Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)

1973 / 7. szám

7. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 269 dekében az oktatási-iskoláztatási terv részeként a fiatal dolgozókra vonatkozóan készítsen programot. (2) A program tekintetében a KISZ-szervezetet véleményezési jog illeti. 12. §. (1) A vízügyi szerv vezetője gondoskodjék a) a szakmunkástanulók neveléséről és képzésé­ről, valamint az ezekhez szükséges feltételek meg­teremtéséről; b) a fiatal szakmunkások, technikusok és diplo­mások rendszeres szakmai és politikai képzéséről, valamint továbbképzéséről. (2) Azokat a fiatalokat kell elsősorban támogatni, akik munkájuk magasabb színvonalú ellátása ér­dekében képezik tovább magukat, vagy képzésük össztársadalmi érdekekből fontos és szükséges. (3) Az ösztöndíjban részesülő fiatalok körének kiterjesztése, illetőleg az ösztöndíjasok további kedvezményben való részesítése úgy történjék, hogy az a szakmai ismeretek jobb elsajátítását és a munkahelyhez való kötődést segítse elő. (4) Az ösztöndíjak és egyéb kedvezmények el­osztásánál a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeit előnyben kell részesíteni. (5) A fiatal dolgozók továbbtanulási, beiskolázási, tanulmányi és ösztöndíj ügyeiben a KISZ-szerve­zetet véleményezési jog illeti. A fiatal dolgozók véleményének meghallgatása és részvétele egyes döntések meghozatalában 13. §. (1) A fiatal dolgozók helyzetét és érdekeit érintő döntések meghozatala előtt a vízügyi szerv vezetője köteles a fiatalok illetékes képviseleti szervének (a KISZ-szervezet, illetőleg a szakszervezet) vélemé­nyét kérni, különösen az alábbi ügyekben — a kollektív szerződés előkészítése és módo­sítása; — a fiatal dolgozók besorolása; — a szerv munkatervének meghatározása; — a termelés, továbbá a versenymozgalom fel­tételeinek kialakítása, eredményének értékelése; — a fiatal dolgozók kitüntetése. (2) A fiatal dolgozókat, illetőleg képviselőjüket meg kell hívni a termelési értekezletekre és min­den olyan megbeszélésre, tanácskozásra, ülésre, amelyen az (1) bekezdésben megjelölt ügyet tár­gyalnak. (3) A vízügyi szerv vezetője köteles a fiatal dol­gozókat -közvetlenül érintő döntés (előléptetés, bér­rendezés, jutalmazás, fegyelmi büntetés, lakásel­osztás stb.) meghozatala előtt a fiatalok képviseleti szervének javaslatát megszerezni és az iratoknál megőrizni. 14. §. A fiatal dolgozók vagy képviselőjük írásbeli ja­vaslatára a vízügyi szerv vezetője köteles — legké­sőbb 30 nap alatt — írásban választ adni és abban álláspontját megindokolni. Az ifjúsági parlamentek megszervezése, megtartása 15. §. (1) A fiatal dolgozók helyzetének értékelésére, jogos igényeik kielégítésének előmozdítására és az ifjúságpolitika általános és helyi célkitűzéseinek megvitatására — a KISZ és az illetékes szakszerve­zet bevonásával — legalább két évenként, első íz­ben 1974-ben a) munkahely, b) országos (ágazati) ifjúsági parlamentet kell tartani és arra a fiatal dolgozókat legalább 8 nappal korábban írásban meg kell hívni. (2) Az ifjúsági parlamentek tanácskozásai nyil­vánosak és azokról jegyzőkönyvet kell készíteni. 16. §. (1) A munkahelyi parlament előkészítéséért, ösz­szehívásáért és megtartásáért, a KISZ és a szak­szervezet bevonásáért a vízügyi szerv vezetője fe­lelős. (2) A munkahelyi parlamentet az ott dolgozó fia­talok legalább egyharmadának írásbeli javaslatára két éven belül is össze kell hívni. (3) A munkahelyi parlamenteken elhangzottak­ról a vízügyi szerv vezetője 15 napon belül tájé­koztassa a 22/1972. (V. É. 17.) OVH számú utasí­tással létrehozott Vízgazdálkodási Ifjúsági Bizott­ságot. (4) Az elhangzott javaslatok alapján tett intézke­désekről a szerv vezetője a javaslattevőket 30 na­pon belül tájékoztassa. 17. §. (1) Az országos (ágazati) parlamenten a vízügyi szervek fiataljai által választott képviselők vesz­nek részt. (2) Az országos (ágazati) parlament megszerve­zése, összehívása és lebonyolítása — a 16. §-ban foglaltak értelemszerű alkalmazásával — a Vízgaz­dálkodási Ifjúsági Bizottság feladata. A fiatalok szociális helyzete, művelődése, sportolása 18. §. (1) A fiatal dolgozók szociális helyzetének javí­tása érdekében a vízügyi szervek segítsék a fiata­lok, elsősorban a házasok lakásépítését anyagi és

Next

/
Thumbnails
Contents