Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)
1973 / 11. szám
368 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 11. szám nácsi szervek követeljék meg és ellenőrizzék az ilyen üzemeknél a termelés technológiájának megfelelő szennyvíztisztító telepek (művek) megvalósítását. Víz jogilag engedélyezett szennyvíztisztító berendezés hiányában a létesítmény megvalósításának, illetőleg üzembe helyezésének engedélyezését tagadják meg. A beruházási politika kialakításánál nagyobb figyelmet kell fordítani a vizek minőségének védelmét szolgáló létesítmények megvalósítására és arra, hogy a vállalatok a fejlesztési alapjukat fokozottabban használják fel e célra, s az éves tervek kialakításánál ezt vegyék figyelembe. Az ötéves népgazdasági és tanácsi tervek kidolgozása során — figyelemmel a népgazdaság teherbíró képességére — a települések feljesztésével és a lakásépítés közművesítésével összehangoltan fokozott gondot kell fordítani a vizek minőségének védelméhez szükséges művek és berendezések építésének meggyorsítására. A kiemelt jelentőségű ipari területekre — elsősorban a Sajó, a Zagyva (borsodi iparvidék), Séd— Nádor, Pécsi-víz, Fekete-víz és a Duna Dunaújváros alatti szakaszára, valamint a fővárosra, a nagyobb vidéki városokra és a balatoni régióra 1974. március 31-ig ki kell dolgozni az üzemi és a települési szennyvíztisztító telepek rekonstrukciójának és a hiányzó berendezések pótlásának programját az érintett minisztériumokkal (országos hatáskörű szervekkel), tanácsokkal, az Egészségügyi, valamint az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium bevonásával. A program alapján a szennyező üzemek és intézmények a szükséges költségeket az éves és középtávú tervekben úgy kötelesek előirányozni, hogy a szennyvíztisztító telepek rekonstrukciója és a hiányzó berendezések pótlása legkésőbb 1985-ig befejeződjék. Ennek végrehajtását a felügyeletet gyakorló szervek ellenőrizzék. A vizek szennyezése ellen hatékonyabb védelmet nyújtó gazdasági szabályozók korszerűsített rendszerét 1974. december 31-ig ki kell dolgozni. A szennyvízbírság rendszerét tovább kell fejleszteni, hogy az jobban alkalmazkodjék a vízszennyezés í-úlycsságáhpz és a környezeti feltételekhez. Felül kell vizsgálni a fáradtolaj felvásárlására és hasznosítására vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezéseit, hogy azok a vízminőség védelmét szolgáló előírásokat megfelelően érvényesítik-e. Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a mezőgazdasági üzemek által okozott vízszennyezés elhárításának módozatait az egészségügyi miniszterrel egyetértésben 1974. június 30-ig szabályozza. A szomszédos államokkal kötött államközi vízügyi egyezmények alapján szorgalmazni kell a vízminőség védelmére irányuló együttműködés továbbfejlesztését és kiszélesítését. ÁLLÁSFOGLALÁSOK Polgári jog 4. Átjáró szobára is létesíthető albérleti jogviszony A lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (továbbiakban: R) 13. fejezetében, amely az albérleti jogviszonyt szabályozza, többször található utalás az albérlő által kizárólagosan használt helyiségre. A jogszabály szerint az albérleti jogviszonyban több albérlő is részt vehet oly módon, hogy az általuk kizárólagosan használt helyiséget együttesen bérük (104. §), — az albérlő az általa bérelt helyiséget kizárólagosan, a lakás más helyiségeit pedig az albérleti szerződésben meghatározott mértékben és módon használhatja, — az albérlő a bérlőtől követelheti az általa kizárólagosan használt helyiség rendeltetésszerű használhatóságának biztosítását, — az albérlő kötelessége a kizárólagosan használt helyiség tisztántartása (106. §), — felmondási okot képez, ha az albérlő az általa kizárólagosan használt helyiségbe jogszabály tiltó rendelkezése ellenére más személyt befogad (109. §) stb. Mivel a lakásbérletről szóló és hatályon kívül helyezett 35/1956. (IX. 30.) M. T. számú rendeletnek az albérletről szóló 41—45. §-ában és az ezek végrehajtásáról szóló rendelkezések között nem volt hivatkozás az albérlő által kizárólagosan használt helyiségekre, ebből egyesek arra következtettek, hogy az új jogszabály értelmében csak akkor lehet