Református főgimnázium, Debrecen, 1902
12 nemzetiségek ellen foly, önvédelmi színezete van ; a bécsi reakcióval szemben diadalmas függetlenségi harccá változik s végül a szövetkezett abszolutismus túlnyomó ereje ellen, a világszabadságért vívják. Az Árpádok és a Hunyadiak régi dicsősége, a rettenthetlen „fekete seregnek", a Bocskay és Bethlen huszároknak, a Rákóczy kurucainak ősi vitézsége, mintha kikeltek volna az éji homályból, világraszóló hőstettekre ragadták a magyar honvédeket. — Halljátok ez évről a költő éneket: „Az volt az óv, csudáknak éve, Regehősök láttattak élve, Minőkről álmodunk csupán, A történetben a mi fényes, Szörnyű, dicső, nagy ünnepélyes Következett egymásután. Mily nép, mily harc, mily hősi szellem! Felkölt a Hun s itt volt a Hellen, Láttuk Zámánál Scipiót; Thermopylae és Aquilea Szemünk láttára védve, víva; S bősz Amurád megdöntve volt." (Tompa.) Meglehet, hogy voltak tévedések, voltak hibák, de az az egy bizonyos, hogy a magyar nemzet e vérkeresztséggel iktatta be magát azon nemzetek sorába, kik a szabadságra, önállóságra érdemesek s hősiességével kivívta a világ bámulatát. S a nemzet története igazságosan ítél, midőn az emberi tévedéseket, botlásokat feledve elismeri, hogy a dicsőségből az oroszlánrész lánglelkű vezérét, Kossuth Lajost illeti. A buzdító példával, az igazságos ügybe vetett rendületlen hitével ő járt legelői. Mindenütt ott látjuk, ahol eszmére, tanácsra, lelkesedésre, erőre van szükség. Honszerelme, kitartása bámulatra kelt és csodákat művel. Amaz örökké emlékezetes, fennkölt jelenetben, midőn a szorongatott nemzet képviselőitől velőkig ható ékesszólással festve a haza veszedelmét, 200 ezer koronát kér a haza védelmére :
