Református főgimnázium, Debrecen, 1895

18 szerint: Horatius méltóvá lett a világ fölötti uralomra nem kevésbé szépsége, mint kifejezésének méltósága által. Vele egy niveaun áll Vergilius, a ki, bár szerény óhajtása odáig nem terjedt, még életében szintén iskolai auctor lett, s a római nép és ifjúság képzeletében rövid időn széditő magasságra emelkedett. Ebben nem kis szerepe volt a nemzeti hiúságnak is ; Homeros felülmúlóját látták benne. Ezért adtak neki a tanitásban is előkelő helyet, ugy hogy a római ifjú szándékosan negélyezte az Aeneisben való jártasságát. Juvenalis azt irja Vergiliusról és Horatiusról, hogy müveik tanulásával gyér lámpafény mellett féléjszakákat eltöltöttek a gyermekek, quum totus decolor esset Flaccus et haereret nigro fuligo Maroni. Lib. III. Sat. VII. 226-227. így érthető az a magas irodalmi képzettség, mely a császárság első tizedében Róma müveit köreiben otthonos volt s az a íiuom érzék és tiszteletreméltó lelkesedés a költészet iránt, mely még a császárokat is versek Írására készteté (pl. Augusztust, Claudiust, Nérót). Az ifjúság csudarajongással volt eltelve a költők iránt. Yergiliust, ha Rómába vetődött félistenként követte és bámulta, sőt látása végett Hispániából fáradtak Itáliába. Érezni kezdették, hogy a rómaiak által eddig lenézett költészet nem puszta kedvtelés és üres fecsegés, hanem belső hivatás és tartalmas dictio. Ovidiust még a hagyomány szerint a versek faragásáért elverte apja, de a belső ösztönt el nem nyomhatta benne. Naturam si furca expellas, tamen usque recuriit. 0 tovább is irt s két nagy elődjével, mint a triász harmadik tagja, fölvétetett az iskolai auctorok kanonjába, s mint ilyen a világirodalomra emiitett társaival majdnem egyenlő hatással volt. Egy törekvés azonban a művelődés szempontjából határozottan elitélendő Róma költőinél. A népre nem igyekeztek hatni,