Tanácsok közlönye, 1978 (27. évfolyam, 1-59. szám)

1978 / 55. szám

1164 TANÁCSOK ornus) és a bennszülött budai-berkenyével (Sorbus semiincisa). Az elegyes karszterdő (Fageto-Ornetum) sajátos a dolomit kőzethez kötődő erdőtársulás. A legmelegebb mikroklímájú karsztbokorerdő (Cotineto-Quercetum) és a hűvös-nedves mikroklímájú bükkös között áll. A gyepalkotó fajok közül kiemelkedő jelentőségű a fehér sás (Carex alba), jégkori reliktum a lila csenkesz (Festuca amethystina), a szürke bogáncs (Carduus glaucus) és a tarka nádtippan (Calamagrostis varia). A dolomit és a hegyháti löszborítás érintkezési pontján több helyen foltokban még megtalálhatjuk az egykori löszpuszták maradványait. Legfontosabb védendő faja a törpemandula (Amygdalus nana). A mészkősziklák begyepesedésének kezdeti szakasza után a sziklapárkányokon mindjárt a sztyeprét, a pusztafüves lejtő az első kialakult növényasszociáció. A pusztafüves lejtősztyeprét (Diplachno-Festucetum rupicolae) elsőrendű jellemző faja a pontus-mediterrán vetővirág (Sternbergia colchiciflora), a szubmediterrán cseh tyúktaréj (Gagea bohemica) és a szubendemikus magyar bogáncs (Carduus collinus), amely a sajmeggyes karsztbokorerdővel közös jellemző faja. A sajmeggyes karsztbokorerdő (Ceraso mahaleb-Quercetum pubescentis) a mészkövön kialakult karsztbokorerdő. Faállományalkotó az alacsonyra nőtt, ágas-bogas, gyakran csúcsszáradt molyhos-tölgy (Quercus pubescens) és fává nő gyakran a sajmeggy (Prunus mahaleb). Helyileg jellemző fajai gyakorisága miatt a sajmeggy és a magyar bogáncs (Cerduus collinus). Számos feltűnő virágú növény jellemzi az év minden szakában: a pannon endemikus magyar zergevirág (Doronicum hungaricum), a kontinentális macskahere (Phlomis tuberosa), több szubmediterrán faj: a sziklai sás (Carex halleriana), a sárga koronafürt (Coronilla coronata). A mészkedvelő karszt tölgyesek (Orneto-Quercetum) leginkább a D-i kitettségben, a karsztbokorerdőnél kevésbé szélsőséges termőhelyi viszonyok között alakulnak ki. Főfafaj a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), helyenként a molyhostölgy (Quercus pubscens). Virágos kőris (Fraxinus ornus) és kevés cser (Quercus cerris) is előfordul. Fajokban gazdag a cserjeszintje. Helyileg jellemző faja a pilisi bükköny (Vicia sparsiflora). A hársas törmeléklejtő erdő (Mercuriali-Tilietum) jellegzetes képét a mohos mészkő tömbök közé ékelt, vénhedt hárstuskókból koszorúszerűen kihajtó törzsek adják. Néha egy tőről 10—12 törz.s is sarjadzik. A cserjeszintben tömeges a húsos som.' * mit-LÁ'\ ^taV' -a. L r" Nevezetes lágyszárú növényfajok a tercier-interglaciális Waldsteinpimpó (Waldsteinia geoides) (legnyugatibb előfordulása a Budakeszi melletti Hársbokor-hegy), továbbá a fényeslevelű gólyaorr (Geránium lucidum), és a törpe lúdhúr (Gagea minima). KÖZLÖNYE Bükkösök (Melitti-Fagetum) a Budai-hegységben csak extrazonálisan találhatók. Mészkerülő tölgyes (Genisto pilosae-Quercetum) csak a hárshegyi homokkövön fordul elő. A zonális megjelenésű cseres- és gyertyános-kocsánytalan tölgyesek összetétele a középhegység hasonló állományaival azonosak. A Budakeszi melletti Hársbokor-hegy az első erdőtípus-térképezés mintaterülete. A hárshegyi homokkő, a dachsteini mészkő és a triász dolomit eltérő vegetációja néhány méteres sávon határolódik el, ill. váltja fel egymást. Ezért ez az oktatás' számára is klasszikus példa és bemutatóhely. A TK növénytani jelentőségének szerves kiegészítője a Budakeszi Arborétum, amelynek telepítését 1959-ben kezdték. A 31 ha-os területen az őshonos fajok kíséretében, ill. védelmében egzóta fa- és cserjefajokat telepítettek kísérleti, honosítási céllal. A terület fitopaleontológiai lelőhelyei közül jelentős a solymári ördöglyuk (Pinus és Taxus faszénmaradványok). A mogyoró-fázis bizonyítéka a Budai-hegység Remete-barlangjából kimutatott kocsányos és kocsánytalan tölgy, mogyoró és kőris faszén. A bükkfázist a Remete-szurdok alsó barlangjának megfelelő rétegeiben talált juhar (leginkább hegyi juhar), tölgy, kőris és gyertyán faszén meghatározások igazolják. Állattani értékek A Budai-hegység területe állatföldrajzilag az Ösmátra (Matricum) faunakörzetének Dunántúli Középhegység (Pilisicum) faunajárásához tartozik. Alapf aunáj a középeurópai-európai-eurószibériai faunaelemekből áll. Fontos szinezőelemek a pontomediterrán, pontusi és pontokászpi elemek, valamint az endemikus és szubendemikus fajok. A mediterrán elemek száma a dolomitkopárok és bokorerdők fenyvesítése következtében nagyon lecsökkent. A déli, száraz, mediterrán jellegű lejtőkre az alföldi fajok is felhúzódnak. A csigák közül egy hegyvidéki faj, a Vitrea opinata előfordulása érdemel említést. A cseres-tölgyes állományok ritka rovarfajok életfeltételeit biztosítják. Nevezetes endemikus fajok: a változó futrinka (Carabus Scheidleri var. jucundus) és a Bythinius Gurányii. Előfordul még a Balkán-Télszigetről és Olaszországból ismert Amara saphyrea nevű bogárfaj is. Említést érdemelnek a tölgyfák kérge alatt található ritka gyászbogár-fajok, pl. a Hoplocephala haemorrhoidalis. Itt él a Tigellinus furcillatus nevű pókfaj is, amelynek magyarországi előfordulása a Budaihegységen kívül csak a Soproni-hegység területéről ismert. A karsztbokorerdők két nevezetes endemikus ikerszelvényes faja a Cylindroiulus Horváthi és a Heteroporatia Méhelyi. Ugyancsak előfordul itt a ritka magyar aknászpók (Nemesia pannonica) és