Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)

1973 / 7. szám

270 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 7. szám munkaeszközökkel, munkaerővel, illetőleg lakás­igényük kielégítésével. (2) A vízügyi szerv vezetője gondoskodjék arról, h°gy a gyermekgondozási segély után munkába lépő fiatal anyák és a katonai szolgálatuk teljesí­tése után munkába lépő fiatalok munkabérét mun­kába való visszatérésükkor az időközi átlagos bér­fejlesztés figyelembevételével határozzák meg és egyéb vonatkozásban se kerüljenek a többi dolgo­zóval szemben hátrányos helyzetbe. (3) A vízügyi szerv vezetője a településektől tá­voleső munkahelyeken dolgozó fiatalok szociális ellátásának javítását, a munka utáni szabadidő kultúrált kihasználását anyagi eszközökkel is se­gítse. 19. §. (1) A KISZ-szervezet működésének elősegítése, a szabadidő hasznos eltöltése a művelődési igények kielégítése, a mozgalmi munkában'való részvétel előmozdítása és a közösségi élet fejlesztése érdeké­ben az ifjúság és szervezetei számára — a lehető­ségeknek megfelelően — alkalmas helyiségekről (klubszoba, kultúrterem, könyvtár) kell gondos­kodni, elsősorban meglevő helyiségek (raktár, pin­ce stb.) jobb kihasználásával, átalakításával. (2) A klubokban a szakmai képzés és önképzés lehetőségét is biztosítani kell. (3) A vízügyi fiatalok klubjainak látogatását — ha a helyi körülmények indokolják és a KISZ-szer­vezet azzal egyetért — a lakóterületi nyíltság elvé­nek alkalmazásával más, nem a vízügyi szolgálat­ban dolgozó fiatalok számára is lehetővé kell tenni. 20. §. (1) A vízügyi szervek a fiatalok üdülése és spor­tolása, általában a fiatalság egészséges életmódra nevelése érdekében, lehetőleg olyan, víz melletti szabad terület használatát biztosítsák, amely pihe­nésre, vízi sportolásra, a tömegsport fejlesztésére alkalmas. (2) A vízügyi sportegyesületek megalakítását a vízügyi szervek anyagi eszközökkel is támogassák, illetőleg tegyék lehetővé, hogy a már meglevő egyesületek a tömegsport bázisává válhassanak. 21. §. A fiatalok, illetőleg a KISZ-szervezet támoga­tására a vízügyi szervnél és a szakszervezetnél erre a célra elkülönített pénzeszközök felhasználásában a KISZ szervezetet döntési jog illeti. A fiatal dolgozók helyzetének rendszeres vizsgálata 22. §. (1) Minden vízügyi szerv vezetője legalább két évenként köteles a Vízgazdálkodási Ifjúsági Bi­zottságnak beszámolni a vezetése alatt működő szervnél foglalkoztatott fiatalok helyzetéről. (2) A beszámolóban különösen a munkába lépő fiatal dolgozók fogadásával, bérezésével, munka­feltételeivel, szociális és kulturális ellátottságával, képzésével, termelési tevékenységével és közéleti szereplésével, általában az ifjúságpolitikai felada­tok végrehajtásával kell foglalkozni. (3) A Vízgazdálkodási Ifjúsági Bizottság a jelen­tések elemzése, értékelése alapján az intézkedést igénylő feladatokra és megoldásuk módjára az OVH elnöke részére javaslatot készít. (4) A beszámolójelentés elkészítésének részletes szempontjait, tartalmi követelményeit és beküldési határidejét a Vízgazdálkodási Ifjúsági Bizottság állapítja meg. Az ifjúságpolitikai feladatok végrehajtása 23. §. (1) A vízügyi szerv vezetője az ifjúságpolitikai feladatoknak a szerv sajátosságait és a helyi körül­ményeket figyelembe vevő meghatározására és megvalósítására — a KISZ-szervezettel egyetértés­ben — évenként, március 31-ig készítsen intézke­dési tervet. (2) A vízügyi szerv vezetője az utasításban és az intézkedési tervben foglaltak végrehajtása során vegye igénybe a KISZ és a szakszervezet segítsé­gét. ' 24. §. A vízügyi szerveknél az ifjúságpolitika állami feladatainak végrehajtása és az ezekkel kapcsola­tos tevékenység összehangolása a személyzeti osz­tályok ügykörébe tartozik. Hatálybalépés 25. §. Ez az utasítás kiadása napján (1972. december 20-án) lép hatályba. Dégen Imre s. k., államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke Vegyes rendelkezések Áruvásárlási kölcsönakció keretében árusítható cikkek Az áruvásárlási kölcsönről szóló 6/1968. (K. É. 7.) Bk. M. számú utasítás és a 13/1968. (K. É. 13.) Bk. M. számú utasításban foglalt felhatalmazás alapján a Belkereskedelmi Minisztérium — az Or­szágos Takarékpénztárral és a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben — a következők szerint ál­lapítja meg az áruvásárlási kölcsönakció keretében 1973. február 1-től árusítható cikkek teljes jegyzékét: 1. Rádió vevőkészülék és zeneszekrény 2. Televízió (színes is)

Next

/
Thumbnails
Contents