Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)

1987 / 34. szám

1003 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 34. s^rírn szolgáltatásnak az állam javára való elvonására tett ügyészi indítvány nem utasítható el azon a címen, hogy a sértett bűncselekménnyel okozott kárának megtérítését igényelte. A peres felek és társaik 1985. március és április hónapokban az alperes lakásán több alkalommal kártyáztak. A huszonegyezés"-nek nevezett kártyajáték során a bankos az alperes volt és társaitól gyakran nagy összegeket nyert. A felperes és társai észrevették, hogy az alperes a kártyajáték során megjelölt kártyát is használt. Emiatt az alperessel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek. A városi rendőrkapitányság csalás miatt az alperessel szemben nyomozást folytatott, a büntetőeljárást azonban közkegyelem folytán megszüntette. A felperes a keresetében a „huszonegyezés"nek nevezett kártyajátékból eredően 140 000 forint megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Azt állította, hogy a tiltott kártyajáték során csalással ilyen összeget nyert el tőle. Az alperes 30 000 forint erejéig a követelést elismerte, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte. Az első fokú bíróság az ítéletében megállapította, hogy az alperes a felperes sérelmére bűncselekményt követett el, ezért az ebből eredő kárt köteles megtéríteni. Az ítélet indokolása szerint a felperes a 140 000 Ft összegű kárt bizonyítani nem tudta, ezért a bíróság a nyomozás során meghallgatott tanúk vallomását fogadta el. Ezek szerint pedig az alperes önként felajánlott a felperesnek 70 000 Ft-ot. így a bíróság az alperest 70 000 Ft megfizetésére kötelezte, elutasítva azt az ügyészi indítványt, amely arra irányult, hogy a felperesnek visszajáró szolgáltatást az állam javára ítélje meg. Az ítélet ellen a felperes és az ügyész élt fellebbezéssel. A felperes az első fokú ítélet megváltoztatását, az alperes 140 000 forint megfizetésére kötelezését kérte, az ügyész pedig a felperes részére viszszajáró szolgáltatásnak az állam javára való megítélését indítványozta. Az alperes a csatlakozó fellebbezésében a marasztalás összegének 30 000 forintra történő leszállítását kérte. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. Az ítélet indokolása szerint kétségtelenül megállapítható volt, hogy a kártyázás alkalmával az alperes néhány jelölt kártyalappal, tehát hamis kártyával játszott, ennélfogva a csalás bűntettét követte el. A büntetőjogi felelősségrevonása a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1985. évi 3. számú tvr. 2. § (1) bekezdés alkalmazása folytán maradt el. A felperes .követelése így bűncselekményből eredő kártérítés, amely kizárja az állam javára való marasztalást. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: A peres felek és a perben nem állott társaik akkor, amikor a „huszonegyezés" kártyajáték űzésében vagy folytatásában és abban állapodtak meg, hogy az úgynevezett „bankos", vagyis a lapot osztó személy az alperes lesz, egymással szerencsejáték-szerződést kötöttek. A szerencsejátékok közül a 17/1968. (IV. 14.) Korm. számú rendelet 30. §-ának (3) bekezdése szerint tiltott szerencsejáték az a játék, amelyben a nyereség vagy a veszteség kizárólag a véletlentől függ. A szabálysértési gyakorlat, továbbá a BM Igazgatásrendészeti Osztálya 3/1970. számú állásfoglalásának 6. pontja, a „huszonegyezés"' kártyajátékot ilyen tiltott szerencsejátéknak minősíti. Ezzel áll összhangban a Ptk. magyarázatának a Ptk. 204. §-ának fellelhető az az utalás, amely a játékból, fogadásból eredő kötelmek — mint természetes kötelmek — közül a „huszonegyezést" ugyancsak tiltott szerencsejátékként emeli ki. A tiltott szerencsejáték űzésére létrejött játékszerződés pedig a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. A tiltott szerencsejáték minősítő eleme tehát a nyereségnek és a veszteségnek a vakvéletlentől függése. Az adott esetben nem kétséges, hogy az alperes megkísérelte befolyásolni ezt a vakvéletlent, és a szerencsejáték folytatása közben a maga számára a csalás és a hamis kártyajáték esetleges lehetőségét is megteremtette. Ez azonban a nyerés véletlenszerűségét csak esetenként befolyásolja, így a partnereknek a kártyajáték során bekövetkezett vesztesége nem minősíthető egységesen az alperes által bűncselekménnyel okozott kárnak. Nem vitás ugyanis, hogy a kártyák közül csak meghatározott lapok megjelölésére került sor; ebből pedig az következik, hogy a felperes csak olyan esetekben követhetett el csalást, amikor a nyerés vagy a vesztés kritikus pillanatában a jelölt kártyák valamelyike éppen rendelkezésére áll, a lapfelvételnél éppen sorra került. Az olyan, a nyerés vagy vesztés szempontjából kritikus helyzetekben, amikor a jelölt, de csupán tapintással érzékelhető lap nem állt az alperes rendelkezésére, nyerése vagy vesztése az e kártyajátékra jellemző módon a vakvéletlenen múlott. Ebből pedig következik, hogy az alperesi nyereség alapvetően a tiltott szerencsejáték folytatásának lehetőségéből eredt. A felperes követelése tehát a Ptk. már hivatkozott magyarázata szerint semmis szerződésből keletkezett és így a Ptk. 237. §-a alapján a szerződéskötés előtti helyzet visszaállításának van helye. Az eredeti állapot helyreállítása körében