Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 13. szám

13. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 417 vizsgálati kérelmet, de nem kizárt az első fokon jogerőre emelkedett határozat ellen irányuló fe­lülvizsgálati kérelem sem. Az utóbbinak főként ak­kor van gyakorlati jelentősége, ha az ügyfél a fel­lebbezési határidő letelte után szerez tudomást olyan új tényről vagy bizonyítékról, amely az ügy elbírálása szempontjából jelentős. (Ilyen új tényre vagy bizonyítékra természetesen a másodfokú ha­tározat ellen irányuló felülvizsgálati kérelemben is lehet hivatkozni.) 2. A Javaslat szerint felülvizsgálati kérelemnek az ügy érdemében hozott határozat ellen van he­lye- így tehát a felülvizsgálati kérelemmel megtá­madható határozatok köre szűkebb a fellebbezés­sel megtámadható határozatok körénél: nincs he­lye ugyanis felülvizsgálati kérelemnek az érdemi döntést megelőző határozat, illetőleg a bírságot ki­szabó határozat ellen. Ennek a korlátozásnak az a magyarázata, hogy ezek a határozatok az ügy ér­demében hozott határozathoz képest csekélyebb jelentőségűek, így indokolatlan volna kettős — először fellebbezés, majd felülvizsgálati kérelem alapján való — felülvizsgálatukra intézményes le­hetőséget teremteni, és ezáltal az elsősorban irá­nyításra hivatott felettes szerveket szükségtelenül terhelni nagyszámú jogorvoslati kérelem elbírálá­sával. Felülvizsgálati kérelemmel az ügyfél élhet, így az is, aki a jogszabály keretei között méltányos­ságból kéri a határozat megváltoztatását. 3. A (2) bekezdés két esetben zárja ki a felül­vizsgálati kérelem benyújtását. Ennek indokai azo­nosak a 64. § indokolásában kifejtett indokokkal. A (2) bekezdésben foglalt rendelkezéssel kap­csolatban hangsúlyozni kell: a 72. § kizárólag jog­szabálysértés miatt teszi lehetővé az ügyfél szá­mára, hogy az államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérje. A felülvizsgálati kérelmet és a határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló kérelmet tehát nem teljesen azonos okokból lehet előterjeszteni: az előbbire jogsérelem és jogos ér­deksérelem miatt egyaránt, az utóbbira azonban kizárólag jogsérelem miatt kerülhet sor. Ha tehát az ügyfél a bírósági felülvizsgálat körébe tartozó határozatot jogszabálysértőnek tartja, felülvizs­gálati kérelemmel nem élhet, hanem a bíróságtól kérheti a határozat felülvizsgálatát. Ezzel szemben jogos érdeksérelem esetén, illetőleg ha az ügyfél a jogszabály keretei között méltányossági döntést kér — minthogy ilyen okokból bírósági felülvizs­gálatra nincs törvényes lehetőség —, az ügyfél jogos érdeksérelmének kivizsgálása céljából az olyan határozat ellen is terjeszthet elő felülvizs­gálati kérelmet, amelynek bírósági felülvizsgála­ta jogszabálysértés miatt megengedett. 4. A (3) bekezdés lényegében az Áe-vel egye­zően határozza meg azokat az eseteket, amikor az államigaztatási szerv a felülvizsgálati kérelmet ér­demi vizsgálat nélkül elutasíthatja. A jogalkalma­zó szervek számára egyszerűsítést jelent, hogy a Javaslat nem tesz különbséget a felülvizsgálati ké^ relémnek érdemi vizsgálat nélküli visszautasítása és érdemi vizsgálat alapján történő elutasítása kö­zött, hanem egységesen elutasításról rendelkezik. A (3) bekezdésben felsorolt esetekben az elutasí­tás nem kötelező; a Javaslat a felettes szervre bíz­za, hogy a felülvizsgálati kérelem vizsgálatába bo­csátkozik-e, vagy él az érdemi vizsgálat nélküli el­utasítás lehetőségével. Egyébként a kivizsgálás még nem jár szükségképpen a kérelmezőre ked­vező döntéssel, annak alapján is sor kerülhet a fe­lülvizsgálati kérelem — most már kivizsgáláson alapuló — elutasítására. A (3) bekezdéstől eltérően a (4) bekezdés — az ott szabályozott esetben — kötelezően előírja a fe­lülvizsgálati kérelem elutasítását. A fokozatosság elvét ugyanis indokolt a jogorvoslatok tekinteté­ben is érvényre juttatni: amíg a fellebbezési eljá­rás nem zárult le, felülvizsgálati kérelmen alapuló harmadfokú eljárásnak nincs helye. Ennek tudato­sítása azért is szükséges, mert van olyan ügyfél, aki egyszerre 3—4 különböző szervhez fordul a sé­relmesnek tartott döntés ellen. Ha viszont az ügy­fél a felülvizsgálati kérelem elnevezésű beadvá­nyában azt sérelmezi, hogy a fellebbezését a má­sodfokon eljáró szerv nem bírálta el a törvényben megállapított határidő alatt, e beadványt a 4. § (1) bekezdése szerinti kérelemnek kell tekinteni, és ennek megfelelően kell elbírálni. A Javaslat a felülvizsgálati kérelem elbírálására nézve fenntartja a jelenleg is irányadó hatvanna­pos határidőt. A 69. §-hoz A felülvizsgálati kérelem elbírálása a 93—96. §­ban meghatározott felettes szerv hatáskörébe tar­tozik. Ez alól az általános, szabály alól kivételt ál­lapít meg a (2) bekezdés, amely a fővárosi, a me­gyei és a megyei városi tanácsi szakigazgatási szerv másodfokú határozata ellen benyújtott felül­vizsgálati kérelem elbírálását a fővárosi, a megyei, illetőleg a megyei városi tanács végrehajtó bizott­sága titkárának hatáskörébe utalja. Az általános szabálytól való eltérés célja, hogy a helyi szervek­nél indult ügyek fővárosi, megyei, megyei városi szinten végleg lezáruljanak, és az országos szintű irányításra hivatott minisztériumokat, országos ha­táskörű szerveket ne terhelje indokolatlanul sok egyedi ügy elbírálása. Erre az esetre is irányadó azonban az az általános szabály, hogy a kivételt szűken kell értelmezni. Ezért a (2) bekezdés ren­delkezése nem vonatkozik az ott felsorolt szakigaz­gatási szervek első fokú határozatai ellen irányuló felülvizsgálati kérelmek elbírálására. Mivel az ilyen határozatok elleni fellebbezés elbírálására az illetékes minisztérium, országos hatáskörű szerv jogosult, a joggyakorlat egységének biztosítása vé­gett indokolt, hogy — fellebbezés hiányában — ugyanez a szerv bírálja el a fellebbezési határidő letelte után ^benyújtott felülvizsgálati kérelmet is. A felülvizsgálati kérelmet az elbírálására jogo­sult szervhez kell címezni. A Javaslat — a felleb­bezéstől eltérően — nem rendelkezik arról, hogy a felülvizsgálati kérelmet melyik szervnél kell be­nyújtani. Minthogy az ilyen kérelem elbírálása az ügy iratainak beszerzése nélkül nem lehetséges, az iratok pedig az ügyben első fokon eljárt szervnél vannak, az ügyfél — saját érdekében, az eljárás

Next

/
Thumbnails
Contents