Református főgimnázium, Debrecen, 1895

16 hogy az összes tudományt költői művekbe foglalják. Nem lehet mondani, hogy helyesen, mert e törekvés a költemény czéljával ellenkezik; azt sem mondhatjuk, hogy a kizárólag költeményekre épitett tanítás alapo3 lett volna, de az bizonyos, hogy szilárd lelkületű, határozott, eszélyes, hős és vallásos polgárokat nevelt Rómának. Harmadik része volt a literátus tanításnak a költeményekben előforduló hitregéknek elég naivul, mint történeti tényeknek kifejtése (históriáé explieatio). A literátus a tanitás további fokán több görög költővel foglalkoztatta a gyermekeket. Olvastatta, megmagyarázta és szemléltette müveiket. A görög nyelv Rómában oly uralmat vett a hazai felett, mint a mi mult századi iskoláinkban a latin nemzeti nyelvünk felett. A görögség utáni mértéktelen törekvés a római oktatást később tudós szőrszálhasogatássá tette. Eüripidest nem találták elég philosopusnak, Menandert nem elég élczesnek, hanem a homályos, bölcselkedő alexandrinusokhoz fordultak, kiket Ízléstelen iskolamesterek nem átallottak a klasszikus költőkhöz mérni és tanítványaik elméjét velők gyötörni. Az erotikus Eiiphorion, az epikus Kallimachos, a tragikus Lykophron voltak különösen kedveltek. Még jó szerencse, hogy az emelkedett gondolkozású s valódi költői ihletű Aratos ^aivó^eva-ját sem vetették meg s utóbb Cicero fordításában is kezébe adták az ifjúságnak. Eme helléncursus mellett űgyszólván másodrangű helyet foglal el a nemzeti költök tanítása, még a fordítások is megelőzték őket, főleg a Livius Andronicus latin Odysseiája, mely pedig oly döczögős, oly barbar volt, hogy a római műkritikusok szerint nem igen találkozott ember, a ki az iskolán kívül még egyszer elolvasta volna, de az oktatásban a latin nyelvre nézve ugyanazon hivatást töltötte be, melyet felséges eredetije a görögre nézve. Memini — írja Horatius (Epist. II. lib. I) — carmina Livi plagosum mihi parvo Oibilium dictare. Közvetve ugyan, de mégis befolytak a római ifjú képzésére