Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)

1972 / 64. szám

1314 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 64. szám deletben foglalt eltérésekkel — a polgári nem peres eljárás szabályai irányadók. (2) A bíróság a határozat megváltoztatása iránti kérelmet elutasítja, a határozatot részben vagy egészben megváltoztatja, a (3) bekezdésben felsorolt esetekben pedig hatályon kívül helyezi. A bírósági jogorvoslati kérelem alapján hozott határozat ha­tálya — a 25. § (5) bekezdésében foglalt kivétellel — a megtámadott bejegyzésen alapuló további be­jegyzésre is kiterjed. (3) A bíróság a járási földhivatal határozatát ha­tályon kívül helyezi és új eljárást rendel el, ha a határozat meghozatalában olyan személy vett részt, akivel szemben az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint kizáró ok áll fenn, vagy ha egyéb olyan eljárási szabálysértés történt, amely a bí­rósági eljárásban nem orvosolható. (4) A bejegyzés iránti kérelem (megkeresés) vagy melléklete, illetve az okirat hiányosságait a bíró­sági eljárásban is lehet pótolni. Á 18. § rendelkezé­seit a bírósági eljárásban is megfelelően alkalmazni kell. 28. §. (1) Az első fokú bíróság végzése elleni fellebbezésre és a fellebbezési eljárásra — a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel — a polgári nem peres eljárás szabályai irányadók. (2) A másodfokú bíróság az első fokú bíróság végzését csak a polgári perrendtartás 251. §-ában és 252. §-ának (1) bekezdésében szabályozott ese­tekben helyezheti hatályon kívül. (3) Az első fokú bíróság a jogerős végzést a föld­hivatali eljárás irataival együtt megküldi a járási földhivatalnak. 29. §. (1) Törvényességi óvás nyomán hozott legfelsőbb bírósági határozat hatálya az ügyben szereplő feleken kívül azokra is kiterjed, akik az óvással megtámadott bírósági határozaton ala­puló bejegyzést követően szereztek jogot, ha az erre vonatkozó földhivatali határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül érkezett az óvás be­jegyzése iránti megkeresés a járási földhivatal­hoz. (2) Ha az óvás bejegyzése iránti megkeresés hat­van napon túl, de a megtámadott határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül érkezett, a törvényességi óvás folytán-hozott határozat hatálya a feleken kívül azokra terjed ki, akik a törvényes­ségi óvásra vonatkozó bejegyzést követően szerez­tek a nyilvántartásba bejegyzett jogot. 30. §. (1) Keresettel kérheti a bíróságtól a) a bejegyzés törlését és az eredeti állapot visz­szaállítását érvénytelenség címén, akinek nyilván­tartott jogát a bejegyzés sérti, továbbá az ügyész, b) a bejegyzés törlését az az érdekelt, aki bizo­nyítja, hogy a bejegyzett jog elévült, vagy meg­szűnt, illetőleg a nyilvántartott tény megváltozott, cj a bejegyzés kiigazítását, aki a téves bejegyzés folytán sérelmet szenvedett. (2) Keresetindításnak az (1) bekezdés bj és c) pontja alapján akkor van helye, ha a földhivatali eljárásban a bejegyzés nem törölhető, illetve a sé­relem nem orvosolható, továbbá ha azokat ered­ménytelenül kísérelték meg. 31. §. (1) Az érvénytelen bejegyzés törlése iránt a keresetet azzal szemben, aki közvetlenül a bejegy­zés folytán szerzett jogot vagy mentesült kötele­zettség alól, addig lehet megindítani, amíg a be­jegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozat érvényte­lensége megállapításának, illetőleg a bejegyzés alapjául szolgáló határozat megtámadásának helye van. (2) Azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhisze­műen és ellenérték fejében szerzett jogot, a tör­lési keresetet a kézbesítéstől számított hatvan nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvényte­len bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szen­vedő fél részére kézbesítették. A bejegyzéstől szá­mított három év alatt lehet a törlési keresetet meg­indítani, ha kézbesítés nem történt. 32. §. (1) A bíróság az ügyfél kérelmére bejegy­zés végett a járási földhivatalt értesíti aj a 30. §-ban meghatározott törlési és kiigazítási, b) az ingatlan tulajdonjogát érintő, c) az ingatlanon fennálló közös tulajdon meg­szüntetése iránti, d) az ingatlanra vonatkozó házassági vagyon­jogi, valamint ej a jelzálogjoggal biztosított követelés érvénye­sítése iránti per megindításáról. (2) A bejegyzéssel, vagy az alapjául szolgáló okirattal kapcsolatban elkövetett bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásról a bíróság bejegyzés végett értesíti a járási földhivatalt. VII. Fejezet AZ INGATLANNYÍLVÁNTARTÁS ADATAINAK FELHASZNÁLÁSA ÉS ADATSZOLGÁLTATÁS 33. §. (1) A földhivatalhoz benyújtott bejelen­tésben, kérelemben és megkeresésben, valamint az ingatlanokkal kapcsolatos nyilvántartási, tervezési, statisztikai, területelszámolási és adatszolgáltatási munkánál, továbbá az államigazgatási szervek ha­tározataiban az ingatlannyilvántartás adatait köte­lezően kell használni. (2) Az ingatlannyilvántartást — jogszabályban meghatározott kivétellel — bárki megtekintheti és tartalmáról feljegyzést készíthet, illetve másolatot kérhet. (3) A járási földhivatal biztosítja a bíróságok és a tanácsi szervek részére az ingatlanokkal kapcso­latos hatósági feladatok ellátásához szükséges ada­tokat. 34. §. (1) A tulajdonosok lakóhelye szerint kü­lön kell nyilvántartani az ország egész területén az állampolgárok tulajdonában álló ingatlanok közül

Next

/
Thumbnails
Contents