Református főgimnázium, Debrecen, 1877

aggódó lelke sem nyughatott meg abban, hogy a hajót felsőbb hatalmak védelmére bizta. Elénk képzelnie újra meg újra elé állitja a veszélyeket, melyek barátját fenyegetik. — Fülébe zug az Aquilóval küzdő Africus, észak szele s a déli orkán, melyek egymással összecsapva, örvényt alkotnak a levegőben, s egy-egy gályát, mint pelyhet emelnek fel és csapnak vissza a viztölcsérré csavart habokkal együtt a tengeren. •—Feltűnnek előtte a Hyadok, ama hét csillag a bika állatkép fejében, melyeknek feltűnése és leszállása veszélyes a tengeren utazókra nézve. — A mythos szerint e csillagok Atlas és Pleione leányai valának egykor, kik testvéröknek, Hyasnak, egy oroszlán által lett szétszaggattatása miatt halálra sirták volt magokat, s az istenek a csillagok közé emelték őket. — De ott sem szűntek meg könyet hullatni, zivatarokat hoznak magokkal s szemök könnyeinek hullása, záporeső sűrű cseppjeinek omlása.—De Africus és Aquilonál s a záporöntö Hyadoknál még borzasztóbb a Notus dühe, mely főleg az Adriai tenger felett gyakorolja hatalmát. — Költőnk megáll és megretten e veszélyek előtt. A rémképek, ha egyszer megjelennek, maguk magukat szaporítják. — A költő remegő lelke előtt uj meg uj borzadalmak tűnnek fel. — Legyenek bár elzárva a szelek, mosolyogjanak bár aDioskurok, ne öntsenek bár záport a Hyadok:. Virgilius mégis elveszhet. — Ott vannak a borzasztó tengeri szörnyek, ott van az epirusi parton a hajótörésekről hirhedt hegyfok, az Acroceraunia. — A szörnyek folyvást rettegtetnek, s a hegyfokot útban találja az Attiea felé evező hajó. — A törékeny gyönge járómű felfordulhat, alámerülhet, széttörhetik, s a hü barát ölelő karja, meleg kebele, nemes szive, undok szörnyek martalékává lehet ott lenn. a borzasztó, nyálkás polypkaroktól hemzsegő vizfenéken. Költőnk megborzad egész valójában. — Képzelnie okról okra szállva, előidézi a legelső hajóst, és ugy találja, hogy barátja tengerre szálltának, s az ö e miatti aggodalmának, félelmének és borzalmának okozója egyenesen az, a ki a hajót feltalálta; s mig egyfelől elbámul annak merészségén, másfelől fájó érzelmeit egészen a kitörő harag heves indulatáig felfokozva, önkénytelen keserű panaszra fakad az első hajós ellen, söt tovább megy, vakmerőnek, bűnösnek kiáltja ki azt, mert kijátszotta — szerinte — a teremtő czélját, ki a tengert a földrészek közé elválasztó határ gyanánt rendelte; s e kitörése egy hatalmas végfelkiáltásban nyilatkozik és e hatásos