Tanácsok közlönye, 1982 (31. évfolyam, 1-41. szám)

1982 / 11. szám

268 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 11. szám ban együtt: pályázatok) elsődleges célja olyan ta­nulmányok, eljárásmódok, szervezeti racionalizá­lás, illetőleg egyéb javaslatok kidolgozása, ame­lyek megvalósítása a megye tanácsainál elősegíti az igazgatási munka egyszerűsítését, korszerűsí­tését, a testületi munka javítását és általában a közigazgatás fejlesztését. 2. A fiatal szakemberek által készített dolgoza­tok azonban olyan elemzéseket, értékeléseket, ja­vaslatokat, illetőleg megoldásokat is tartalmaz­nak, amelyek más megyékben (fővárosban) ka­matoztathatók, vagy megvalósításuk országos szervek hatáskörébe tartozó jogszabálymódosítást, illetőleg szervezeti változtatást igényel, illetőleg e szervek irányító munkájában, valamint a köz­igazgatás fejlesztésének tudományos kutatásában más módon is hasznosíthatók. Ennek elősegítése érdekében minden pályázati kiírást, a pályázatokra beérkezett dolgozatok cí­mét (szerzőjének nevét, munkahelyét), valamint külön a díjazott pályamunkák egy példányát a pályázatot kiíró tanács vb-titkára juttassa el az Államigazgatási Szervezési Intézet Dokumentá­ciós Tárához (1118 Budapest, Ménesi út 5.). 3. Az Államigazgatási Szervezési Intézet — a pályaműveket dokumentálja, nyilvántart­ja, azokról szükség szerint felvilágosítást nyújt és az érdeklődők számára hozzáférhetővé teszi; — a díjnyertes dolgozatok jegyzékét — téma­körönkénti bontásban — évente rendszeresen közzéteszi; — az erre alkalmas pályamunkákat kiállításain bemutatja, illetőleg publikálásra ajánlja; — a legértékesebb dolgozatok szerzőit bevonja az intézetben folyó kutató munkába, illetőleg meghívja adott téma intézeti vitájára. 4. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala — figyelemmel kíséri a minisztériumok, orszá­gos hatáskörű szervek „Alkotó Ifjúság" pályáza­tainak kiírásait, biztosítva, hogy a tanácsoknál dolgozó fiatal szakemberek is kapjanak megfele­lő pályázati lehetőséget; — a KISZ Központi Bizottságával és más or­szágos szervekkel közösen évente meghirdeti az „Államigazgatási és Igazságügyi Ifjúsági Napok'' szakmai-tudományos konferenciáit a tanácsigaz­gatás aktuális elméleti és gyakorlati problémái­nak megvitatására. Elősegíti a konferenciákon el­hangzott, országos jelentőségű javaslatok haszno­sítását; — a tanácsi pályaművekben szereplő javasla­tok hasznosítására saját hatáskörében megteszi a szükséges intézkedéseket, illetőleg azokat támo­gatva továbbítja a hatáskör szerint illetékes or­szágos szervhez. A jó módszereket, eljárásokat, egyszerűsítéseket megvalósításra ajánlja a taná­csoknak; — az Állam és Igazgatásban, illetőleg belső Tájékoztatójában rendszeresen publikálja a szak­mai-tudományos konferenciákon, a tanácsi, va­lamint az országos ágazati pályázatokon eredmé­nyesen szerepelt fiatal szakemberek dolgozatait, illetőleg azokról recenziókat közöl és tudósít a tanácsi fiatalok országos rendezvényeiről. 5. Mindezek a törekvések csak akkor járhatnak eredménnyel, ha a tanácsi vezetők nagyobb gon­dot fordítanak a pályázatok rendszeres meghirde­tésére, a munkaközösségek tevékenységének tá-; mogatására, az arra alkalmas javaslatok megva­lósítására és általában a fiatalok szakmai fejlő­désének elősegítésére. Dr. Rajt Miklós s. k.j a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettese Vegyes rendelkezések A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium 6001/1982. (MÉM. É. 6.) MÉM—IM számú együttes irányelve az elmaradt hagyatéki ügyek ingatlannyilvántartási rendezéséről Az ingatlannyilvántartás készítése alkalmával a városi, járási, összevont járási és városi, fővá­rosi kerületi földhivatalok (a továbbiakban: járá-

Next

/
Thumbnails
Contents