Református főgimnázium, Debrecen, 1890

XXI mondja az öreg — valamennyi ezredét a dísztérre rendelte és azokat az ostoba ficzkókat előttük lelövette.Mi hallottuk a fegyver durranását,láttuk amint agyvelejük a kövezetre locscsant és az egész sereg ujjongva ezt kiabálta: ujuju ! menjünk Amerikába! Ó kegyelmes asszonyom! ugyan miért is kellett neked urunkkal épen akkor menni medve-vadászatra, midőn indulóra doboltak. Azt a dicső látványt nem lett volna szabad elmulasztanod, amint a dobok pergése hirdette „itt az idő" és itt jajveszékelő árvák követték élő atyjokat, ott egy őrjöngő anya rohant, hogy csecsemőjét a szuronyokra szúrja; látnod kellett volna, mint tépték le a vőlegényt és menyasszonyt kardcsapásokkal egymás kebeléről, mint állottak ott kétségbeesve az ősz szakálu vének s mint dobták végre mankójukat is fiaik után az uj világba — óh! és közbe a dübörgő dobpergés, hogy a Mindentudó meg ne hallhassa imádságunkat! A város kapujánál még egyszer visszafordultak s ezt kiáltották: Isten veletek, feleségünk, gyermekeink! — Éljen a haza atyja! — Az utolsó Ítéletkor ismét itt leszünk !" És hozzá az a társadalom minden rétegét vakrozsdaként emésztő demoralisatio ! Titkos bűnök által bemocskolt, hitvány hivatalnoki kar, amelynek hü képviselői Walter elnök és titkára Wurm; erkölcsileg mélyen alá sülyedt polgári élet, a melyben az olyan alakok, mint a derék Miller muzsikus és leánya jó formán a kivételek közé tartoznak. Az a nyomorúság, a melyben ez a jóravaló, derék, egyszerű ember, aki nem tud a hatalmasok előtt csuszni-mászni, egész családjával együtt jogtalanul és menthetetlenül tönkre tétetik, a vizbefulónak kétségbeesett segélykiáltásaként csendült bele a kor lelkiismeretébe. Az erkölcsi öntudatában lábbal tiport polgárság ezen belső fellázadásának Schiller adott legelőször kifejezést; felrázta kábultságából, a despotikus önkénytől való remegéséből és szavaira mindenünnen hálás viszhang felelt. Az egyetemes tetszés a darabban kifejezésre jutott erkölcsi elvekre támaszkodott s kevés ügyet vetett a cselekvény és az alakok valószinütlenségére. Mert „Ármány és szerelem" a kétségtelenül nagy haladás daczára mégis csak a költő első titáni korszakának a terméke. Mert még itt is a széles phiasis terjeng előttünk, noha az előbbi darabokhoz viszonyítva szűkebb gátak között és a jellemeknek jóban, roszban egyaránt jelentkező szertelensége bizonyítja, hogy a költő a maga idealismusát ezen újonnan szerzett reális talaj'a is átültette Az erkölcsi világnézetnek bizonyos elfogultságával még itt is találkozunk. Ha egy Lady Milfott minduntalan az erényről beszél, ez el ő sorban csak phrázis és amit a végből tesz, hogy erényesnek lássék, az sem nem erényes, sem nem erkölcsöd, hanem csak a kétségbeesésnek olyan lépése, a melyben egy-