Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)

1973 / 47. szám

47. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 971 térítési felelősségnek a jogszabályban meghatározott felső határa kimerítve nincs. A jogerős ítéletben kifejtett — ezzel ellentétes — álláspont azt eredményezné, hogy ha a kár folyamatosan (szakaszosan) következik be, a jogosult termelőszövetkezetnek nem volna lehetősége arra, hogy kártérítési igényét a jogszabályban megengedett felső határig érvényesíthesse tagjával szemben. 34. Mezőgazdasági termelőszövetkezet nőtagját terhessége alatt — egészségi állapotának megfelelő (könnyebb) munka ellátására történő ideiglenes beosztása idejére — nem a megelőző átlagkeresete, hanem csupán az ideiglenes beosztás tényleges ellátásáért járó díjazás illeti meg. [35/1967. (X. 11.) Korm. számú rendelet 99. és 105. §, 6/1967. (X. 24.) MÉM. számú rendelet, 141. § (2) bekezdés c) pont]. A kérdés felmerülésére az szolgáltatott alapot, hogy az Mt. V. 23. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a dolgozó nőt terhessége negyedik hónapjának kezdetétől a szoptatás hatodik hónapjának végéig, kérelmére — orvosi vélemény alapján — állapotának egészségügyi szempontból megfelelő munkakörbe kell ideiglenesen áthelyezni, s az ekként áthelyezett dolgozó nő keresete nem lehet kevesebb, mint amennyi előző átlagkeresete volt. A munkaviszonyban álló dolgozó nőnek ilyen esetben tehát a munkaügyi jogszabályok az áthelyezést megelőző átlagkereset követelésére biztosítanak jogi lehetőséget. A fentiekkel szemben a mezőgazdasági termelőszövetkezet nőtagját a 15/1971. (XII. 30.) MÉM. számú rendelettel módosított és kiegészített 6/1967. ,(X. 24.) MÉM. számú rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 141. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezés szerint a terhesség negyedik hónapjától kezdve a szoptatás hatodik hónapjának végéig nem szabad beosztani megerőltetéssel járó fizikai munkára, stb, s a szülész-nőgyógyász szakorvos írásbeli javaslata alapján részére egészségi állapotának megfelelő beosztást kell biztosítani. A 46/1971. (XII. 28.) Korm. számú rendelettel módosított és kiegészített 35/1967. (X. 11.) Korm. számú rendelet (a továbbiakban: R) 105. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint, ha a vezetőség az ilyen nőtagok részére nem tud olyan munkát biztosítani, amelyet egészségük veszélyeztetése nélkül elláthatnának, köteles elősegíteni, hogy az ilyen tagok másik tsz-ben, állami (szövetkezeti) vállalatnál, vagy intézménynél munkát végezhessenek. Fentiekből megállapíthatóan az utóbbi — tsz tagokra irányadó — jogszabályi rendelkezések az Mt. V. 23. § (4) bekezdésében foglalt — s a dolgozó nők előző átlagkeresetének megtérítésére vonatkozó — rendelkezést nem tartalmaznak, s az ilyen igény elbírálásában a bíróságok és a termelőszövetkezetek gyakorlata sem egységes. Az egyik konkrét ügyben a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár az Mt. V. 23. § (4) bekezdésének a rendelkezéseit a tsz-ben tagként dolgozó nő esetében nem lehet alkalmazni, azonban a terhességből adódó átmeneti egészségromlás és munkaképességcsökkenés miatt a termelőszövetkezet terhes nőtagja sem kerülhet hátrányosabb helyzetbe. Ezért — az 1972. évi I. tv-vel módosított 1949. évi XX. törvény (az Alkotmány) alapelveiből (melyek szerint a Magyar Népköztársaság állampolgárai egyenlőek és egyenlő jogokat élveznek, valamint az anyaság fokozott védelmére vonatkozó rendelkezéseiből) — a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Vhr. 141. §-ának (2) bekezdés c) pontjában foglalt esetben a tsz terhes nőtagját is az előző munkakörében elért átlagkereset illeti meg. Ebből az álláspontjából vonta le a másodfokú bíróság azt a további következtetést is, hogy amennyiben a tsz a Vhr. 141. I § (2) bekezdés c) pontjában, valamint a R. 105. §