Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 37. szám
966 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 37. szám is korlátozhatják az egyes tanácstagok önálló képviseleti munkáját, j r ' j) A javaslatokat a községi közös tanács és szervei — a tanácsi bizottságokról szóló szabályozás szerint — érdemben megtárgyalják, illetve megvizsgálják és ennek eredményéről a csoport vezető6. A falugyűlések megszervezésében,- az ott elhangzottak hasznosításában növelni szükséges a tanácstagi csoport szerepét. A kedvező tapasztalatok a falugyűlések évenkénti megtartását indokolják. Helyes, ha a tanács az éves munkatervében meghatározza a tanácsi bizottságoknak, a tanácstagi csoportoknak és a tanácstagoknak az előkészítéssel, a lakosság mozgósításával kapcsolatos főbb feladatait. Az előkészítés időszakában a tanácstagi csoport, valamint a HNF községi bizottsága Együttes ülésen vitatja meg a falugyűlés napirendjével és szervezésével kapcsolatos teendőiket. . A közös tanács és szervei munkájáról szóló tájékoztatót a tanácselnök adja. Valamennyi társult község helyzetéről, fejlődéséről szól, az érintett társközségek lakosságának életkörülményeit közvetlenül befolyásoló kérdésekkel pedig részletesen foglalkozik." A tanácstagi csoport munkájáról annak vezetője számol be a lakosságnak. A megyei tanácstag is tájékoztatja a választókat érdekképviseleti tevékenységéről. Célszerű valamennyi társközségben lehetőleg azonos időszákbari (egy-két hónapon belül) tartani a falugyűléseket, mert így jobban biztosítható a tapasztalatok összegezése, a közérdekű bejelentések és javaslatok együttes elbírálása. 7. A társközségek társadalmi-politikai ..életének szervezésében jelentős a közös tanács és a HNF községi bizottságainak tervszerű, folyamatos együttműködése. Ennek során figyelemmel kell I lenni arra, hogy minden társközségben Önálló népfrontbizottság működik, amelyik nincs alárendelve a szókhelyközség hasonló testületének. A közös tanács tehát külön-külön állapodik meg együttműködésükről az egyes népfront bizottságokkal. Indokolt, hogy — az egvüttműködési megállapodások a lehető legtömörebben tartalmazzák az adótt társközségben megoldásra váró feladatokat, az együttműködés módszereit és formáit, kerülve az általánosságokat; • 'ferSV* ^Hj^V:--*'/>*-|8^Mf;É — a megállapodások csak a kiindulást'és a keretet jelentsék, a végrehajtás folyamatos biztosítása a fő feladat; — a társközségek ' népfront-tisztségviselőiből alakult tanácskozó testület a közös feladatokról a tanácselnöktől rendszeresen kapjon tájékoztatást; — az együttműködés tapasztalatait a közös tanács egy napirend keretében, de községenként is értékelje. , • A közös tanácsok igényeljék a társközségben működő KISZ-s'zervezetek segítségét, különösen az' ifjúságot érintő kérdések előkészítésében és eldöntésében, a fiatalok közügyekbe való bevonásánál, a különböző községpolitikai feladatok társadalmi munkával történő megoldásánál. Az ifjúságpolitikai intézkedési tervek az egyes társközségekre is kiterjedően jelöljek meg azokat a teendőket, amelyek a fiatalok művelődési, szórakozási és sportolási feltételeinek javításához szükségesek. 8. A közös tanácsok tisztségviselői — alakítsanak ki hatékony kapcsolatot a társközségekben levő párt-, állami, társadalmi és gazdasági szervekkel, évenként rendszeresen (egykét esetben) kezdeményezzenek közös vezetői megbeszéléseket a község fejlesztését érintő kérdések megvitatására; — tervszerűen és a szabályzatban megállapított ütemezésben látogassák a társközségeket. Az előre kihirdetett, a lakosság által ismert (bármikor hozzáférhető helyen feltüntetett) időpontban — hetente felváltva — tartsanak fogadóórát (négynél több társult község esetén is mindegyikben havonta legalább egyszer, s olyan időpontban, amikor a lakosság nagyobb része napi munkáját befejezte), időnként találkozzanak a társközségi tanácstagokkal, keressék fel a társközségi intézményeket is; — nyújtsanak folyamatosan segítséget a tanácstagi Csoportok munkájához. Napirendtől függően vegyenek részt üléseiken; — a tanácselnök — segítse a tanácstagi csoport vezetőjének tevékenységét, a tanácsi bizottságok és tanácstagi csopörtoik munkája összhangjának megteremtését; — hívja meg a végrehajtó bizottság ülésére a községet érintő napirendek tárgyalásához a csoport vezetőjét (ha nem tagja a végrehajtó bizottságnak); — ellenőrizze a csoportok javaslatainak intézésé);, végrehajtó bizottság vagy tanács elé terjesztését, a lakosság ellátásában közreműködő nem tanácsi szervekhez tett javaslatok elbírálását, a működésükhöz kapcsolódó apparátusi tevékenységet; — hívja meg a tanácstagi csoport vezetőit a nem tanácsi szervek vezetői részére szervezett fontosabb megbeszélésekre. Célszerű, hogy az 500 lakosnál nagyobb társközség tanácstagi csoportjának vezetőjét tanácselnök-helyettessé válasszák meg. II. 1. Javítani szükséges a nem székhely társközségekben az alapellátás és a szolgáltatás minőségét, szervezésének színvonalát. Tovább kell* szélesíteni a komplex vállalási és a különféle mozgó ellátási (a kiszállásos, begyűjtéses javítást, az átjárásos megoldásokat, a mozgó boltokat stb.) formákat. Az alapellátást szolgáló fejlesztésekhez jobban fel kell tárni és hasznosítani a helyi lehetőségeket. A testületi beszámoltatások és a gazdasági