az elfogultságnak, melyet Kazinczy a nyelvújítás túlzásait erélyesen visszautasító, a világpolgárias Szellemnek sem szívesen hódoló tősgyökeres magyar debreceni közvéleménynyel szemben táplált. i L. Váczy J. Kaz. Lev. és írod. tört. Közt. 1896.