Református főgimnázium, Debrecen, 1895

28 Kétségkivül ezek megismertetését is kell hogy elősegítse a költemény, de szerintem ez másodrangú, sőt veszélyes. Miért? — itt nem fejtegetem. Óhajtandó, hogy legyen a k'óltöi müvek tanítása önczél. Emelkedjék föl általok a gyermek-ifjú lelke ama magasabb és tisztább régiókba, a hol érzelmeit megkristályosodui, lelkét nemesülni érzi; életét és az egész nagy világot az idoalismus tündöklő zománczával látja bearanyozva. A klasszikus költészet a leghálásabb eszköz, melyre valaha tanítómester szemét vetette. Sajnos, hogy e páratlan költészet pompázó és illatos virágaiból nálunk m^g nem adtak egy teljes bokrétát ifjúságiink kezébe. Kép nélkül szólva, nincsenek a klasszikus költőkből megfelelő iskolai kiadásaink. Mindössze hármat ismerek. Egyik a dr. Boros Gáboré. Szemelvények a görög lantos költészet remekeiből Buchholtz és Stoll után. Másik a Pirchala Imréé: Anthologia latina, szemelvények a lyrai és didakticus költészetből. Harmadik a Dávid Pozder-féle Anthologia latina. Még egyik sem teljes. De a mely költemények bennök megvannak, azokban van izlés, báj, erő és méltóság, melyek a kedélyre soha sem tévesztik el hatásukat, ha azok magyarázata nem szorul a grammatika korlátaira vagy szőrszálhasogató iskolai pedanteriára, hanem arra a lélekre, mely az irás szerint megelevenít s a hogy a költő mondja, csontokig hat és velőket oszlat. Itt a tanár nem rideg anatómus és a tanitás nem száraz anatómia. A költeménybe olvad az ő szive, lelke is s viszi magával tanítványait. ü Homeros rhapsódja, de Aristarchosa is hallgatói előtt. Ő hívja életre az évezredes költőket s adja meg gyönyörű müveiknek azt a vonzó édességet, mely Horatius szerint a hallgatóság lelkét megragadja. Ily feladat megoldásában találom én a klasszikus költők tanításának sikerét. Azt hiszem, e nélkül ép azt a zamatot veszíti el a tanitás, a mely az ifjúságot édes mámorba ringatja. Adjunk bár minden szóhoz ezer magyarázatot, deklamáltassuk