Tanácsok közlönye, 1973 (22. évfolyam, 1-58. szám)
1973 / 45. szám
948 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 45. szám pezik. Az V. ötéves terv megalapozásához szükséges műszaki-gazdasági koncepciók és tanulmányok kidolgozása már folyamatban van,, arról az érintett vállalatok megfelelő ismeretekkel rendelkeznek. Kidolgozásuk kettős szervezésben történik. Az átfogó, több ágazatot érintő műszaki-gazdasági koncepciók kidolgozása általában az OMFB szervezésével és irányításával folyik. Ebben az esetben a vállalatok, illetve az adott témát legjobban ismerő képviselőik az OMFB felkérésére, mint műszaki-gazdasági szakértők vesznek részt a koncepciók kidolgozásában. Az egyéb műszaki-gazdasági koncepciókat és tanulmányokat a minisztériumoknak, illetve ezek megbízása alapján, szervezésével és irányításával a trösztöknek, vállalatoknak vagy intézeteknek kell kidolgozniuk. Az elkészült koncepciókat'a kidolgozásért felelős szerv szakmai vitának veti alá. A szakmai vita alapján kiegészített koncepciókat a hivatalos állásfoglalások megismerése érdekében a kidolgozó szerv megküldi az érdekelt állami szerveken kívül az érintett vállalatoknak is. Azok a szervek és vállalatok, amelyek a műszakigazdasági koncepciókat ilyen célból megkapták, felelősségteljes állásfoglalásukat minden esetben közölni kötelesek. A koncepció kidolgozásáért felelős szervek ezeket az állásfoglalásokat összefoglalják és a műszaki-gazdasági koncepciókkal együtt hivatalos vitára bocsátják. Ebben részt vesznek azoknak a vállalatoknak a képviselői is, amelyek a műszaki- gazdasági koncepciók elkészítésért felelősek, ennek megvalósításában érdekeltek, illetve a koncepciókat hivatalos állásfoglalás céljából megkapták és állásfoglalásuk megvitatást igényel. Az V. ötéves népgazdasági terv megalapozását szolgáló műszaki-gazdasági koncepciókat ez év végére kell kidolgozni és megvitatni. A műszaki-gazdasági koncepciók témáit és a kidolgozásukkal kapcsolatos feladatokat, módszertani elveket az „Útmutató az V. ötéves népgazdasági terv megalapozását szolgáló műszaki-gazdasági koncepciók és tanulmányok kidolgozásához" című módszertani anyag rögzíti. 2. A nemzetközi együttműködési (tervkoordinációs) tárgyalásokon történő vállalati részvétellel kapcsolatos feladatok 1973-ban sor kerül — a minisztériumok és nagyobb vállalatok bevonásával — a nemzetközi együttműködési és tervkoordinációs tárgyalások első szakaszának lebonyolítására, amely a KGST tagállamokkal kapcsolatos gazdasági kötelezettségvállalások előkészítésére irányul. A tervkoordinációs tárgyalások második szakaszában, 1974-ben történik a tervkoordinációs elképzelések konkretizálása és egyes esetekben a szerződések előkészítése, illetve megkötése. A vállalatok közül azokat, amelyek fejlesztési politikáját a felmerült együtműködési lehetőség és kötelezettségvállalás közvetlenül érinti, a tárgyalások szervezéséért felelős főhatóságok vonják be a tervkoordinációs tárgyalások előkészítésébe, illetve tárgyalásokba. Az Országos Tervhivatal szervezésében és részvételével bonyolított tárgyalások előkészítésébe az Országos Tervhivatal, a minisztériumi szintű tárgyalásokon történő közreműködésre az illetékes minisztériumok kérik fel az érintett vállalatokat és látják el a szükséges információkkal. A nemzetközi tervkoordinációs tárgyalásokba bevont vállalatok feladata az export, a tevékenységükhöz kapcsolódó import, és különösen a kooperációs együttműködések bővítési lehetőségeinek a feltárása, a nemzetközi kötelezetségvállalások pénzügyi és árfeltételeinek, gazdaságosságának stb. kimunkálása. A vállalatok a tervkoordinációs tárgyalásokra való felkészülésük során — saját információikon kívül — támaszkodjanak a felügyeletet gyakorló minisztériumok, valamint az illetékes külkereskedelmi vállalatokkal folytatott előzetes konzultációk során szerzett ismeretekre. A nemzetközi koordinációs tárgyalások előkészítésébe bevont vállalatoknak tehát — javaslatokat kell kidolgozniuk a tervkoordinációs tárgyalások magyar részről való előkészítéséhez; — meg kell vizsgálniuk a partner országok által felvetett, őket érintő javaslatokat; — a minisztériumok felkérése esetén részt kell venniük a tervkoordinációs tárgyalásokon; — a minisztériumok felkérésére vagy saját kezdeményezésre közvetlen kapcsolatokat kell létesíteniük más K. G. S. T. országok gazdálkodó szervezeteivel és ennek alapján egyeztetett elgondolásokat kell kidolgozniuk a tervkoordinációs tárgyalásokhoz. A nemzetközi tervegyeztető tárgyalásokkal kapcsolatos vállalati teendőkről és a tárgyalások tartalmáról, valamint szervezéséről egyebekben az 1. számú melléklet 4. és 6. pontjában feltüntetett N. G. K. B. határozatok intézkednek. 3. A vállalati előzetes fejlesztési elgondolások kidolgozásával kapcsolatos feladatok A Gazdasági Bizottság ez év elején határozatot hozott, hogy 50 kijelölt, az ország ipari termelésének jelentős részét előállító vállalat 1973. végéig köteles elkészíteni az 1976—80. évek időszakára vonatkozó fejlesztési elgondolásait. A népgazdasági tervkoncepció és terv kellő megalapozása érdekében arra is szükség van, hogy a kijelölt 50 ipari vállalaton kívül a népgazdaság fejlődésében jelentős szerepet betöltő további néhány iparvállalat és egyes más népgazdasági ágazatokhoz tartozó néhány vállalat is dolgozzon ki előzetes fejlesztési elgondolásokat. Az e feladat ellátására kijelölt vállalatok névsorát a 2. sz. melléklet ismerteti. A kijelölt vállalatok perspektivikus elgondolásai elsődlegesen a népgazdasági tervezés számára nyújtanak információt a vállalati elképzelésekről,