Református főgimnázium, Debrecen, 1890

XXV kezet és kidolgozás ellen különböző oldalról emelkedtek. A színpadon az eszközölt ügyes rövidítések daczára sem tudott sehol fényes sikert aratni. Inkább olvasmányul szolgált, a melyben főleg az ifjúság lelte örömét, mert Posa marquisban, s ennek Carloshoz való barátságában, továbbá Erzsébet erényében saját rajongásának eszményképeit csodálta. A mi a külső alakot illeti, Schiller ebben a művében öltözteti először eszméit a nekik legméltóbban megfelelő diszköntösbe, a verses formába. Don Carlos a korábbi művek prosájával szemben ötös jambusokban van irva, ugyanabban a versben, melyet a német irodalomban legelőször Lessing használt a maga „Bölcs Náthánjá"-ban. Don C.irlosban sok kifogásolni valót talál az elmélet embere, az Ítélet hideg érczvesszejét kezében tartó szigorú kritikus. De a legmerevebb gáncsolót is meleg magasztalóvá, s rajongó dicsérővé változtatja az egész darabon elömlő hév, s az egészet átható elevenen lüktető energia. A mit csak a legnagyobb szabású költői teremtőerő ifjúi forró lelkesedése adni képes, mindaz véghetetlen gazdagsággal van Don Carlosban drámai formába öntve. Ennek a minden emberi mélységet kimerítő beszédáradatnak heve és varázsa magával ragadja az embert, bármily erősen kapaszkodjék is a kritika megingathatlannak tetsző horgonyába. Ezekben, azt hiszem, mindazt elmondottam Schiller ifjúkori drámáiról, a mit cgv ilyen kisebb igényű értekezés keretébe be lehet venni. Ennek megítélését azonban a mélyentisztelt hallgatóság bölcsességére bizom. * * * A főtiszteletü egyházkerületi képviselőség! Nagytiszteletü egyháztanács ! Örömmel ragadom meg ezt az ünnepélyes alkalmat arra, hogy hálás köszönetemet fejezzem ki azért a nagy kitüntetésért, hogy engem e fényes múltú s nagynevű főiskola rendes tanárává megválasztani méltóztattak. A debreczeni főiskola, nem Debreczené, nem a tiszántúli egyházkerületé csupán, hanem az egész evangeliom szerint reformált magyarországi ker. anyaszentegyházé. Nincs hazai reformált anyaszentegyházunknak egyetlen öntudatos tagja sem, a kinek szive sebesebben ne verne a büszkeség érzetétől, a mikor Debreczen, s a debreczeni főiskola nevét hallja említeni. Hogy ne dobogott volna azért igaz örömtől az én ifjúi szivem is, a midőn a villám gyors szárnyain eljutott hozzám az örvendetes izenet, hogy a debreczeni ev. ref. főiskola rendes tanárává megválasztottak. Ismerem a munkát, mely reám várakozik, ismerem az akadályokat, melyek utauiban állanak. Ha ezekre