Tanácsok közlönye, 1984 (33. évfolyam, 1-34. szám)

1984 / 18. szám

18. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 497 jogosultak, a feladatuk teljesítése közben feltárt szabálysértés miatt helyszíni bírságot is alkalmazhatnak — tekintet nélkül arra, hegy a hierarchián belül milyen fokú szervnél állnak alkalmazásban. Ez az értelmezés áll összhangban egyébként nemcsak az életszerűség követelményével, hanem az eljárások egyszerűsítésének jogalkotói célkitűzésével is. Sztv. 45. § Az Sztv. 45. §-ának (6) bekezdése kimondja, hogy ha a további eljárás érdekében már nincs rá szükség, a lefoglalást meg kell szüntetni. Ilyenkor a dolgot, illetőleg az értékesített dolog ellenértékét vissza kell adni a jogosultnak. Előfordul azonban — főleg tulajdon elleni szabálysértés esetén —, hogy a jogosult ismeretlen. A Tvr ezért kiegészítette az Sztv 45. § (6) bekezdését azzal, hogy ..ha a jogosult ismeretlen, a lefoglalt dolog az állam tulajdonába kerül. A később jelentkező jogosult az elévülési időn belül kérheti a dolognak tulajdonába való visszaadását, illetőleg az értékesített dolog ellenértékét"'. Többek véleménye eltér abban a kérdésben, hogy az idézett rendelkezés szerinti elévülési idő alatt az Sztv. 12. §-ában meghatározott 2 éves, vagy a Ptk szerinti, illetve az adóügyi végrehajtásra megállapított 5 éves időtartamot kell-e érteni? Van olyan vélemény is, .amely szerint a nem értékesített dolgot a később jelentkező tulajdonos bármikor visszakérheti, mivel a tulajdonjog nem évül el. Nem egyértelmű az sem. hogy az 5 éves időtartam mikor kezdődül, a lefoglalástól, a határozat jogerőre emelkedésétől vagy más időponttól, például a lefoglalt dolog értékesítésének időpontjától-e? Az Sztv 45. § (6) bekezdésében említett elévülési idő alatt — mivel pénz visszaköveteléséről van szó — a polgári jog szabályai szerinti 5 évet kell érteni. Ezen a határidőn túl viszont a nem értékesített dolog sem követelhető vissza, mivel az a törvény alapján már állami tulajdonba került. Az öt evét a lefoglalt dolog visszaadásáról hozott határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani. Szfv. 48. § és 62. § A Tvr az Sztv 49. §-át és 62 §-át megváltoztatva, kiiktatta a törvényből az ..alakszerű határozat" fogalmát s a 48. §-ban sorolja fel az eljárás megszüntetésének valamennyi esetét. Ezzel összefüggésben bizonytalanság tapasztalható azzal kaocsolatban. hogy az eljárás megszüntetéséről milyen formában kell dönteni? Kell-e. illetve mikor kell arról az Sztv 62. 5-ának megfelelő ,.alakszerű" határozatot hozni? További kérdés, hogyan kell értelmezni az Sztv 62. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltakat: összevetve a (3) bekezdéssel, valamint, hogy abban az esetben, amikor a tárgyaláson kihirdetett határozat ellen az arra jogosult nem fellebbez, a határozatot a korábbi gyakorlatnak megfelelően elegendő-e a jegyzőkönyvbe foglalni? A feltett kérdésekben álláspontunk a következő: a) Azokban az esetekben, amelyekben az elkövető vagy a sértett a megindult eljárásról nem szerzett tudomást (a szabálysértési hatóság nem tartott tárgyalást), vagy pedig az Sztv a határozat közlését nem írja elő [43. § (3) bekezdés], nem szükséges az eljárás megszüntetéséről az Sztv 62. §-ában meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelő határozatot hozni, elég ha az előadó a döntésének lényegét és annak indokát az iratokra feljegyzi. b) Az Sztv 62. § (2) bekezdésének c) pontja szerint a határozatnak tartalmaznia kell a tömör indokolást, amelyben utalni kell a megállapított tényekre, bizonyítékokra, a büntetés kiszabásánál figyelembe vett körülményekre és a szabálysértést meghatározó jogszabályra. A tömörségre való hivatkozás azt kívánja elősegíteni, hogy a szabálysértési hatóság mellőzze a terjengős fogalmazást, a szószaporítást. A Tvr-rel beiktatott (3) bekezdés pedig azt tartalmazza, hogy ha a kihirdetés útján közölt határozatot az arra jogosultak közül senki sem fellebbezte meg, a határozat indokolásának csupán a rövid tényállást és az alkalmazott jogszabályokat kell tartalmaznia. A két rendelkezés egybevetéséből az következik, hogy az utóbbi esetben az indokolásnak a (2) bekezdésben meghatározott követelmények közül csak az említett kettőt kell tartalmaznia, de nem kell utalni a bizonyítékokra, a büntetés kiszabásánál figyelembe vett enyhítő vagy súlyosbító körülményekre. A megállapított tények közül is röviden csak azt kell rögzíteni, hogy az elkövető mit követett el, illetve milyen konkrét tevékenységgel vagy mulasztással valósította meg a szabálysértést. Ez az eljárás egyszerűsítését, az ügyintézés gyorsítását szolgálja. c) Továbbra sincs akadálya annak, hogy a tárgyaláson kihirdetett, s az Sztv 62. § (3) bekezdése szerint megfogalmazott határozatot a szabálysértési hatóság a jegyzőkönyvbe foglalja. Sztv 49. § Áz Sztv-nek a Tvr-rel bevezetett új 49. §-a kötelezővé teszi az eljárás felfüggesztését, ha a) az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben a döntés más szerv hatáskörébe tartozik, vagy b) az ismert elkövető távolléte az eljárás folytatását akadályozza. a) A gyakorlatban gondot okoz annak megítélése, hogy mikor áll fenn a felfüggesztésnek a b) pontban meghatározott feltétele, vagyis mit kell az elkövető távolléte alatt érteni? Van olyan vélemény, mely szerint az ismert elkövető távollétére tekintettel felfüggeszthető az eljárás akkor is, ha például az elkövető sorkatonai szolgálatra vonult be, külföldön tartós kiküldetésben van. beteg vagy a lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, csavarog.