Református főgimnázium, Debrecen, 1877

JL2 De veze'relí legyen bár isten ujja, hivott legyen bár égi szózat: mégis megilletődve állok e lielyen, a tudományoknak e fényes csarnokában, hol ama régi vesztalángnál magasabban lobogó szent láng, a tudományok örök világa fénylik, s hol e körül amaz öröktüzetörzö tisztes nőknél tisztesbsereg, komoly, tudós, munkás tanférfiak egész serege áll ört, kik közzé én, parányiságom érzetében, tartózkodás nélkül nem léphetek be. — Es ugy tetszik, mintha e folyton égö élénk lángban ama hórebhegyi bokor fénye ragyogna felém, és hangzanék hozzám a szózat: „oldd le a te saruidat ate lábadról, mert a föld, melyen állasz, szent föld".*) — Távolból meg szülőföldem szava s az elhagyott kedves jó ismerősök bucsudala zendül fülembe, s én itt állok remény s kétség közt ingadozva, liogy megtegyem uj helyzetemben az első lépést. Engedje meg a mélyen tisztelt közönség, hogy életem e váló pontján, sajátságos édesbús érzelmeim körében maradhassak, s székfoglaló értekezésem alapjául fö tantárgyaim egyikének, az ókori remek irodalomnak gazdag tárházából kereshessek ki egy gyöngyszemet, és annak felmutatásával kisértsem meg, nem annyira ediszes hallgatóság, mint leendő tanítványaim figyelmét legelőször foglalkoztatni. Legyen e gyöngyszem: a venusiumi költő, Horatius T-sö könyvének 3-ik ódája „A V i r g i 1 i u s t vivő h aj ó h o z", E költemény az érzelmi vagy lantos költészet legremekebb termékeinek egyike, s szerzőjének páratlan eszmegazdagságáról, mély érzelméről és rendkívüli alakító erejéről tesz tanúságot. — A czélt, melyre minden alanyi költeménynek — ugy az érzelmi, mint az értelmi műfajokban— törekednie kell, teljesen eléri: gyönyörködtet s gyönyörködtetve használ. — Benne az érzelmi és gondolati elem a lelkesedés tüzkohában egy magasabb egységbe olvad össze, s mind tartalma, mind szerkezete és külalakja megfelel a művészet szabályainak. — Felolvasását, időkímélés tekintetéből — ugy gondolom — most mellőzhetjük, részint, mivel eléggé ismeretes, részint, mivel a fejtegetés folyamán úgyis idézni fogom az egészet. Az óda — mint tudjuk — a költői lelkesedés és *) 2. Móz. III. 5.