Tanácsok közlönye, 1977 (26. évfolyam, 1-61. szám)

1977 / 59. szám

1568 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 59. szám ben folytatott tervszerű, hatékony, gazdaságos és jövedelmező tevékenységével elősegítse a népgaz­dasági tervekben meghatározott feladatok teljesí­tését és ezáltal hozzájáruljon a társadalmi szük­ségletek kielégítéséhez. (3) A vállalat feladata az is, hogy előmozdítsa a dolgozók tulajdonosi tudatának, szocialista élet­formájának, gondolkodásmódjának, és általános műveltségének fejlesztését, szakmai-politikai is­mereteik gyarapítását, jóléti, szociális és kulturá­lis igényeik kielégítését. (4) A vállalat a központi irányítás és a vállalati önállóság összekapcsolása alapján működik. (5) A vállalat jogi személy. 3. § (1) Az állam e törvényben és más jogszabá­lyokban meghatározott módon irányítja és ellen­őrzi a vállalat gazdálkodását és más tevékeny­ségét. (2) Az állam a vállalatok működésében a tár­sadalmi érdek, valamint a népgazdasági tervek­ben meghatározott célok érvényesülését elsősor­ban a gazdasági szabályozó rendszer és hatósági előírások útján biztosítja. (3) A vállalat az igazgató felelős vezetésével működik. (4) A vállalat vezetésében és ellenőrzésében a vállalati dolgozók közössége közvetlenül és kép­viselete útján vesz részt. 4. § (1) A vállalat a társadalom szükségleteinek kielégítése érdekében összehangolja tevékenysé­gét más állami vállalatokkal és szövetkezetek­kel. (2) A miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetője által alapított vállalatok, illetőleg e vál­lalatok szervezeti egységei és a tanácsok külön törvényben és más jogszabályokban meghatáro­zott módon együttműködnek a település össze­hangolt, tervszerű fejlesztésében, továbbá a helyi lakosság szükségleteinek kielégítésében. 5. § A vállalat működésében és gazdasági kap­csolataiban elősegíti a társadalmi és vállalati ér­dekek összhangját, gondoskodik a jogok és köte­lezettségek egységéről, érvényesíti a szocialista gazdálkodás elveit. 6. § (1) A vállalat feladatainak eredményes el­látása érdekében — a jogszabályok keretei között — olyan belső irányítási, elszámolási és érde­keltségi rendszert köteles kialakítani, amely biz­tosítja a gazdálkodás hatékonyságának folyama­tos növelését, továbbá a vállalati dolgozók anyagi és erkölcsi érdekeltségét. (2) A vállalat dolgozói a vállalat gazdálkodásá­nak eredményéből külön jogszabályok rendelke­zései és a kollektív szerződésben foglaltak sze­rint részesednek. II. FEJEZET A VÁLLALAT ALAPÍTÁSA 7. § (1) Vállalatot miniszter, országos hatáskörű szerv vezetője és a tanács (a továbbiakban együtt: alapító szerv) alapíthat. (2) Ha vállalat alapítását törvény, törvényerejű rendelet, minisztertanácsi rendelet, illetőleg ha­tározat rendeli el, az alapítói jogok és kötele­zettségek e jogszabályokban kijelölt szervet ille­tik. 8. § (1) Vállalat alapításához a pénzügyminisz­ter előzetes egyetértése szükséges. (2) Ha az alapító szerv nem az ágazati minisz­ter, köteles a vállalat alapításához a vállalat főte­vékenysége szerint illetékes ágazati miniszter egyetértését előzetesen beszerezni. 9. § Ha a vállalatot miniszter vagy országos ha­táskörű szerv vezetője alapítja, az alapításhoz ki kell kérnie a területileg illetékes tanács vélemé­nyét is. 10. § A vállalat az alapító szerv határozata alap­ján, a vállalati törzskönyvbe való bejegyzéssel jön létre. A vállalatot — kérelemre, vagy ha ezt jogszabály előírja — a cégjegyzékbe is be kell jegyezni. 11. § (1) Az alapító határozatban meg kell je­lölni a) a vállalat nevét és székhelyét, b) a vállalat tevékenységi körét, c) az alapító szervet, d) jogszabály által előírt egyéb tényeket és kö­rülményeket. (2) Ha a vállalat más állami vállalatból vagy szervből alakult, az alapító határozatban ennek ne­vét is fel kell tüntetni. III. FEJEZET A VÁLLALAT SZERVEZETE A vállalat vezetése 12. § (1) A vállalat vezetője az igazgató, aki jo­gait és kötelességeit az állam megbízásából gya­korolja, illetőleg teljesíti. (2) Az igazgató a vállalat ügyeiben a jogszabá­lyokban és a vállalati szabályzatokban meghatá­rozott keretek között önállóan és egyéni felelős­séggel dönt; felelőssége kiterjed a vállalat egész működésére és a vállalat gazdasági kapcsolatai­nak alakítására. (3) Az igazgató feladata különösen a) a vállalat gazdálkodási feladatainak és az alapító határozatban foglaltaknak végrehajtása és ennek megvalósítása érdekében

Next

/
Thumbnails
Contents