Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)

1974 / 53. szám

998 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 53. szám sági vagyonjogi igények rendezésénél a vagyonközösséget egységesnek és folyamatosnak kell tekinteni. Ha a felek a közös vagyont az életközösség megszakadásakor megosztották, az életközösség helyreállításakor visszavitt vagyontárgyak tekintetében általában azt kell vélelmezni, hogy azokat a felek a közös vagyonba visszautalták. Ugyanilyen vélelem szól az életközösség helyreállítása esetén az egyes különélések ideje alatt szerzett és a Csjt. 28. §-a szerint különvagyonnak nem minősülő vagyontárgyaknak a közös vagyonba utalása mellett is. A Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése értelmében a házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér, és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. Nem volna azonban életszerű, s nem állana a családi viszonyok természetével összhangban ennek a rendelkezésnek olyan értelmezése, hogy a házassági életközösség csupán átmeneti jellegű megszakadásával az életközösség mindenképpen megszűnik, s ennek folytán a vagyonközösség is minden esetben véget ér. A házassági együttélés során a házastársak viszonyában keletkezhetnek — s nemegyszer keletkeznek is — olyan zavarok, amelyek az életközösség átmeneti jellegű megszakadásához vezetnek ugyan, utóbb azonban a házastársak az életközösséget visszaállítják. Az életközösség megszakadásának gyakran a meggondolatlanság, a hirtelen indulat a forrása. Később azonban — az indulatok csillapodásának és a józanabb mérlegelésnek eredményeként — a házastársak viszonya rendeződik. Az életközösség említett megszakadása rendszerint nem is jár együtt a közös vagyon megosztásával. Ebből is arra lehet következtetni, hogy az életközösség megszakítását maguk a házastársak is csak átmenetinek tartják, s ezért nem is tesznek semmit annak érdekében, hogy vagyoni viszonyaikat rendezzék. Az ilyen átmeneti jellegű megszakadásokat nyilván a törvényhozó sem kívánta az életközösség olyan megszűnésének tekinteni, amelyhez a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése jogkövetkezményként a vagyonközösség megszűnését fűzi. Az életközösségnek az ilyen múló zavarok nyomán bekövetkező átmeneti jellegű megszakadása ezért a házastársi vagyonközösséget nem bontja meg. Ehhez képest az életközösség később bekövetkező végleges megszakadása után a házassági vagyonjogi igények rendezésénél a vagyonközösséget egységesnek és folyamatosnak kell tekinteni. Ha a házastársak az életközösség megszakadásakor a közös vagyont megosztják, ez ugyan általában az életközösség végleges megszüntetésének szándékára utal, az életközösség újbóli visszaállításának tényét azonban ilyenkor sem* lehet figyelmen kívül hagyni a házassági vagyonjogi viszonyok későbbi végleges rendezésénél. Ha ugyanis a házastársak az életközösséget — a házasélet utóbb mégis csak múlónak bizonyult zavarának megszűnése folytán — ismét helyreállítják, ebben ilyenkor is általában az jut kifejezésre, hogy az életközösség megszakadását maguk is csak átmeneti jellegűnek tartották, folytatni kívánják a korábbi életközösségüket, s a közös vagyon addigi megosztottságát is fel kívánják számolni. Ezért az életközösség helyreállításakor a közös gazdálkodásba visszavitt vagyontárgyak tekintetében vélelmezni kell, hogy azokat a házastársak a közös vagyonba visszautalták. A vélelmet természetesen meg lehet dönteni. Az életközösség megszakadása és visszaállítása közti időben a megosztott vagyonban a házastársak rendelkezése folytán olyan változás állhat be, amelyre tekintettel a vélelem érvényesülése igazságtalan eredményre vezetne. Ha pl. az egyik házastárs a megosztás folytán neki jutott vagyontárgyakat eltékozolta, vagy azokat egyébként nem a megélhetésére használta fel, a másik házastárs viszont a neki jutott vagyontárgyakat megőrizte, e vagyontárgyaknak a közös vagyonba való visszautalása mellett szóló vélelem folytán ez utóbbi házastárs a közös vagyon később bekövetkező végleges megosztásánál nyilvánvalóan hátrányos helyzetbe kerülne. Ez a közös vagyonba történő visszautalás mellett szóló vélelem megdöntésére irányuló bizonyítás körében nem hagyható figyelmen kívül. Adott esetben tehát az életközösség visszaállításakor fennálló körülményekből kifejezett nyilatkozat hiányában is — következtetni lehet a különvagyoni jelleg fenntartására. Azonos elbírálás alá esnek az életközösség átmeneti jellegű megszakadásától annak visszaállításáig eltelt idő alatt szerzett és a Csjt. 28. §-a szerint különvagyonnak nem minősülő vagyontárgyak is. Vélelmezni kell ezért, hogy a házastársak ezeket a vagyontárgyakat is beutalták a közös vagyonba. Az ellenkező bizonyításának hiányában tehát a különélés alatt szerzett említett vagyontárgyak is osztják a közös vagyon korábbi megosztása folytán a házastársak rendelkezése alá került, de az életközösség visszaállításakor a közös gazdálkodásba visszavitt vagyontárgyak jogi sorsát. Nem vonatkozik ez természetesen azokra a vagyontárgyakra, amelyek már az életközösség megszakadása előtt is valamelyik házastárs különvagyonához tartoztak (Csjt. 28. §-a), vagy amelyeket a különélés alatt oly módon szereztek, hogy azok az együttélés alatti szerzés esetén is az egyik fél különvagyonába kerültek volna. Ezek tehát megtartják különvagyoni jellegüket. 3. Abból a ráutáló magatartásból, hogy a házastársak a házasságkötés előtti élettársi együttélésük során a közösen szerzett vagyontárgyakat továbbra is közösen használják és kezelik — ellenkező megállapodás hiányában —, arra kell következtetni, hogy azokat a házastársi vagyonközösség részévé kívánták tenni. Sajátosan alakul a helyzet, ha a házastársak már a házasság megkötése előtt — élettársakként —