Református főgimnázium, Debrecen, 1884

26 Baróti és Révai szórendi vitája. Barótit azonban mélyen sebzette az oldallagos vágás, melyet Rajnis kalauzából kapott s szörnyű hiúságában s törpeségóben minden meggondolás nélkül jajgatni és mozgolódni kezdett. Pedig nyugton maradhatott vólna. De hát bármily burokban voltak is elitélve hangmérséklésének szabályai, ő kiértette s „érezte — mondja Kazinczy — a magyar Helikonra vezérlő kalauz megjelenésével mennyit vesztett a birt elsőség dicsőségéből s ezen visszás és kedvetlen érzések közt irá „Kinyertesét". Mig azonban a „kinyerteshez" készül, hogy az ellenkező poétának, Rajnisnak becsülettel megfeleljen; ügyetlenül uj támadásnak teszi ki magát. Az igazságos fegyvert, melyet Rajnis dolga végeztével elpihentetett, ezúttal Révai kötötte fel és vivta vele az igazságot tanulságosan, szépen és diadalmasan. Baróti ugyanis 1756-ban megjelent „Verskoszoruját" a „kisded szótárral" együtt, melyben ritkábban előforduló magyar szókat foglalt össze, megküldi Révainak Győrre, hogy szerezzen rájok előfizetőket. Lekötelezőleg mondja, hogy benne van a Révai üdvözlő levele és neki is két Révaihoz intézett epistolája. Az első közülök felelet a Révai egekig magasztaló szép üdvözletére s szól Révairól, mint nyelvünk régiségeinek és a magyar poétáknak közrekiadójáról, a nélkül, hogy a nálánál sokkal jelesebb költőről csak egyetlen egy elismerő szót is szóllana: „Nyelvünkről mézet szedegetsz méh módra magyar méh! S elszennvült gyöngyit Révai! fényre hozod. Ez valahány lészen, valahány szem rája tekintend Annyi jeles gyöngyszem gyöngyfejed ülje körül. Nem kivánsz sőt magadét sem szánod hazádtól Látni fehér hollót im valahára lehet*)". A másik kevésbbé szép szóval hasonlóan csak a kiadót dicséri fel, mig a költőről mélységesen hallgat: „Révai felpösdül: s én ügyetek édes enyéim! Mint szamaritánus — monda — magamra veszem. A pénznek szánása miatt szenvedtelek eddig: Pénzemet én rátok szánom akármi kevés**)". *) Verskoszoru 60.1. **) Verskoszoru 1. szak. I.