Református főgimnázium, Debrecen, 1875

19 ládjába bejutottunk, gyermekségünk iránt magunk viseltes­sünk a legtöbb tudományos érdekeltséggel, és magunk hozzuk tisztába őstörténetünk kérdéseit. A rohanva haladó tudomány első sorban töllünk várja ezt, és jaj nekünk, ha a tudomány­nak követeléseit betölteni nem birjuk vagy nem akarjuk. Sőt azon egész népcsaládnak, melyhez tartozunk és a melynek egyes népei a legnagyobb részben pusztuló félben vannak, még meg nem irott történetének megírása is első sorban reánk és fiu testvéreinkre tartozik, mint a kik a fajunkhoz tartozó nemzetek közül egyedül tanúsítottunk valódi életképességet. Ez volna a magyar tudományosságnak egyik legszebb felada­ta, mely egyszersmind a magyar östörténelem és miveltség történelemre is a legnagyobb világot vetné. Chronikák, mondaköltészet és mythologia. Régi krónikáink egyik nevezetes forrását képezik östör­ténelmünknek. Nagy óvatossággal kell azomban használnunk, mert különben gyakran tévútra vezetnek. Legelső sorban le kell bontani krónikáinkról az úgyne­vezett cosmographicus kérget, azon szokását a középkori kró­nikáknak, hogy valamely nemzet történelmét és származását a héber nemzethez, illetőleg az ótestamentomhoz szeretik kap­csolni. Nestor a hires és nagyliitelességü legrégibb orosz kró­nika iró így kezdi krónikáját: „Az özönvíz után Nóé ország­gyűlést tartott három fiával, és felosztotta köztük a megszá­radt világot" ; ebez kapcsolja aztán az orosz történelem kez­detét. Abul Pházi és más legrégibb török krónikások a török nemzet történelmét szintén Nóénak Jafett fián kezdik. A ma­gyar krónikások, Anonymus, Kézay vagy Turóczy hasonlóul vagy Mágogon Jafet fián vagy Nimrodon kezdik a hun magyar történelmet. Ezen tünemény lényegében ugyanaz, a mit már a legrégibb görög és római történelemben látunk, hogy t. i. egyes városok és nemzetek részint a régiség, részint a tekin­tély emelése végett szerették építtetésüket vagy származáso­kat valamelyik istennek, Neptunnak vagy Mársnak nevéhez kapcsolni. Az ujabb korban keresztyénné lett barbár nemze­tek mintegy vallásos és származási solidáritást akartak ez ál­tal fentartani a többi ker. nemzetekkel. Bár önkényt érthetöleg az ilyen tudósítások történelmileg nem használhatók, de lehet eset, midőn ezen cosmographicus elem sem minden tanulmány nélküli, mert vagy östörténelmi, vagy mondai elemeket takar, vagy legalább ilyenekkel képez kapcsolatot. 2*

Next

/
Thumbnails
Contents