Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)

1974 / 53. szám

53. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 995 jogi kérdések egyidejű — egyezséggel vagy ítélettel történő — rendezésének célszerűségére is. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha a házastársi közös lakás használatával kapcsolatosan kárpótlás nyújtására, illetőleg megítélésére kerülhet sor; amely esetben ennek összege a vagyonjogi igényekkel együtt számolható el [7/1974./VI. 27./IM sz. rendelet 28. §]. Az újabb viták és az ezekkel kapcsolatos további pereskedés megelőzése végett pontosan és egyértelműen kell meghatárc ni a felek között létrejött megegyezés tartalmát. A bíróságnak az egyezség jóváhagyásánál a feleket tájékoztatnia kell az őket megillető jogokról, továbbá tájékozódnia kell arról, hogy a felek jogaik ismeretében is az általuk szándékolt módon kívánják-e életviszonyaikat (tartási, lakás- és vagyonjogi kérdésekben) rendezni. Az említett tájékoztatásra különösen akkor van szükség, ha a bíróság elé tárt adatokból arra lehet következtetni, hogy a tervezett rendezés az egyik félre nyilvánvalóan hátrányos. Különös nyomatékkal kell figyelemmel kísérni azt, hogy a korábban munkaviszonyban nem állott feleség, aki esetleg éppen a háztartási teendők, a gyermekek nevelése miatt nem állhatott a kereső nők sorába, ne kerüljön előnytelen helyzetbe annálfogva, hogy nyugdíjjogosultságot ez idő alatt nem szerezhetett. Nem lehet nyilvánvalóan hátrányosnak tekinteni a joglemondást tartalmazó olyan egyezséget, amely a családjogi viszonyok sajátos természetével összhangban áll. A joglemondó nyilatkozatok indokait azonban célszerű rögzíteni. Fel kell a felek figyelmét hívni arra, hogy a bíróság a házassági kötelék kérdésében részítéletet nem hozhat, tehát addig nem dönthet, amig a házastársak között a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és a gyermek közötti érintkezés, továbbá a házastársi tartás, valamint a közös lakás használata kérdésében létrejött egyezséget jóvá nem hagyta, vagy amig ezekben a kérdésekben a tárgyalás eredménye a döntésre alapot nem ad. Ha a perben a felek házassági vagyonjogi igényt is érvényesítenek, ebben a vonatkozásban a per tárgyalása és a döntés a kötelék kérdésétől, valamint az említett egyéb kérdésektől elkülöníthető [7/1974./VI.27./IM sz.rendelet 25.§]. Célszerű a felek figyelmét felhívni arra is, hogy abban az esetben, ha a már említett kérdésekben megegyezni nem tudtak, vagy egyezségük nem hagyható jóvá, a vitás kérdések eldöntéséhez szükség lehet a felek körülményeinek, a házasság megromlását előidéző okoknak és annak tisztázására, hogy azok melyik házasfél magatartására vezethetők vissza. Olyan esetben, amikor a gyermekelhelyezés vagy a lakáshasználat kérdésében a bíróságnak kell döntenie, előfordulhat, hogy e célból a bontásra irányuló egyező akaratnyilvánítás ellenére is vizsgálni kell a házasélet megromlását előidéző körülményeket. o. A különélés időtartamának jelentősége van a bontóperben, de még a tartós különélés sem minden esetben bizonyüja a házasság teljes megromlását, erre általában csak a házastársaknak a különélés alatti magatartása ismeretében lehet alaposan kóvztkzztecni. A bíróságnak tehát nemcsak a különélés időtartamát, hanem a házastársak közötti viszony minden jelentős mozzanatát vizsgálnia kell. A tartós különélés rendszerint annak a jele, hogy a házasság teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott, függetlenül attól, hogy mi idézte elő. E vonatkozásban azonban a különélés időtartama mellett jelentősége van annak is, hogy a különélés tényéből, tartamából, a kísérő körülményekből kétségtelenül következtetni lehet-e arra, hogy nincs többé remény az életközösség helyreállítására. Általában értékelni kell a ténylegesen kialakult helyzetet, például azt, hogy a felek új életre rendezkedtek be, más élettársat választottak maguknak, éz az új életközöscégből gyermek is származott. Hosszú különélés esetén az életközösség megszakadásának okát nem kell feltétlenül vizsgálni, de azt i^en, hogy a felek ez idő alatt milyen magatartást tanúsítottak, egyik vagy másik fél megkísérelte-e az együttélés helyreállítását, volt-e közöttük a különélés alatt családi életre utaló kapcsolat. Ha a felek egyező akaratnyilvánítással kérik a házasság felbontását, akkor az igazolt tartós különélésből az akaratnyilvánítás véglegességére lehet következtetni. A különélés körülményeit fokozott gondossággal kell vizsgálni, ha a felek még közös lakásban laknak ugyan, de állításuk szerint már hosszabb idő óta megszakadt közöttük a családi kapcsolat. A különélés tartósságának meghatározásánál mindenekelőtt a különélés időtartamát kell figyelembe venni. A néhány hónapi különélést nem lehet tartósnak tekinteni. De a különélés időtartama mellett számításba kell venni a korábbi együttélés időtartamát és a különélés alatti magatartást is. A hosszabb idő sem jelent feltétlenül „tartós különélést", így különösen akkor, ha a házastársak több éven át zavartalanul együtt éltek, a házasságukból gyermek származott, vagy ha a különélés az egyik félnek — a körülményekből következtethetően — nem végleges jellegű erzelemváltozásából ered. Az időtartam mellett tehát a házastársak közötti viszony minden jelentős mozzanatát vizsgálni kell. 6. A családjogi perekben a pervezetésnek és az egész tárgyalás légkörének szolgálnia kell a felek nevelését, a szocialista erkölcsi, társadalmi együttélési szabályok megtartását s a társadalommal és a család intézményével szembeni felelősségtudat fokozását. Ennek érdekében a felek kibékülését a jogi eszközök körültekintő alkalmazásával is elő kell segíteni. A házassággal összefüggő összes vitás kérdés egy per keretében történő eldöntésére kell törekedni.