Tanácsok közlönye, 1985 (34. évfolyam, 1-27. szám)

1985 / 17. szám

774 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 17. szám mény, amely folytán a kereset alaptalannak mu­• tatkozik. A közös tulajdon megváltással történő megszüntetése során pedig különösen figyelem­mel kell lenni a feleknek az ingatlanhoz fűződő jogos érdekeire, valamint arra, hogy a közös tu­lajdon megszüntetését kérő, vagy azt ellenző tu­lajdonostársnak mi a célja és elhatározásának mi az indoka. A jelen perben a bíróságok elmulasztották an­nak vizsgálatát, hogy a felperesek nem vissza­élésszerűen gyakorolj ák-e a magukhoz váltás jo­gát, hogy a tulajdonjog jelenlegi forgalmi érté­ken történő megváltás melletti elvesztése nem jár-e az alperes méltányos érdekeinek súlyos sé­relmével. Az alperes a per során több ízben is hivatkozott arra, hogy a felperesek a közös tulaj­don megszüntetésére irányuló jogosultságukat visszaélésszerűen gyakorolják, mert az ingatlan jelenlegi minősítése és az átmeneti jellegű épí­tési tilalom folytán alacsony megváltási ár elle­nében megszerzett tulajdoni hányadot később 16 üdülőegységes társasüdülő létesítése céljából je­lentős haszonnal kívánják értékesíteni. Az érté­kesítési, illetve társasüdülővel való beépítési szándékot a perben maguk a felperesek sem ta­gadták, sőt éppen erre hivatkozással kérték a kö­zös tulajdon alperessel szembeni megszüntetését. A perben nem volt vitás, hogy az ingatlan — bár közvetlenül a belterülettel határos — jelen­leg külterületi ingatlan, építési teleknek nem te­kinthető. A Balaton üdülőkörzet egyes települé­sein az építési tevékenység átmeneti korlátozá­sáról szóló 4/1983. (III. 3.) ÉVM számú rendelet­ben írt korlátozás folytán 1987. december 31-ig a terület belterületbe vonására és építési enge­dély kiadására nem kerülhet sor. Az sem volt vi­tás azonban, hogy korábban a tulajdonosok már 16 lakásos társasüdülő építéséhez elvi engedély­lyel rendelkeztek és fellebbezésükben maguk a felperesek adták elő, hogy a telek belterületté nyilvánítása és rajta társasüdülő építésének meg­kezdése csak formális államigazgatási eljárási ak­tus lett volna, ha az építési tilalmat elrendelő jogszabály időközben nem jelenik meg. A szak­értő érdeklődésére a város építési főelőadója olyan tájékoztatást adott, hogy a terület távlat­ban építési területnek van minősítve, társasüdü­lővel lesz beépíthető. Amennyiben a bíróság ez­zel kapcsolatban további információt tartott vol­na szükségesnek, beszerezhette volna a város távlati fejlesztési tervét is. Megállapítható tehát, hogy a perbeli ingatlan potenciálisan — 1987. de­cember 3l-e után — társasüdülővel beépíthető belterületi építési teleknek minősülhet. Az ingatlanforgalmi szakértői véleményen ala­puló jogerős ítélet azonban a megváltási árat nem beépíthető külterületi ingatlan figyelembe­vételével határozta meg, tekintettel arra, hogy a forgalmi érték megállapításánál a bírói gyakorlat a közös tulajdon megszüntetésekori értéket tekinti irányadónak. Nyilvánvaló azonban, hogy a kor­látozás lejárta után a már belterületbe vont, tár­sasüdülővel való beépítésre alkalmas perbeli te­lek forgalmi értéke — éppen az évekig vissza* tartott nagy kereslet és a beépítésre alkalmas tel­kek csekély kínálata folytán — a jelenlegi for­galmi értékhez képest ugrásszerűen emelkedni fog. A jogerős ítélet tehát a felperesek azon visz­szaélésszerű, jövőbeni haszonszerzésre irányuló törekvéséhez nyújt segítséget, hogy a jelenlegi telekminősítéssel összhangban álló alacsony for­galmi értékhez igazodó megváltási áron szerez­zék meg az alperes potenciálisan jóval többet érő tulajdoni hányadát. A közös tulajdonnak ilyen körülmények között és ilyen feltételek mellett történő megszüntetése az alperes jogos érdekeit súlyosan sérti. * A felpereseknek a közös tulajdon megszünte­tését indokoló méltányos érdekeik igazolása ese­tében a bíróságnak vizsgálnia kellett volna: kí­vánják-e a felperesek a jelenlegi forgalmi érték­nél magasabb, a már említettekre figyelemmel várható forgalmi értéknek megfelelő összegért magukhoz váltani az alperes tulajdoni hányadát, de indokolt lett volna a közös tulajdon más mó­don történő megszüntetésének a lehetőségét is vizsgálni. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíró­ság a jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) be­kezdése alapján hatályon kívül helyezte és a má­sodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. II. 20.443/1985. sz. — a legfőbb ügyész Pfl. 30.405/1985.12. sz. törvényességi óvásával egyező — határozata alapján.) 31. A nyugdíjügy a társadalombiztosítási szerv által akkor tekinthető elbíráltnak, ha azt a társa­dalombiztosítási szerv másodfokon elbírálta, illet­ve felszólalás hiányában jogerőre emelkedett az első fokú határozat A 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet (a to­vábbiakban: R.) 114. § (3) bekezdésének 1983. de­cember 31-ig hatályban volt rendelkezése sze­rint a mezőgazdaságban (erdőgazdaságban) és a rokon termelési ágakban foglalkoztatott dolgo­zóknak (gazdasági cseléd, gazdasági munkás, nap­számos stb.) egykorú okirati bizonyítékon kívül egyéb hitelt érdemlő módon a munkaviszonyban 1938. december 31., nő dolgozó esetében 1945. augusztus 31. után eltöltött idejét lehetett bizo<­nyítani. *Az R. 114. §-a helyébe 1984. január 1-től a 47/ 1983. (XI. 20.) MT számú rendelet 10. §-ának ren­delkezései léptek. Az új rendelkezés nem tartal­mazza a fenti megszorításokat, ezért ettől kezdve nem kizárt, hogy pl. nő dolgozó a mezőgazdasági munkaviszonyban 1945. augusztus 31. előtti — egyéb hitelt érdemlő módon igazolt — foglalkoz­tatását szolgálati időként kérje beszámítani. A módosító rendelet 48. §-a azonban azt is elő­írta, hogy a 10. § alkalmazandó már a rendelet kihirdetésének napjától (november 20-tól) kezdve

Next

/
Thumbnails
Contents