Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)

1987 / 12. szám

12 .szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 447 kezelői használati jogának átengedéséről, a kezelői jog átadásáról, az állami ingatlan elidegenítéséről és megterheléséről, az állami építmények lebontásáról, a kezelőt megillető egyéb jogosítványokról es a kezelő kötelezettségeiről rendelkeznek. A másodfokú bíróság által felhívott jogszabályi rendelkezések kizárólag az ingatlan kezelésére, nyilvántartására, változásának átvezetésére és az ingatlanhoz kapesolodo jogokra és kötelezettségekre vonatkoznak. A kezelői jog dologi, a tulajdonjog körébe tartozó jogosítvány, jogagi elhatárolási szempontból nem munkajogi kategória. A kezelői jog átadásakor tehát csak az R. és a végrehajtásáról szóló 6 1970. (IV. 8.) EVM—MEM—PM számú együttes rendeletben (továbbiakban: Vhr.) részletezett jogok és kötelezettségek átszállásáról lehet szó. Ez pedig szűkebb tartalmú jogutódlás. A felperes korábbi munkáltatóját terhelő jogok és kötelezettségek nem az ingatlan kezeléséhez kapcsolódnak. A kezelői jog átadás-átvételét megelőző munkáltatói kötelezettségek nem szállnak át az alperesre. A munkáltatót terhelő kötelezettségek átszállása nem következik a Vhr. 32. §-ának (3) bekezdéséből sem. amelyre a másodfokú bíróság a közbenső ítéletét alapította. E rendelkezés szerint a kezelői jog átadásával az új kezelőre szállnak át mindazok a jogok és kötelezettségek, amelyek a korábbi kezelöt megillették, illetve terhelték. Az állami ingatlan térítés ellenében való átvétele során az R. 6. §-ában és a 7—13. §-aiban meghatározott jogok és kötelezettségek átszállásáról lehet szó. A kezelői jog átadásával a korábbi munkáltatót terhelő egyéb jogok és kötelezettségek azonban nem szállnak át, mert azok nem az ingatlan kezeléséhez kapcsolódnak. A kifejtettek alapján a megyei bíróság a jogszabály téves értelmezésével jutott arra az álláspontra, hogy az ingatlan kezelői jogának átadásával teljes körű jogutódlás történt, amelynek következtében az alperes köteles a baleseti járadék folyósítására. Az Mt. 62. §-án és az Mt." V. 83. §-án alapuló kártérítési kötelezettség azt a munkáltatót terheli, amelynél a foglalkozási ártalom veszélyével járó munkakörben a dolgozónak a foglalkozási betegségből származó munkaképtelensége, illetőleg munkaképesség-csökkenése keresetveszteséget okozott. A felperes a foglalkozási ártalomból eredő munkaképesség-csökkenést a K-i Bútoripari Vállalatnál szenvedte el, amelynek kártérítési felelősségét korábban a bíróság megállapította, s minthogy e vállalat 1977. január l-jétől megszűnt, kártérítési felelősséggel a jogutód N-i Bútorgyár tartozik, tehát a járadék felemelése iránti igényét a felperes vele szemben érvényesítheti. (A Legfelsőbb Bíróság M. törv. I. 10.226 1986 '2. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 35.335 1986. számú — törvényességi óvással egyező — határozata alapján.) Ha a kisajátítási eljárásban a szakértő által javasolt kártalanítási értéket a tulajdonos kártalanításként elfogadta, de a kisajátítást kérővel nem kötött egyezséget, a szakértő javaslattal egyező kártalanítást megállapító határozat ezen része utóbb a Ptk-nak a szerződések megtámadására vonatkozó szabályai szerint perrel nem támadható meg. Az alperes kérelmére az igazgatási osztály az 1934. április 28-án meghozott 1128/1984. sz. határozatával kisajátított a felperes tulajdonában levő kert megjelölésű ingatlanból 740 m2 térmértékű területet. A felperes a szakértő által javasolt kártalanítással egyetértett, azt elfogadta, de a kisajátítást kérővel nem kötött egyezséget. Az igazgatási osztály a kisajátított telekrészért a szakértő véleményével egyezően 128 200 Ft kártalanítást állapított meg. Az eljáró hatóság közlése szerint a kisajátítás tárgyában hozott határozat 1984. május 27. napján jogerőre emelkedett. A felperes az 1986. március 5. napján előterjesztett keresetlevelében azt adta elő: .,most" szerzett tudomást arról, hogy a kisajátítást kérő tévedésbe ejtette, mert a kisajátítási eljárás során az ingatlant belterületi, mezőgazdasági művelés alatt állónak tüntette fel, holott megállapíthatóan az ingatlan lakóteleknek minősül. Ehhez képest a m--enkénti ára legalább 320 Ft. s így 125 000 Ft-tal kevesebb kártalanítást fizettek a részére. Hivatkozott arra, hogy miután a kisajátítást kérő okozta a tévedését, ezért jogában áll kisajátítási többletkártlanítást igényelni a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése, valamint a 209. §-ának (2) bekezdése alapján. Határozott kereseti kérelme az volt, hogy kötelezze a bíróság az alperest további 125 000 Ft, s ezen összegnek 1984. április 30. napjától évi 5%-os, 1985. január hó 1. napjatói pedig évi 8" ,,-os kamata megfizetésére. A városi bíróság az ügy első tárgyalását 1986. április 2. napjára tűzte ki. A tárgyaláson az alperes szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, és érdemi védekezést sem terjesztett elő. A felperes a tárgyaláson bírósági meghagyás kibocsátását kérte. A városi bíróság a felperes keresetének megfelelő tartalmú bírósági meghagyás' kibocsátásával kötelezte az alperest, továbbá rendelkezett arról is, hogy 6000 Ft perköltséget is köteles megtéríteni a felperesnek. A jogerős bírósági meghagyás ellen emelt törvényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: A kisajátításról szóló 1976. évi 24. sz. tvr. (a továbbiakban: Tvr.) végrehajtása tárgyában kiadott és módosított 33 1976. (IX. 5.) MT számú rendelet (a továbbiakban: R.) 40. §-ának (5) bekezdése értelmében, a kártalanítás tárgyában kötött, az igazgatási osztály által jóváhagyott egyezséget a polgári jognak a szerződési nyilatkozatok megtámadására vonatkozó szabályai szerint lehet megtámadni.