Református főgimnázium, Debrecen, 1884

9 guktól gondolkodni, önmagukban munkálkodni, egyszóval műveltségűket önerejökbol tovább fejleszteni birják. S ezzel megmondtam azt, hogy mit tartok én a gymnasiumi tanárkar feladatának. Semmi egyebet mint azt, hogy tantárgyát akként tanitsa, hogy növendékeit önszorgalomra, önmunkásságra, az elsajátítottak öntudatos feldolgozására képesekké tegye. Az ember sajátságos lény, ő nincs csupán a külhatások puszta szenvedőleg elfogadására kényszerítve, hanem arra is képes, hogy a rá történt benyomásokat saját czélja, felfogása és hivatása szerént feldolgozza, vagy más szóval ő nemcsak neveltetik, hanem maga is neveli magát. És csak a ki érzelem és gondolatvilágát önmaga alakítja, a ki magában kifejti az emberiség eszményét s magasztos, minden szépért, jóért lelkesülő erkölcsi jellemét: az a valódi müveit ember. Tanári működésem czéljául én ezt tekintem. S minthogy tudom, miként regis ad exemplum totus componitur orbis, minthogy tudom, hogy a növendék első sorban tanárát veszi követendő mintaképül, azon leszek, hogy növendékeim előtt tudomány, erkölcs és szorgalom tekintetében méltó mintaképül szolgálhassak. Ismerem ugyan erőm gyengeségét. Tudom, hogy szokszor a lélek kész, de a test gyarló és erőtelen. Nem tagadom, hogy sok fogyatkozás lehet, sőt van is bennem, ugyanazért nem is támaszkodom csupán önmagamra, hanem támaszkodom azokra, kik erőtlenségem gyámolítani, tudatlanságom hiányait tudományukkal kipótolni s lankadó szorgalmam példájuk s buzdításuk által éleszteni hivatvák. Ilyeneknek tekintem én első sorban főtisztelendő püspök urat, a nagytiszteletü s tekintetes egyházi és világi elöljáróságot, s szeretett tiszttársaimat e nagynevű iskola mélyentisztelt tanárait, ugyanazért bizodalommal kérem mindnyájokat, hogy munkám folytatásában legyenek segítségemre. Görditsék el utamból a netalán feltornyosuló akadályokat, melyeknek legyőzésére önerőm nem elégséges. Szent czélra törekszem s ha ily tekintélyes, ily sok tudományos főt a közügyért, hazánk javáért lelkesülő nemes jellemet munkatársamul tekinthetek: a siker semmiesetre sem fog elmaradni. Mélyentisztelt közönség! Önöknek is van, vagy lehet munkám sikerének előmozdításában bizonyos része, semmi sem buzdítja, ösztönzi a munkást annyira, mint ha látja, hogy azon közönség, melynek szeme előtt folyle működése, öt érdekkel kiséri, részvétét az ügytől meg nem tagadja. Mai megjelenésök, szerény fejtegetésmet kisérő figyelmök remélnem engedi,