Református főgimnázium, Debrecen, 1890

XIV a legmerészebb röptű várakozást is felülmulta. Az előadás után az öszszes szini személyzet banquettehez ült Schiller tiszteletére ; elhalmazták nagy hangú dicséretekkel, kiadója pedig, aki időközben átvette a nagy kelendőségnek indult szinmii példányait — Károly 4 aranynyal dugta ki szerény költőnk szemét! Schiller anyagi előnyre s jutalomra nem vágyakozván, megelégedetten, emelkedett lélekkel tért vissza a „Múzsák paradicsomából" az ő stuttgarti „Sziberiá"-jába. Azonban a darabnak tán nagyon is hosszura nyújtott történetétől térjünk vissza magához a darabhoz. Ha a darabnak költői értékéről akarunk beszélni, azt mondhatjuk, hogy az inkább a mii conceptiojában, mint annak kidolgozásában jelentkezik. Amaz valóban oly geniális az eszme felfogásában, mint a milyen nagyszerűen és merészen tudja az eszmét a valóságba átplántálni. A „Haramja" a maga igaz lényege szerint a legabsolutabb lázadó az emberi rend ellen, aki kizárólag csak is maga-magára támaszkodik, nem ismer más törvényt, más morált, más vallást, csak saját „cn

a-jé\ s abbeli eltökéltségét, hogy ennek az „én"-nek mindent feláldoz, mihelyest a saját existentiájáról van szó. Az abstract egyediség természeti jogát képviseli, amit egyik német iró „Todtschlags-morál"-nak nevezett. Másfelől a harainja-élet veseélylyél jár karöltve, folyton veszélyben forog s tulajdonképen attól nyeri egész jelentőségét. A veszély pedig bátorságot és merészséget követel, s igy a haramja folyton föl van arra hiva, hogy egyéni erejét érvényesítse, s egyedül csak attól várja szabadságát és éietét. Mindez azonban nagyon alkalmas arra, hogy a képzelem varázs fényéből szőtt fátyolt borítson a haramja állapotára, ami aztán azt az undort, amivel az ilyen törvénytelenség s annak minden kihágása ellen viseltetik erkölcsi érzékünk, nagy mértékben enyhiti. Ha most már Schillernél a mü kidolgozása a conceptiónak általában mögötte marad, fő-föoka annak mindenesetre azokban a sajátszerű körülményekben rejlik, amelyek között ez a mii keletkezett; a minthogy Schiller maga is azt mondja: „az ő egész felelőssége a darabért az a klirna, amely alatt az született." Elsőben is az egész darabon az az elfojtott szenvedélyesség uralkodik, amely alatt a költő érezte magát; a külalak pedig teljességgel nem képes megbirkózni az anyagjában durva tartalommal. A tragikai küzdelmet a felbosszantott ifjúi dacz vad- és szilaj kitörései pótolják ; erő helyett gyermekes iskolai-erőlködés az, ami a cselekményt áthatja, amivel a helyzeteket festi, a jellemeket megrajzolja és fejleszti; benne van egy szóval e darabban mindaz az értetlenség, melyet lehetetlen bűnül rónunk fel annak az ifjúnak, aki — mint maga mondja — „két évvel élőbb merészkedett embereket jellemezni, mint csali egyetlen e.gygyél is találkozott volna." Ennélfogva főleg a személyek rajzában a termé-