Tanácsok közlönye, 1982 (31. évfolyam, 1-41. szám)

1982 / 27. szám

27. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 913 (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. BEL 20. 233/1982/ 3. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 32.741/1981/4. sz. törvényességi óvásával egyező határozata alapján.) 23. Nem állami lakás határozott időre történő bérbe adása esetében is megállapodhat a bérbeadó és a bérlő lakáshasználatbavételi díj fizetésében, azonban ilyen esetben a bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell, hogy a megállapodás nem csupán a jogszabályban meghatározott legmagasabb öszszegű lakbért meghatározó jogszabály kijátszását leplezi-e. Az öröklakás tulajdonosa egy évre szóló lakásbérleti szerződést kötött a bérlővel. A szerződés szerint az évi bér 36 000 Ft, amelyben bennfoglalta tik 24 000 Ft lakáshasználatbavételi díj, továbbá 12 000 Ft lakbér és bútorhasználati díj. A 36 000 Ft-ot 12 havi egyenlő részletekben kell megfizetni. A havonta fizetendő összeg 3000 Ft. A kikötött idő eltelte után a felek a szerződést évenként meghosszabbították, így a bérlő évekig használta egyfolytában a lakást, a bérbeadó pedig minden évben felvette a lakáshasználatbavételi díjat. Végül a bérlő pert indított a bérbeadó ellen és 123 400 Ft visszafizetésére kérte kötelezni. Előadta, hogy az alperes a lakásért a jogszabály szerint kiköthető havi 600 Ft lakbér helyett havi 3000 Ft lakbért kötött ki, minthogy pedig a jogszabályban megjelölt összeget meghaladó bérkikötés semmis, a túlfizetett összegeket az alperes köteles visszatéríteni. Az első fokú bíróság álláspontja szerint a 2/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet nem tiltja, hogy a felek a szerződésben minden esetben lakáshasználatbavételi díj fizetésében is megállapodjanak, ezért a felperes keresete alaptalan. A pert másodfokú elbírálásra a Legfelsőbb Bíróság elnöke — a legfőbb ügyész indítványa alapján — a Pp. 23/A. §-a alapján a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta. A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el az első fokú bíróság jogi álláspontját, és ítéletében a következőket fejtette ki: A 2/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) és ennek végrehajtása tárgyában kiadott 2/1971. (IL 8.) ÉVM—ÉM számú együttes rendelet (Vhr.) rendelkeznek a lakás-használatbavételi díjról. E jogszabály hatálya a R. 1. § (1) bekezdésében írtak szerint — a jogszabályban foglalt kivétellel — kiterjed minden lakásra és társbérleti lakrészre. A R. 2., 3., 4. fejezete rendelkezéseket tartalmaz a tanácsi bérlakások, illetőleg vállalati bérlakások, továbbá szolgálati lakások vonatkozásában a lakáshasználatbavételi díj fizetéséről. A R. 5. fejezete rendelkezik a nem állami lakásokról, mégpedig oly módon, hogy nem állami lakás bérbeadása esetén a bérbeadó és a bérlő a lakásbérleti szerződésben lakás-használatbavételi díj fizetésében is megállapodhat. A lakáshasználatbavételi díj a hasonló tanácsi bérlakásra, a 4. § szerint megállapítható lakás-használatbavételi díj mértékét nem haladhatja meg. A lakás-használatbavételi díj megfizetésének módjában és feltételeiben a felek szabadon állapodhatnak meg. A jogszabály tehát az állampolgár tulajdonában álló lakás bérbeadása esetén nem tiltja lakás-használatbavételi díj fizetését, határozott időre szóló lakásbérleti szerződés esetén sem. Jogszabályi tilalom hiányában érvényesen létre jöhet határozott időre szóló lakásbérleti szerződés esetén is — a jogszabályban megjelölt mértékben — lakás-használatbavételi díj fizetésére vonatkozó megállapodás. Nem hagyható azonban figyelmen kívül a lakbérekről szóló 3/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 26. §-ában foglalt az a rendelkezés, amely szerint a lakásbérleti, albérleti, illetőleg ágybérleti szerződésnek a rendeletben megállapított mértékű lakbért, albérleti, illetőleg ágybérleti díjat meghaladó része semmis. Különösen a rövidebb tartamú, határozott időre szóló lakásbérleti szerződésnél a lakáshasználatbavételi díj kikötése alkalmat adhat a jogszabályban megjelölt bérleti díj túllépésére. Ezért határozott időre szóló lakásbérleti szerződésnél a bíróságnak hivatalból is vizsgálnia kell