Tanácsok közlönye, 1977 (26. évfolyam, 1-61. szám)

1977 / 48. szám

1254 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 48. szám A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa Elnökségének irányelve A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának 2/1977. (Sz. T. 40.) számú irányelve a módosított szövetkezeti jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos szövetkezeti és szövetségi feladatokról A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa a módosított szövetkezeti jogszabályok eredményes végrehajtása érdekében — a Belkereskedelmi Mi­nisztérium, az Építésügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Igazság­ügyi Minisztérium és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala véleményének kikérésével — az alábbi irányelvet adja ki: A Fogyasztási Szövetkezetek VIII. kongresszusa — a párt XI. kongresszusának iránymutatásait követve — meghatározta a szövetkezetek társa­dalmi, gazdasági tevékenységének továbbfejlesz­tésével kapcsolatos feladatokat. Átfogóan ele­mezte a szövetkezetekre vonatkozó magas szintű jogszabályok hatását és megállapította, hogy az 1971-ben megalkotott szövetkezeti jogszabályok eredményesen segítették a fogyasztási szövetke­zeti mozgalom sokoldalú fejlődését. Az általános társadalmi és gazdasági haladás, s ennek keretében a szövetkezetek erőteljes fejlő­dése — az alapelvek változatlan érvényesítése mellett — szükségessé tették a szövetkezeti jog­szabályok továbbfejlesztését. A VIII. kongresszus határozata szerint a módosításoknak, a korszerű­sítésnek az a célja, hogy a jogszabályok a jövő­ben még hatékonyabban segítsék elő a szövet­kezetek önálló vállalati gazdálkodásának és de­mokratikus önkormányzatának sokoldalú fejlesz­tését, s erősítsék a szövetkezetek társadalmi és gazdasági tevékenységének összhangját a társa­dalmi igényekkel és a népgazdasági követelmé­nyekkel. Az egységes szövetkezeti törvényt és az általá­nos fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetke­zetek tevékenységét szabályozó törvényerejű rendeletet módosító jogszabályok ez év május 1-én életbe léptek. A lakásszövetkezeti tvr. és a végrehajtását szol­gáló miniszteri rendelet 1977. július 1-én lépett életbe. Ezzel a szövetkezetek működését ebben az ágazatban is magas szintű jog szabályozza. Megkezdődtek a takarékszövetkezeti tvr. meg­alkotásával összefüggő előkészítő munkálatok. A tvr. megjelenése azonban csak 1978. második fe­lében várható. Annak érdekében, hogy a taka­rékszövetkezetekre vonatkozó jogszabályok leg­fontosabb rendelkezései addig is összhangba ke­rüljenek az egységes szövetkezeti törvénnyel, megjelent a takarékszövetkezetekre vonatkozó PM rendelet módosítása is. A szövetkezeti jogszabályok módosításával meg­teremtődtek az önkormányzati munka továbbfej­lesztésének feltételei. A korszerűsített jogszabá­lyokban a VIII. kongresszus állásfoglalásai ér­vényre jutottak. A hatályos szövetkezeti jogszabályok teljeseb­ben tükrözik a párt bevált lenini szövetkezetpoli­tikáját, s az alapelvek változatlansága mellett, az állami szabályozást szocialista fejlődésünk mai követelményeihez igazítva, kedvezőbb jogi kere­tet biztosítanak a szövetkezetek szocialista to­vábbfejlődése számára. Ehhez arra is szükség van, hogy a szövetkezetek és a MESZÖV-ek alapszabályukat és más belső szabályzataikat az érvényes szövetkezeti jogszabályokhoz igazítsák, bátran éljenek a jogszabályokban foglalt na­gyobb lehetőségekkel, megfelelő kezdeményező készséget tanúsítsanak gyakorlati alkalmazásuk­ban. E feladatok felelősségteljes és következetes minőségi munkát igényelnek a szövetkezeti vá­lasztott vezető testületektől, a vezetőktől, a ta­goktól és a szövetkezeti dolgozóktól egyaránt. I. A fogyasztási szövetkezetek feladatai a szövetkezeti jogszabályok alkalmazásával kapcsolatban 1. Tulajdonviszonyok fejlesztése terén: A szövetkezeti tulajdon megítélése szempont­jából alapvető fontosságú az a törvényi meghatá­rozás, hogy a szövetkezeti tulajdon szocialista tulajdon, egyenrangú a társadalmi tulajdon más formáival, azokkal azonos védelemben, és a gaz­dasági kapcsolatok keretében azonos elbírálásban részesül. Szocialista épitőmunkánk jelenlegi szakaszában társadalmi-gazdasági fejlődésünk az állami és szövetkezeti tulajdon együttes fejlesztése, szocia­lista vonásainak erősítése alapján valósul meg. A szövetkezeti tulajdonviszonyok fejlesztésében a jövőben is alapvető feladat az oszthatatlan szö­vetkezeti vagyon gyarapítása. Az ÁFÉSZ-ek tu­lajdonában már ma is döntő (mintegy 950/n-os) az oszthatatlan közös vagyon. További növelésével, valamint a szocialista köztulajdonosi szemlélet erősítésével el kell érni a gazdasági adottságok jobb kihasználását, a rendelkezésre álló termelési eszközök folyamatos, hatékony működtetését a társadalom érdekével összhangban. A lakásszövetkezeti célkitűzések eredménye­sebb megvalósítása érdekében mind a fenntartó, mind az építő szövetkezeteknél a tevékenység folyamatosságát és biztonságát szolgáló alapok létrehozásával lényegében a következő időszak­ban kell megteremteni a szövetkezeti közös va­gyont. Helyes, ha a szervezésnél elősegítik az új típusú, közös szövetkezeti tulajdonban levő ga­rázs- és üdülőszövetkezetek alapítását. A szocialista vonások erősítésének, a közös vagyon gyarapításának egyik fő területe a közös vagyon működtetése a különböző gazdasági együttműködésekben, társulásokban. Ahol ez gaz­daságilag is indokolt és kölcsönösen előnyős, az

Next

/
Thumbnails
Contents