Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 30. szám
30. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 735 tal elnökével, a Szakszervezetek Országos Tanácsával és az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben a következőket rendelem: Általános rendelkezések h § (1) E rendelet hatálya kiterjed: a) az Egészségügyi Minisztériumra (a továbbiakban: minisztérium), b) az egészségügyi miniszter ágazati irányítása és felügyelete alatt álló valamennyi intézményre és vállalatra, c) az egészségügyi felsőoktatási intézményekre, d) a tanácsok végrehajtó bizottsága egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervének felügyelete alatt álló egészségügyi és szociális intézményekre, szolgálatokra, gyógyszertári központokra [a továbbiakban a b)—d) pontok együtt: intézet]. (2) E rendelet hatálya kiterjed továbbá a) az (1) bekezdésben említett szerveknél az R. 1. § (1) bekezdése alapján munkát végző személyekre (a továbbiakban: dolgozó), b) az intézetnél továbbképzésen levő, munka melletti képzésben résztvevő, szakmai gyakorlatát töltő, másutt munkaviszonyban álló személyekre, c) az egészségügyi felsőoktatási intézmények és az Egészségügyi Szakdolgozók Központi Továbbképző Intézete hallgatóira (a továbbiakban: hallgató). 2- § Az intézeteknél gyakorlati oktatás, kötelező szakmai gyakorlat, közhasznú munkavégzés keretében foglakoztatott, a középfokú oktatási intézmény nappali tagozatos tanulóira, valamint a szakmunkástanulókra (a továbbiakban: tanuló) a művelődési miniszter rendeletében foglalt munkavédelmi előírásokat kell alkalmazni. A munkavédelmi tevékenység ágazati irányítása és felügyelete (Az R. 3—4. §-ához) 3. § (1) A munkavédelmi tevékenység ágazati irányításából adódó feladatokat, valamint a miniszter felügyelete alá tartozó intézetek munkavédelmi tevékenységének irányítását, ellenőrzését a minisztérium a szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint látja el. (2) A minisztérium — az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével (a továbbiakban: EDSZ) egyetértésben — meghatározza középtávú tervidőszakonként a dolgozók egészségének és biztonságos munkavégzésének fejlesztésére vonatkozó intézeti feladatokat. (3) A minisztérium meghatározza továbbá a fővárosi, a megyei tanács vb egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervének (a továbbiakban: megyei egészségügyi osztály) a középtávú tervidőszakra vonatkozó — a (2) bekezdésben foglaltak végrehajtásából adódó — feladatait, és a tervidőszak befejezését követően«a megyei egészségügyi osztályt beszámoltatja a felügyelete, irányítása alá tartozó intézetek munkavédelmi helyzetének alakulásáról. 4. § (1) A tanácsok által fenntartott intézetek munkavédelmi tevékenységének irányítását, ellenőrzését a fenntartó tanács vb egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatási szerve, községben, nagyközségben a tanács egységes szakigazgatási szerve (a továbbiakban: szakigazgatási szerv) látja el. (2) A munkavédelmi tevékenységet irányító szakigazgatási szerv feladata: a) az intézetek munkavédelmi vezetői továbbképzésének megszervezése, b) a munkavédelmi vizsgára kötelezettek meghatározott körének vizsgáztatása az 1. számú mellékletben foglaltaknak megfelelően, c) a halálos és üzemi balesetek kivizsgálásában való részvétel. (3) A munkáltatói jogok gyakorlója értékeli a vezető állású dolgozók munkavédelem terén végzett tevékenységét, és ezt a jutalmazásnál, nyereségprémium megállapításánál, kitüntetés adományozására vonatkozó előterjesztés készítésénél figyelembe veszi. (4) A megyei egészségügyi osztály köteles a tervidőszak befejezését követő év június hó 30. napjáig a felügyelete, irányítása alatt álló intézetek munkavédelmi helyzetének a tervidőszak alatti alakulásáról a minisztérium részére jelentést adni. A jelentést az intézetek éves munkavédelmi beszámoló jelentéseiben foglaltak alapján kell elkészíteni. A jelentés egy példányát az EDSZ központjának is meg kell küldeni. Az intézetek munkavédelemmel kapcsolatos feladatai (Az R. 13. §-ához) 5. § (1) Az intézet vezetőjének az R. 13. §-ában meghatározott feladatai keretében gondoskodnia kell: a) a munkavédelmi képzés, agitáció és propaganda irányításáról; b) az egyéni védőfelszerelés-szükséglet megtervezéséről, beszerzésének irányításáról; c) a vezetése alá tartozó szervezeti egységek vezetői munkavédelmi tevékenységének értékeléséről. (2) Az intézet vezetője a felügyeleti szervének az éves beszámolójelentésben köteles részletes tájékoztatást adni — a 2. számú mellékletben is-