Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)

1987 / 12. szám

448 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 12. szám A városi bíróságnak is rendelkezésére álltak azok az államigazgatási iratok, amelyekből kitűnően az érdekelt felek a kártalanítás mértéke tekintetében nem kötöttek egyezséget. Következésképpen közöttük nem jött létre olyan megállapodás, amely a polgári jognak a szerződési nyilatkozatok megtámadására vonatkozó szabályai szerint, a jelen per keretein belül megtámadható lenne. A felperes kereseti kérelme — tartalma szerint — valójában arra irányult, hogy a bíróság módosítsa, illetőleg emelje fel az államigazgatási határozatban megállapított kisajátítási kártalanítás összegét. A felperes magasabb összegű kártalanítás megállapítását azonban a Tvr. 19. §-ának (2) bekezdése alapján csak a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül benyújtott keresetében kérhette volna. Ezzel a lehetőséggel azonban nem élt. Az államigazgatási határozat jogerőre emelkedésétől a keresetlevél benyújtásáig pedig csaknem két év telt el,, s így a Tvr. 19. §-ának (2) bekezdésében előírt 30 napos határidő elmulasztása a perindítás idején már igazolással sem lett volna orvosolható (R. 44, §) A városi bíróság akkor járt volna el jogszerűen, ha az előzőekben említett rendelkezéseket figyelembe véve a kereset érdemi elbírálását mellőzve, a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasítja, illetve a pert megszünteti. Ennek elmaradása folytán a városi bíróság a Pp. 136. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat is megszegve bocsátotta ki a bírósági meghagyást. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a támadott bírósági meghagyást a polgári eljárásjog lényeges szabályainak megsértése miatt hatályon kívül helyezte, egyben a rendelkezésére álló adatok alapján, annak helyébe lépőén, a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott, a jogerős bírósági meghagyást hatályon kívül helyezte és a pert megszüntette. A Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság határozatának meghozatala idején még hatályban volt 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 8. §-ának (1) bekezdése értelmében mellőzte_ a felperes a feljegyzett kereseti illeték megtérítésére való kötelezését. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 21.121/1936. S7... a legfőbb ügyész törvényességi óvásával egyező határozata alapján.) Az Állami közjegyző végrendelet álapján a városi szociális intézménynek nem adhatja át a hagyatékot. Az írásbeli magánvégrendelet hátrahagyása mellet Nyíregyházán 1985. december hó 2. napján elhalt P S. volt tiszavasvári lakos (a továbbiakban: örökhagyó) hagyatékához tartozott a hagyatéki leltár és a tulajdoni lap másolatok szerint a tiszavasvári Petőfi S. u. 34. sz. alatti lakóház, udvar és kertingatlan, továbbá a tiszavasvári tsz. külön lapon nyilvántartott 1 ha 2948 m2 területű, 27,81 ak. tiszta jövedelmű szántó ingatlan. Az örökhagyónak törvényes öröklésre jogosult hozzátartozója nem volt. A. B. tiszavasvári lakos mint az örökhagyó nevelt gyermeke, a hagyatékra, a hirdetményi eljárásban a városi tanácsnál igényt jelentett be, ezt azonban az állami közjegyző figyelmen kívül hagyta. Az örökhagyó Tiszavasváriban 1983. március 31-én kelt írásbeli magánvégrendeletében úgy rendelkezett, hogy a tiszavasvári, Petőfi S. u. 34. szám alatti beltelki ingatlant, továbbá összes ingóságait, készpénzét, valamint a Tiszavasvári Takarékszövetkezetnél 2 432 366 számú betétkönyvben elhelyezett betétjét a Tiszavasvári Nagyközségi Tanács Egyesített Szociális Intézménye örökölje. Amennyiben szociális otthoni elhelyezése válna szükségessé, úgy a felsorolt vagyontárgyak felett az őt gondozó szociális otthon rendelkezzen. Az állami közjegyző az ügyben hirdetményi eljárást rendelt el, majd annak eredménytelensége után hagyatéki tárgyalást tűzött ki, amelyre a végrendeleti örökös és a Magyar Állam képviseletében (az időközben várossá lett) Tiszavasvári nagyközségi tanács elnökét idézte meg. Az 1986. március 27. napján tartott tárgyaláson az idézettek nem jelentek meg és az állami közjegyző az örökhagyó ingatlan hagyatékát és két takarékbelétben elhelyezett készpénzét végrendeleti öröklés jogcímén a Tiszavasvári Városi Tanács Egyesített Szociális Intézményének adta át a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással. A tárgyalási jegyzőkönyv lezárása után megjelent végrendeleti örökös képviselője a végrendelet szerint kérte a hagyaték átadását. A fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzés ellen emelt törvényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: Tévedett az állami közjegyző, amikor a végrendelet alapján a városi szociális intézménynek adta át a hagyatékot. Ez a.z intézmény ugyanis költségvetési szerv, s mint ilyen a 6 1970. (IV. 8.) ÉVM—MÉM—PM számú rendelet 1. §-ának (2) bekezdése értelmében állami szervnek minősül, ez pedig a 9 1969. (II. 9.) Korm. számú rendelet 2. § (2) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogát a Magyar Állam javára szerzi meg és e jogszabály 5. § (1) bekezdése alapján kezelői jogot szerezhet. Az örökhagyó végrendeletében a termelőszövetkezeti használatban lévő ingatlanról nem rendelkezett, nem volt alapja ezért a végrendeleti örökös részére történt átadásának, miután az öröklésre a törvény rendelkezései az irányadók. A 2 1969. (I. 21.) IM számú rendelet 5. § (1) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy a