Református főgimnázium, Debrecen, 1895

29 el óránként százszor, ám ha életet nem öntünk a versekbe, meglehet gazdagítjuk a tanuló memóriáját, de mert a költő gondolatait sem szivén, sem lelkén át nem szűrtük, jelleme fejlesztésére, erkölcsi érzetére s fenköltségére, kedélye épségére és derűjére egyáltalában be nem fo'ytunk, ellenkezőleg a klasszikus költők iránt unottá és fásulttá tettük őt. Yan még egy, melyet a klasszikus költők olvatatásánál jónak látok hangoztatni. Értem a fordítást. Költőt tolmácsolni idegen nyelven nehéz munka s egészben véve soha sem tökéletes. A gondolat legsubtilisabb formáit, az érzés legfinomabb árnyalatait visszaadni, ha lehetetetlen is, de mindenesetre ád annyi ösztönt egy tanárnak, hogy e feladattal — tanitványait is közös munkára vonva — megbirkózzék. A forditásnak — szerintem — szabatosnak, lendületesnek kell lenni és soha sem elhamarkodottnak, felületesnek. A miniszteri Utasitás ide vonatkozólag ezt mondja: „a szövegnek oly hű fordítását kell adni, mely nemcsak gondolatmenetét, hanem stiláris árnyalatait is visszatükrözi," „azt a kifejezést alkalmazza a fordítás, mely az idegennek fogalmi körét legteljesebben födi." Ezek közül az * előbbit csakis a felsőbb osztályokban követheti a tanár. Az osztrák Utasitás ide vonatkozólag igy szól: Ein Ergebnis der Praparation und Erklarung muss auf jeder Stufe des Unterrichts eine treuc und veschmackvolU ÍJber&etzung seiu. E két követelményt részletesen ki is fejti. (L. Istructionen für den Unterricht an den Grymnasien Österreich. Wien 1884. Blatt 63.) A hűség, de főként az ízlés költemények fordításánál nagyon is fontos. A jól készült fordítás kettős haszonnal jár. Egyrészről nem csak a klasszikusok megértésére vezet, hanem bepillantani enged azok gondolatvilágába is, hogy lássa ott a tanuló —- és ne csak a tanár szavai után higyje — azt, a mi igazán nemes, felemelő és szép s érezze mintegy az eredeti költeménynek fuvalmát. Másrészről fejleszti az ifjú stílusát, melyre pedig egyetlen alkalmat sem szabad elszalasztani a tanárnak. A