Tanácsok közlönye, 1984 (33. évfolyam, 1-34. szám)

1984 / 18. szám

18. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 495 bálysértései miatt a képviselő munkáltatóként, illetve a szerv vezetőjeként nem vonható felelősségre. A szabálysértésért közvetlenül felelős személy megállapításánál azonban — kétség esetén — elsősorban a képviselő nyilatkozatából helyes kiindulni. Annak ugyanis nincs akadálya, hogy a szabálysértési hatóság a képviselő nyilatkozatát beszerezze a szabálysértést elkövető személy megállapítása céljából. Ha a szabálysértést konkrétan meg nem állapítható alkalmazott követte el, az Sztv 6. § (1) bekezdése alapján a képviselőnek, mint munkáltatónak a felelőssége megállapítható. b) A gyakorlatban nem egyszer előfordult, hogy a gazdálkodó vagy egyéb szervezet vezetője nem nyilatkozott a szabálysértési hatóságnak arra a kérdésére, hogy a szabálysértés elkövetéséért az adott szervezetnél személy szerint kit terhel a felelősség vagy azt közölte, hogy a felelőst nem tudja megjelölni. Ilyenkor a büntetés az Sztv 6. § (1) bekezdése alapján a vezetővel szemben alkalmazható. A szervezet vezetője azonban némelykor a bírság kiszabása után nevezi meg a cselekmény elkövetőjét. Tárgyalás mellőzésével hozott határozat esetén a vezetőnek ezt a bejelentését kifogásnak, tárgyaláson hozott határozat esetén pedig tartalmát tekintve fellebbezésnek kell tekinteni. Felmerült, hogy az utólag tett nyilatkozatot ugyanúgy kell-e figyelembe venni, mintha azt a határozat meghozatala előtt tették volna? Az ismertetett gyakorlat ugyanis lehetővé tenné a fokozott vezetői felelősség alóli kibúvást, s az ügyek elbírálásának elhúzódásához is vezetne, melynek következtében esetleg elévülés miatt az elkövetők mentesülnének a felelősségre vonás alól. Ezért a jogorvoslat elbírálásakor indokolt fokozott gondossággal vizsgálni mind a vezető utólag tett nyilatkozatának tartalmát, mind pedig azt, ho&y a nyilatkozattétel elmulasztása, a nemleges válasz vagy a válaszadás halogatása a vezetőnek felróható-e? Az eljárás eredményességét a szabálysértési hatóság elősegítheti azzal, ha a szerv'vezetőjétől a választ meghatározott időn (pl. 15 napon) belül kéri. Abban az esetben pedig, ha a vezető a határozat meghozatala után nevezi meg a szabálysértésért felelős személyt, ezt általában akkor célszerű figyelembe venni, ha a vezető igazolja, hogy a határozat meghozatala előtt az elkövető kilétét önhibáján kívül nem tudta megállapítani. Amennyiben pedig a szerv vezetőjét a szabálysértési hatóság az ügyben tartott tárgyaláson meghallgatja és a vezető az elkövető kilétével kapcsolatban feltett kérdésre a válaszadást indokolatlanul megtagadja, vele szemben az Sztv 55. § (1) bekezdésében megállapított jogkövetkezmények is alkalmazhatók. Sztv. 8/A § Á Tvr. hiányt pótolt a sértett fogalmának meghatározásával, egyidejűleg a felügyeleti, hatósági ellenőrzést végző szervek tevékenységének hatékonyságát kívánta elősegíteni azzal, hogy kimondta: a sártett jogai megilletik azt az államigazgatási szervet is, amely a feladatkörébe tartozó érdek oltalmából a feljelentést tette. A gyakorlatban nem egységes annak megítélése, hogy a) a szabálysértési hatóságnak fel kell-e kutatni a sértettet; b) a sértetteket milyen széles körben kell bevonni az eljárásba: c) a sértett jogai mindazokat az államigazgatási szerveket megilletik-e, amelyek a feladatkörükbe tartozó ellenőrzés alapján feljelentést tesznek, valamint, hogy d) mi a teendő akkor, ha a tanú egyben sértett is? Álláspontunk szerint a) A szabálysértési hatóság az ismeretlen sértetteket nem köteles felkutatni. Csupán az Sztv (34. §-a kötelezi arra. hogy indokolt esetben értesítse a sértettet kárigénye érvényesítésének lehetőségéről, de ez a kötelessége is csak akkor áll fenn, ha az eljárásban a sértett ismertté válik. b) Ha az ügyben a sértett személye ismeretes, « szabálysértési hatóság akkor jár el helyesen, ha lehetővé teszi, hogy a sértett az Sztv-ben megállapított jogaival élhessen. Olyan ügyekben, amelyekben a sértettek száma túl nagy (pl. házirend megsértése, csendháborítás), s mindegyiküknek az eljárásban való részvételét az érdekeik védelme nem kívánja meg. a sértett jogait rendszerint az gyakorolja, aki közülük a feljelentést tette, a lakóbizottság képviselője, vagy az, akit a sértettek maguk közül a képviseletükkel megbíznak. c) A sértett jogai nem illetnek meg minden államigazgatási szervet, amelynek feladatkörébe tartozik az ellenőrzés és a szabálysértés feljelentése. Ezek közül csak azok tekinthetők sértettnek, amelyek a feljelentést a feladatkorükbe tartJZ^ érdek oltalmából tették. A szabálytalan útfelbontást például észlelheti mind a tanács vb műszaki szakigazgatási szerve, mind pedig a közterület-felügyelet. Sértetti, jogok gyakorlásáról azonban csak akkor lehet szó, ha a szabálysértés miatt a műszaki szakigazgatási szerv tette meg a feljelentést, mert ez az a szerv, amelynek feladatkörébe tartozik az utak állapotához fűződő érdek oltalma. d) Ha a sértettnek tanúként való meghallgatása is szükségessé válik, sértett tanúként" idézhető a tárgyalásra. A sértett tanú a tanúvallomás megtétele után a sértett jogait is gyakorolhatja. Ha viszont a sértett meghallgatása tanúként nem szükséges, csupán értesíteni kell a tárgyalásról. Sztv. 18. § a) A Tvr. kiszabható pénzbírság felső határát tízről 20 ezer forintra emelte fel. Többen felvetették, hegy ezzel összhangban módosítani kellene az Sztv. 18. § (3) bekezdésének első mondatát is, amely változatlanul a következőket tartalmazza: „A pénzbírságnak elzárásra történő átváltoztatása serán 100 Ft-tól 200 Ft-ig — amennyiben a ki-