Tanácsok közlönye, 1979 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1979 / 43. szám

43. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1321 szakmai ismereteket elsajátítsa. Godnoskodni kell | az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételekről, az oktatást végzők rendszeres továbbképzéséről, az oktatás nyilvántartásáról. (2) Az újonnan belépő dolgozókat a munka meg­kezdése előtt előzetes, a továbbiakban pedig a munka jellegének megfelelő gyakorisággal ismét­lődő elméleti és gyakorlati munkavédelmi oktatás­ban kell részesíteni. (3) Azt a dolgozót, aki a gazdálkodó szerveze­ten belül munkakört vágy munkahelyet változtat, vagy hat hónapot meghaladó, illetőleg az MvSz­ben annál rövidebb időben megállapított távollét után áll ismét munkába, továbbá ha munkahelyén munkavédelmi szempontból jelentős technológiai változás történik, a munka megkezdése előtt mun­kavédelmi oktatásban kell részesíteni. (4) Meg kell győződni arról, hogy a dolgozó az oktatott anyagot elsajátította és a gyakorlatban al­kalmazni tudja. Amíg ez kellő eredménnyel nem történik meg, a dolgozó csak felügyelet mellett foglalkoztatható. (5) A gazdálkodó szervezet területén munkát végző, de nem annak állományába tartozó dolgozó munkavédelmi oktatásáról az érdekelt gazdálkodó szervezetek közötti szerződésben kell rendelkezni. 37. § (1) Az a dolgozó, akinek munkaköréhez tartozik az egészséges és biztonságos munkavégzés feltéte­leinek megteremtése, biztosítása vagy ellenőrzése, köteles a munkavédelmi ismeretekbői vizsgát tenni. , (2) Aki a saját vagy mások egészségét, és testi épségét veszélyeztető munkakörben dolgozik, fel­ügyelet nélkül csak akkor foglalkoztatható, ha az előírt munkavédelmi ismeretekből vizsgát tett. (3) A munkavédelmi vizsga csak a meghatáro­zott munkakör betöltésére jogosít. (4) A munkavédelmi vizsga anyagába tartozik a dolgozó munkaköréhez, beosztásához szükséges forgalombiztonsági, egészségvédelmi és más, ah­hoz kapcsolódó munkavédelmi ismeret is. 38. § (1) A munkavédelmi oktatást, vizsgáztatást, to­vábbképzést munkaidőben kell megtartani. Az ok­tatási idő tartamára, illetőleg az emiatt kiesett munkaidőre átlagkereset jár. (2) A munkavédelmi vizsga alól mentesül, aki legalább középfokú munkavédelmi szakképzettség­gel rendelkezik. (3) A munkavédelmi oktatás és vizsgáztatás rendjének, a vizsgára kötelezettek körének, a vizs­ga anyagának a felügyeleti szerv vezetője által nem szabálvozott részletes követelményeit az MvSz-ben kell meghatározni. Az - alkalmazás egészségügyi és pályaalkalmassági jeltételei 39. § (1) Azokat az eseteket, amikor a dolgozó foglal­koztatása tilos, továbbá amikor előzetes vagy idő­szakos orvosi vizsgálat szükséges, valamint a vizs­gálatok rendjét az egészségügyi miniszter állapítja meg. (2) Azokat a munkaköröket, amelyek betöltésé­hez előzetes vagy időszakos pályaalkalmassági (pszichológiai) vizsgálat szükséges, valamint a vizs­gálatok rendjét az ágazati miniszter a munkaügyi miniszterrel és az egészségügyi miniszterrel egyet­értésben állapítja meg. A vizsgálatokon részt vett dolgozó további foglalkoztatásáról a vizsgálat ered­ményétől függően kell intézkedni. (3) Az (1)—(2) bekezdésben foglalt vizsgálatok díjtalanok. Az időszakos vizsgálatokon való részvé­tel miatt kiesett munkaidőre átlagkereset jár, a felmerült költségeket a dolgozó részéré meg kell téríteni. (4) Az egészségügyi miniszter által meghatáro­zott gazdálkodó'szervezeteknél a dolgozók üzemi gyógyító-megelőző ellátására, valamint az üzemek­ben a munkafolyamatokkal és a munkakörülmé­nyekkel kapcsolatos közegészségügyi követelmé­nyek érvényesítésének előmozdítására üzemegész­ségügyi szolgálat működik, melynek szervezéséről és felügyeletéről az egészségügyi miniszter gon­doskodik. A munkavédelmi ellenőrzés 40. § . \ (1) A felügyeleti szerv köteles a gazdálkodó szervezeteknél szükség szerint, de legalább ötéven­ként helyszíni munkavédelmi ellenőrzést végezni. Ha az ellenőrzés hiányosságokat állapított meg, akkor egy éven belül utóellenőrzést kell tartani. (2) A felügyeleti munkavédelmi ellenőrzést a 39/1978. (VII. 18.) MT számú r<sideletben és a vo­natkozó egyéb jogszabályokban foglaltak figye­lembevételével kell megtartani. 41. § (1) A gazdálkodó szervezet vezetője az egészsé­ges és biztonságos munkavégzés feltételeinek meglétéről, az annak javítására tett intézkedések hatékonyságáról, valamint a munkavédelmi elő­írások és a vezetők hatáskörébe utalt feladatok végrehajtásáról meghatározott időközönként meg­tartott szemle keretében személyesen is köteles meggyőződni.

Next

/
Thumbnails
Contents