Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)
1973 / 12. szám
12. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 375 (5) A hajó vezetőjének a hajózás biztonsága, valamint a veszély, illetőleg kár elhárítása érdekében adott utasításait a hajón tartózkodó személyek megtartani, illetőleg végrehajtani kötelesek. (6) A veszély, illetőleg a kár elhárítása érdekében végzett munkáért térítés nem igényelhető. 11. §. (1) A hajó vezetője köteles a hajón megbetegedett, illetőleg balesetet szenvedett személy részére egészségügyi ellátást biztosítani és — szükség esetében — a beteget az első alkalmas kikötőben az egészségügyi szerveknek átadni. (2) Ha a betegség a hajón tartózkodó más személyt is veszélyeztet, a hajó vezetője köteles a beteg elkülönítéséről gondoskodni. 12. §. (1) A hajón elkövetett bűncselekmény vagy annak alapos gyanúja esetén a hajóparancsnok köteles a bűncselekmény nyomainak rögzítéséről és a bűncselekmény bizonyítására alkalmas tárgyak megőrzéséről gondoskodni; a bűncselekmény elkövetőj ét feltartóztatni és őt a bűncselekmény továbbfolytatásában megakadályozni. Az eljárás lefolytatására jogosult hatóságot a hajóparancsnok az erre alkalmas első kikötőben köteles további intézkedés végett értesíteni és a feltartóztatott személyt annak átadni. (2) A külföldön levő magyar hajón elkövetett bűncselekmény esetén a hajóparancsnok a büntető eljárás szabályai szerint nyomozóhatósági jogkört is gyakorol. 13. §. (1) A hajóparancsnok a hajón történt születésről, balesetről, eltűnésről, elhalálozásról és az ezekkel kapcsolatban tett intézkedésekről köteles jegyzőkönyvet készíteni. (2) A hajón történt elhalálozás esetében a hajóparancsnok köteles az elhunytnak a hajón levő ingóságai megőrzéséről az illetékes hatóság részére történő átadásig gondoskodni. Ha a hajó hosszabb ideig tartózkodik nyüt tengeren és az egészségügyi követelmények sérelme nélkül a holttest megőrzésére lehetőség nincs, a hajóparancsnok jogosult a holttestet a tengeri szókások szerint a tengerbe bocsátani. (3) A tengeri hajó parancsnoka a végrendelkező kívánságára köteles a hajón történő végrendelkezésben közreműködni. A hajóparancsnok ebben az esetben közjegyzői jogkört gyakorol. 14. §. Ha a hajót pusztulás közvetlen veszélye fenyegeti, a hajó vezetője köteles az utasokat, a személyzetet és a hajó okmányait biztonságba helyezni. A hajót a személyzet csak az utasokat követően, a hajó vezetője csak utolsóként hagyhatja el. Hajózási dolgozók 15. §. A hajózási dolgozók jogaira és kötelezettségeire a munkajog általános szabályai az irányadók. 16. §. A hajózási dolgozók kötelesek fokozott gondot fordítani a hajózás és a hajón tartózkodó személyek biztonságának megóvására, valamint a hajók és kikötők rendjének megtartására. 17. §. (1) A közforgalmú hajózási vállalat dolgozói, továbbá az egyéb közületi szervek hajózási tevékenység körében foglalkoztatott dolgozói egyenruha viselésére és — a hajózási hatóság hozzájárulásával — rangjelzés használatára jogosultak. (2) A közforgalmú hajózási vállalat végrehajtó és biztonsági szolgálatot ellátó dolgozóit a Büntető Törvénykönyvben meghatározott fokozott büntetőjogi védelem (Btk. 156. §) illeti meg. (3) A közforgalmú hajózási vállalat forgalom lebonyolításában közvetlenül résztvevő dolgozói mentesek az időleges munkakötelezettség teljesítése alól. (4) A közforgalmú hajózási vállalat dolgozóit, nyugdíjasait és ezek igényjogosult hozzátartozóit utazási és szállítási kedvezmény illeti meg. IV. Fejezet Hajóutak, kikötők 18. §. (1) A belvízi nagyhajó, a komp és az átkelőjáratban rendszeresen üzemeltetett más vízijármű közlekedésére, továbbá a tengeri hajó belvízi közlekedésére hajóút szolgál. (2) A hajóutat — a hajózási hatóság szakvéleményének figyelembevételével — a vízügyi szervek jelölik ki. 19. §. A hajóútban és a hajóút mentén olyan tárgy elhelyezéséhez, illetőleg olyan munka vagy más tevékenység végzéséhez, amely a hajózási tevékenységet befolyásolhatja, a hajózási hatóság hozzájárulása szükséges. 20. §. (1) Kikötő létesítéséhez, bővítéséhez, átalakításához, használatbavételéhez, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez a hajózási hatóság engedélye szükséges. A hajózási hatóság engedélye a vízjogi engedély, valamint a külön jogszabályokban előírt egyéb hatósági engedélyek megszerzésének a kötelezettsége alól nem mentesít. (2) Az üzembentartó kérésére a hajózási hatóság a műszaki és üzembiztonsági szempontból arra alkalmas kikötőt közforgalmúnak nyilváníthatja. (3) Azt a közforgalmú kikötőt, amelyet a hajózási hatóság erre kijelölt, az igénybevételre vonatkozó általános feltételek, valamint a nemzetközi egyezmények, illetőleg szerződések rendelkezéseinek a megtartása mellett bármely állam lobogója alatt közlekedő hajó igénybe veheti (szabadkikötő). (4) A hajózási hatóság — hajózási érdekből — az érdekelt szervekkel egyetértésben a hajóútban, illetőleg a hajóút mentén hajók kikötésére, horgonyzására, téli tartózkodására alkalmas területeket (szükségkikötő) jelöl ki. V. Fejezet Hajózási tevékenység végzésének feltételei 21. §. (1) Hajózási tevékenység végzéséhez — a sport és kedvtelési célból végzett hajózási tevékenység kivételével — a hajózási hatóság engedélye (hajózási engedély) szükséges.