Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 13. szám
416 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 13. szám eljárásokra vezetne. A most említett esettől meg , kell különböztetni az államigazgatási határozatnak a 72—73. §-ban szabályozott bírósági felülvizsgálatát. 3. A 64. § nem általában a VII. fejezetben szabályozott jogorvoslatokra, hanem ezek közül csak a fellebbezésre vonatkozik. Ennek megfelelően pl. i a miniszter első fokú határozata tekintetében fel- I ügyeleti intézkedésnek, ügyészi óvásnak, illetőleg — ha azt minisztertanácsi rendelet lehetővé teszi — bírósági felülvizsgálatnak helye van. A 65. §-hoz E § a fellebbezés előterjesztését (benyújtását) és annak a felettes szervhez való felterjesztését az Áe rendelkezéseivel összhangban szabályozza. A j (2) bekezdéssel kapcsolatban indokolt rámutatni: fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az államigazgatási eljárások minél rövidebb idő alatt befejeződjenek. Ezért célszerű, ha az első fokon eljárt szerv a fellebbezés kézhezvétele után mindenekelőtt azt , vizsgálja meg, hogy a fellebbezésben foglaltakra j figyelemmel nincs-e szükség határozata kijavításá- I ra, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonásá- j ra. Ha ugyanis ennek a feltételei fennállnak, és az ügyfél sérelme ilyen módon orvosolható, helyes, ha az iratok felterjesztése helyett az eljárt szerv saját hatáskörében intézkedik az okozott sérelem orvoslásáról. Erre annál is inkább szükség van, mert i a Javaslat szélesebb körben teszi lehetővé a hatá- I rozat módosítását, illetőleg visszavonását, mint az j Áe. A határozat saját hatáskörben való módosítására azonban csak akkor kerülhet sor, ha a módosítás megfelel a fellebbezésben foglaltaknak, vagyis teljes mértékben' kielégíti a fellebbezőt. Ha ugyanis az első fokon eljárt szerv a fellebbezéssel csak részben ért egyet, az iratokat fel kell terjesztenie a felettes szervhez. Ilyenkor ugyanis célszerűbb egyetlen másodfokú határozatot hozni, mintsem az első fokú határozatot először részben módosítani és utána a fellebbezést — a fellebbezési kérelem nem teljesített részének elbírálása végett — a felettes szervhez felterjeszteni. Ha az ügyfél a fellebbezésben új tényre vagy bizonyítékra hivatkozik, célszerű a tényállást tisztázni és csupán ezt követően állást foglalni a határozat esetleges módosítása vagy visszavonása tárgyában. Az első fokú — az esetek többségében a helyi — államigazgatási szerv ugyanis könnyebben, közvetlenebbül tud pl. helyszíni szemlét tartani vagy új tanút meghallgatni, mint megkeresés útján [23. § (4) bek.] a felettes szerve. A 66. §-hoz A 66. § a felettes szerv (93—96. §) j.ogkörét szabályozza a fellebbezési eljárásban. Lényegében fenntartja az Áe rendelkezéseit, azokat azonban továbbfejleszti és egyértelműbbé teszi. A felülvizsgálat (revízió) elvét határozza meg a (2) bekezdésnek az a rendelkezése, amely szerint a felettes szerv a fellebbezéssel megtámadott határozatot és az azt megelőző eljárást megvizsgálja. E rendelkezésből kitűnik: a felettes szerv feladata nem kizárólag a fellebbezési kérelem elbírálása, hanem a fellebbezési kérelmen túl az egész eljárás és a teljes határozat átfogó, anyagi és eljárásjogi szempontokra egyaránt kiterjedő felülvizsgálata. Ez az államigazgatási eljárásnak abból a sajátosságából ered, hogy az államigazgatási eljárások többségében nincsenek ellenérdekű felek, ugyanakkor az eljárás többnyire a közérdeket érinti, és az eljáró államigazgatási szervre — fellebbezés esetén a felettes szervre — hárul a közérdek érvényre juttatásának feladata. Ezért nincs a felettes szerv kötve az ügyfelek fellebbezési kérelméhez, felülvizsgálati kötelessége általános, jogköre pedig csak a jogszabály által korlátozott. A fellebbezést elbíráló szerv döntési jogkörét határozza meg a (2) bekezdés második mondata, amely szerint a felettes szerv a felülvizsgálat eredményeként a határozatot helybenhagyja, megváltoztatja, vagy megsemmisíti. A felettes szerv döntési jogköre — a jogszabályok keretei között — nem korlátozott, független a fellebbezési kérelemtől is. Ebből következik, hogy a felettes szerv — pl. az ügyfél előnyére szolgáló jogszabálysértés vagy a közérdek sérelme miatt — jogosult és egyben köteles is a fellebbezést benyújtó ügyfél terhére is megváltoztatni vagy megsemmisíteni az első fokú határozatot* Az ügyfél javát szolgáló megváltoztatásnak egyetlen korlátja van: ha az anyagi jogszabály értelmében valamely jog megadásának feltétele az ügyfél ezirányú kérelme (pl. iparjogosítvány, építési engedély megadásánál), a felettes szerv sem adhat az ügyfélnek több vagy más jogot, mint amit az kért. Ha az első fokú eljárásban szakhatóság működött közre (20. §), és a fellebbezés a szakhatóság állásfoglalását is érinti, a felettes szerv az első fokú eljárásban részt vett szakhatóság felettes szervének állásfoglalása alapján bírálja el a fellebbezést A 67. §-hoz E § a másodfokú határozat közlésének módját szabályozza. Tartalma megegyezik az Áe hatályo^ rendelkezésében foglaltakkal. Felülvizsgálati kérelem A 68. §-hoz 1. Ez idő szerint a felülvizsgálati kérelem kettős funkciót tölt be: irányulhat az ügy érdemében hozott államigazgatási határozat felülvizsgálatára, de felhasználható arra is, hogy az ügyfél az államigazgatási szerv határozathozatalra, illetőleg intézkedésre irányuló kötelességének elmulasztását sérelmezze. A Javaslat szerint a felülvizsgálati kérelem utóbbi funkciója megszűnik. Ha az államigazgatási szerv nem tesz eleget eljárási köteles- ' ségének, az ügyfél a 4. § (1) bekezdése alapján a felettes szervtől kérheti, hogy utasítsa a hatáskörrel rendelkező illetékes szervet az eljárásra, illetőleg a határozathozatalra. Ennek megfelelően ezentúl a felülvizsgálati kérelem a jogerős határozat ellen irányuló, halasztó hatály nélküli jogorvoslat. A tipikus az, hogy az ügyfél a másodfokú határozat ellen nyújt be felül-