Tanácsok közlönye, 1979 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1979 / 11. szám

412 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 11. szám vagy rosszhiszeműségét nevezetesen azt, hogy a felperes nem annak tudatában költözött-e a lakásba, hogy a bérlő rövidesen meghal. [Vhr. 90. § (2) bek. e) pontja] Kétségtelen, hogy a bíróságoknak ezen a téren is feladata a spekulációs törekvések megakadályozása. A kérdéses esetben azonban a jogszabály a jó- vagy rosszhiszeműség vizsgálatát a folytatásra jogosultság előfeltételeként nem írja elő, ezért véleményünk szerint ez nem is vehető figyelembe. Természetesen más a helyzet az R. 114. § (1) és (2) bekezdésének alkalmazása esetén, ahol a jóhiszeműség vizsgálata kifejezetten jogszabályi feltételként szerepel. E kérdésben a Legfelsőbb Bíróság elvi iránymutatása szükséges. 5. A tanácsi bérlakás cseréjéhez való hozzájárulást megtagadó államigazgatási határozatok [R. 25. § h) pontja] megtámadásával kapcsolatos perekben fontos feladatként hárul a bíróságokra a nyerészkedési törekvések megakadályozása. A bíróságok ennek a követelménynek általában eleget tesznek. Sőt néhány esetben — főleg tanácsi bérlakás és nem tanácsi bérlakás cseréje, ill. cserével vegyes adás-vétel esetében — a bíróságok olyankor is visszaélést látnak, amikor a felek szándéka valóságos lakásigényeik kielégítését célozta a jogszabály megkerülésének, kijátszásának célzata nélkül. Nyilvánvaló, hogy önmagában az ilyen jellegű cserék — egyéb tényállási elem hiányában — nem feltétlenül tartalmaznak spekulációs törekvéseket, sőt társadalmi érdek is fűződhet ahhoz, hogy pl. az ingatlan tulajdonosa csere útján a saját ingatlanába költözzék. Az ilyen szerződésekkel kapcsolatos perekben a jövőben a tényállás tisztázására az eddigieknél fokozottabb figyelmet kell fordítani. 6. Nem egységes a bírósági gyakorlat annak megítélésében, hogy ha az államigazgatási szerv a Vhr. 82. § (2) bekezdésében írt mérlegelési jogkörében tagadta meg a lakáscsereszerződéshez hozzájáruló nyilatkozatát, akkor a bíróság a perben a mérlegelés helyességét felülbíráhatja-e. A Legfelsőbb Bíróság PK 193. számú állásfoglalása rámutat, hogy az államigazgatási határozat bíróság előtti megtámadása iránti perekben azt kell vizsgálni: a határozat a jogszabályoknak megfelel és érdemben helyes-e. Véleményünk szerint ehhez értelemszerűen hozzátartozik annak elbírálása is, hogy az államigazgatási szerv a helyesen megállapított tényállás alapján helyes mérlegelésre alapította-e döntését. 7. Vitatott kérdésként merült fel, hogy a tanácsi bérlakás bérlője elcserélheti-e a lakását öröklakás, szövetkezeti lakás vagy családi ház tulajdonosával oly módon, hogy az öröklakásnak, szövetkezeti lakásnak vagy családi háznak nem tulajdonosa, hanem bérlője, vagy haszonélvezője lesz, továbbá, hogy tanácsi bérlakásnak nem tanácsi bérlakásra történő cseréje esetén az államigazgatási hatóság a Vhr. 82. § (1) és (2) bekezdésében írt feltételek fennforgását vizsgálhatja-e a nem tanácsi bérlakás vonatkozásában is. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának Tanácselnöki Értekezlete PKT 2/1978. szánualatt úgy foglalt állást e kérdésben, hogy jogszabály tiltó rendelkezése hiányában az ilyen cserének nincs akadálya, ha nincs olyan egyéb ok, amely a csereszerződés érvényességéhez szükséges hozzájárulás megtagadására alapot adna. Ez tűnik ki a Vhr. 83. §-ából is, amely éppen arra az esetre tartalmaz rendelkezést, amikor a bérlő tanácsi bérlakását nem tanácsi bérlakásra kívánja cserélni. E jogszabályhely azt is tisztázza, hogy ilyen esetekben a lakásügyi hatóság a hozzájárulás és kiutalás kérdésében csak a tanácsi bérlakás vonatkozásában határozhat, tehát csak e lakás oldalán vizsgálhatja hogy a Vhr. 82. § (1) és (2) bekezdésében írt feltételek fennállanak-e. Lakáscsereszerződés esetében is elsődlegesen kell vizsgálni a szerződés érvényességét. [Ptk. 200. § (2) bek.] Megtagadási ok lehet tehát a lakáscsereszerződésnél az, ha a felek szándéka ténylegesen nem a lakáscserére, hanem a lakásbérleti jogviszony jogellenes átruházására irányul (pl. ha a tanácsi bérlakásból elköltöző személy az öröklakásba, szövetkezeti lakásba, vagy családi házba nem kíván beköltözni, ill. azt állandó lakásként nem kívánja használni). Ennek vizsgálata egyébként is a lakásügyi hatóságoknak a Vhr. 82. § (1) bek. e) pontjában előírt kötelezettsége. 8. Ellentétes gyakorlatot tárt fel a vizsgálat abban a kérdésben, hogy a lakásigény R. 10. § (2) bekezdésében írt mértéke felső határ-e, vagy a (3) bekezdésben írt feltételek fennforgása esetén túlléphető. Véleményünk szerint a jogszabály szövegéből következik, hogy az R. 10. § (2) bekezdésében megállapított mérték felső határ, amely semmilyen körülmények között nem léphető túl. Ezzel azonos tartalmú iránymutatást adott a Legfelsőbb Bíróság a Bírósági Határozatokban 201/5/1978. szám alatt közzétett eseti döntésében. 9. Az egynél több tanácsi bérlakást bérlő házaspár lakását igénybe vevő államigazgatási határozat [R. 25. § i) pontja] megtámadása iránti perekben helyes a bíróságok álláspontja, mely szerint a házastársak között folyamatban levő bontóper önmagában az igénybevételt kizáró tényezőként nem értékelhető. Mindaddig ugyanis, amíg a bíróság jogerős ítéletével a házasságot fel nem bontotta, az fennáll. Ellenkező álláspont tág teret nyitna a visszaélésekre. Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy a jogszabály helyes értelmezése és a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveinek érvényrejuttatása jelentkezik abban az egységes gyakorlatban, hogy ha a házastársaknak vagy egyiküknek már van tanácsi bérlakása, ez a lakásbérleti jogviszony folytatására jogosultság elismerését kizáró tényező. [R. 98/A. §, Vhr. 87/A. §]. b) Földnek vagy más vagyontárgynak tulajdonba, illetőleg használatbavételét elrendelő határozatok megtámadása iránti perek csekély számban fordultak elő. Többségében a művelési kötelezett-