Református főgimnázium, Debrecen, 1888

14 zat javításának lélekölő munkájára s az egymás helyettesítésének a jelen viszonyok között lehetetlen voltára ismételten hivatkoznánk, egyszerűen annyit bátorkodunk megjegyezni, hogy egyfelől öregebb kartársainkat illetőleg, kik életüknek erőteljesebb munkabíró korában sem tanítottak többet heti 17—18 óránál, egyáltalán nem volna méltányos, de talán még jogos dolog sem, most öregebb napjaikban őket nagyobb óraszámmal terhelni; másfelől pedig ha az ujabb tanárokkal szemben a konventi szervezetben megjelölt legszélsőbb határig menne is a főtiszt, egyházker. közgyűlés és őket a maximalis 20 heti órára kötelezné, ami pedig a tantárgyak megszabott óraszámánál fogva minden egyes tanárral szemben keresztül sem vihető: akkor is legfölebb 6—7 tanóra takaríttatnék meg és a föntebb megjelölt 5 tanszék szüksége egyáltalán nem volna elenyésztetve. Ez öt tanszék közül már legalább is háromnak rendes tanárral kellene betöltenie, hogy az ezen felül eső két tanszék teendőire főiskolánk jelesebb képzettségű ifjait — a rendes tanárok közé beosztva — a siker reményében alkalmazhassuk. Mellékelt tantervjavaslatunk mutatja, hogy okvetetlenül szükségünk van egy classica philologiai és egy magyar-német nyelvészeti tanszék felállítására, miként ezt már a múlt évi fölterjesztésünkben is volt alkalmunk eléggé hangsúlyozni. De szükségünk van harmadszor egy okleveles rajztanárra is, ki szakképzettsége alapján nemcsak az alsóbb osztálybeli mennyiségtan és mértani rajz tanítását végezhesse, hanem az önként vállalkozóknak a szabadkézi rajzból is alapos oktatást adhasson. Avagy nem anomalia-e az, hogy a rajz, eme hazai gymnasiumaink legújabb tantervében ugyan háttérbe szorított, de pár évtizeddel ezelőtt oly nagyon hangsúlyozott tantárgy, melynek még a kisebb iskolák közül is majd mindenikben meg van a rendes tanszéke, nálunk annyira nincs képviselve, hogy ha növendékeink egyéni indíttatásuk szerint e téren akarnak némi képzettségre szert tenni, az ez időszerint esetleg főiskolánkban elhelyezett reáliskola szaktanárához kénytelenek folyamodni. Nem túlterjeszkedés, nem ideális állapotok után való óhajtozás tehát részünkről e tanszékek felállításának hangsúlyozása, hanem intézetünk fogyatkozásainak oly eleven érzése , hogy meggyőződésünk szerint rendezett viszonyok között e tanszékekre még akkor is szükségünk leend, ha