Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)

1974 / 53. szám

996 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 53. szám A családjogi pereket tárgyaló bíróságoknak az eljárás hatékonyságára, a tárgyalásvezetés megfe­lelő módszereire fokozott gondot kell fordítaniuk. A család intézményének védelme érdekében — a törvény által rájuk ruházott család- és gyermek­védelmi funkciójuknak megfelelően — kellőkép­pen ki kell használniuk az anyagi jogi eszközök mellett az eljárásjogi eszközöket is. A Pp. 285. §-ának (1) és (2) bekezdése értel­mében házassági perben a bíróság — az (5) be­kezdésben meghatározott kivételes esetektől elte­kintve — köteles a házastársakat személyesen meghallgatni és a békítést megkísérelni. A sze­mélyes meghallgatás a békítés és az érdemi dön­tés szempontjából jelentős körülmények tisztázá­sa érdekében akkor is szükséges, ha a kereset, illetőleg a perbeli beadványok részletes tényállást tartalmaznak. Szükség esetén — a békítés ered­ményessége és a való tényállás felderítése érde­kében — a házastársakat egymás távollétében is meg lehet hallgatni [Pp. 285. § (1) bek.]. A felek meghallgatása és a békítés megkísér­lése nem lehet formális. Helyes pervezetéssel ar­ra kell törekedni, hogy a bíróság a felekben fel­keltse az egymás és a közös gyermek iránti fe­lelősségérzetet, és ha az érzelmi eltávolodás, a házasság megromlása még nem végleges, a bíró­ság békítő tevékenysége a feleket megfontolás­ra, a házassági életközösség helyreállítására kész­tesse. Ennek érdekében a tárgyalást előkészítő intéz­kedések körében (Pp. 124. §) célszerű lehet — a kereseti kimutatásokon felül — a felek közös gyermekére vonatkozó környezettanulmány be­szerzése is. Ez ugyanis adatokat tartalmazhat ar­ra vonatkozóan, hogy a gyermekre milyen hatás­sal van szülei meghasonlott házasélete. Ennek is­meretében a bíróság a házastársak felelősségér­zetének felkeltésével elősegítheti a békítés ered­ményességét. A Pp. 285. §-ának (2) bekezdése szerint a bí­róság a békítés megkísérlése érdekében is foly­tathat le bizonyítást. Erre különösen akkor lehet szükség, amikor remény van arra, hogy megha­tározott körülmények tisztázása a feleket az együttélés helyreállítására késztetheti. Ha pedig a per adataiból arra lehet következtetni, hogy az életközösség helyreállítása valamilyen akadály ki­küszöbölésével elősegíthető (pl. az egyik házas­társ gyógykezelésével, alkoholelvonó kúrának való alávetésével), a bíróságnak ennek érdekében tevékenyen közre kell működnie. A Pp. 288. §-ának (3) bekezdése lehetővé teszi a házassági per szünetelését a felek megegyezése alapján, az indokolás szerint kifejezetten avégett, hogy a házastársak kibékülését ezzel is előmoz­dítsa. Erre a lehetőségre indokolt esetben fel kell hívni a felek figyelmét. Ugyancsak a felek kibékülésének elősegítését célozza a Pp. 285. §-ának (4) bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint ha a bontóperben tartott első tárgyaláson a békítési kísérlet nem vezet eredményre, a bíróság a tárgyalást elha­lasztja és a tárgyalás folytatására csak a har­minc napi határidő letelte után tűz határnapot. E rendelkezés céljából következik az is, hogy a bíróság az első tárgyalás alkalmával nem tűz­het a folytatólagos tárgyalásra harminc nap eltel­te utáni határnapot, úgyszintén e határidő alatt a bíróság tárgyaláson kívül a per érdemét érintő perbeli cselekményt nem végezhet (pl. nem keres­het meg más bíróságot tanú kihallgatása iránt). Az említett határidőt tehát nem lehet megrövidí­teni, annak azonban nincs törvényi akadálya, hogy a bíróság hosszabb határidő eltelte után te­gyen a perben újabb intézkedéseket. A felelősségérzés felkeltésére különös gondot kell fordítani akkor, ha a felperes saját köteles­ségsértő magatartása alapján kéri a házasság fel­bontását és azt a másik fél ellenzi. A bíróságnak kifejezésre kell juttatnia a társadalom rosszallását, a jog és az erkölcs követelményeit, a házastárs és a közös gyermekek érdekeit sértő egyoldalú maga­tartással szemben. A bontóper keretén belül rendszerint rendezni lehet minden vitás kérdést, következtetést lehet levonni a felek jellemére, általános emberi maga­tartására, s megnyugtatóbban állapítható meg, hogy melyikük alkalmasabb a gyermek nevelésére. A volt közös lakás használatának a rendezéséhez is a bontóperben felmerülő adatok nyújtanak meg­felelő következtetési alapot. Célszerű a házassági vagyonjogi igények rendezése is, ha a felek ezeket az igényeket peren kívül nem tudják rendezni. Nem kívánatos, hogy a házastársak a bontópert követően hosszabb ideig a felbontott kapcsolatuk­kal összefüggő kérdések rendezésén pereskedjenek egymással. Ezért a bíróságnak — olyan esetben is, amikor a felek nem egyező akaratnyilvánítással kérik a házasság felbontását — arra kell törekednie, hogy meggyőzze a feleket: nemcsak a gyermek el­helyezése és tartása, hanem a többi vitás kérdés egy per keretében történő eldöntése is mindkettő­jük és közös kiskorú gyermekük érdekét szolgálja. A bíróságnak mindent meg kell tennie annak érde­kében, hogy a felek a közös lakás használatának a kérdését, valamint a házassági vagyonjogi igénye­ket és a házastárs tartását a bontóper során ren­dezzék akár megegyezéssel, akár bírói döntés ké­rése útján. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a szülő és gyermek érintkezésének (láthatásnak) egyezség útján történő rendezése is lehetséges és célszerű a bontóperben [1952. évi 23. tvr. 14. §, 7 1974. (VI. 27.) IM sz. rendelet 26. §]. Ezeknek a pervezetési szempontoknak megfele­lően érvényesülniük kell akkor is, ha a felek a házasság felbontását egyező akaratnyilvánítással kérik. * Az Irányelv megállapítása folytán hatályát veszti a Legfelsőbb Bíróság 3. számú Irányelve, valamint a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 253., 291. és 292. számú állásfoglalása. Dr. Szakács Ödön s. k., a Legfelsőbb Bíróság elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents