Református főgimnázium, Debrecen, 1890
XXII általában nem helyzetének tiszta öntudata szólal meg. Ellenben Lujzában először alkotott Schiller olyan női jellemet, a mely mégis néhány lehetséges vonást mutat föl. Benne is annyi ugyan még az exsaltatio, hogy tiszta természetességről alig lehet szó, de az emberi és női vonások mégis tulsulyban vannak benne és még a valószínűtlenebbeket is megnemesiti bizonyos benső báj és szellemi jelentőség. 4. Don Carlos. Spanyol infans. 1787. Schillernek eddig tárgyalt három drámája rövid időközökben követte egymást. Az ezek után következő Don Carlos azonban nem kevesebb, mint négy esztendei költői munkásság eredménye. Ez a körülmény előnyére is, hátrányára is szolgált a műnek. Előnyére annyiban, hogy a lefolyt idő alatt sokat higgadt a költő eget ostromló titanismusa s költői egyénisége sok tekintetben megizmosodott, müérzéke finomodott. De nem kis mértékben ártott a költő belsejében végbe ment ezen előnyös változás a darab szerkezetének, benső egységének s a jellemek következetességének. Mielőtt azonban az ítélet mérő vesszejét kezünkbe vennők, lássuk röviden a dráma tartalmát. „Don Carlos, spanyol királyfi szereti mostoha anyját, Yalois Erzsébetet, a ki korábban az ő számára volt mennyasszonyul kiválasztva, de a kit atyja, II. Fülöp spanyol király, magának vett el feleségül. Ez által a ház békéje minden irányban megbomlik. Don Philip ugv nejét mint fiát gyanakvó és féltékeny szemmel nézi. Erzsébet megaláztatásnak és kényszernek tekinti életét, szivének hallgatást kénytelen parancsolni, élete a kelletlen kötelesség áldozata. Don Carlos pedig elvesztett boldogsága miatt való busulásban, s atyja ellen táplált haragban emészti életét. A királyi család ezen személyei között állanak Domingo, a király gyóntatója ; Álba herczeg és mások : a királyi hatalom bérelt szolgái, a királynő és az infans kémei és árulói. Ebben a helyzetben van a királyi ház, a mint Fosa marquis, több évi távollét után Brüsselből visszatér, Carlossal ifjúkori barátságukat megújítja, arra vállalkozik, hogy összetöri azt az igát, a mely alatt itt az udvarnál a szivek és Németalföldön a népek nyögnek. Audientiát eszközöl hát ki a királynénál Carlosnak; majd meg Németalföld javára fényes hősi pályát próbál számára kimutatni; ráveszi, hogy a király elé járuljon s a Flandriába rendelt