Tanácsok közlönye, 1972 (21. évfolyam, 1-64. szám)

1972 / 60. szám

1206 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 60. szám történt és a később megállapításra kerülő tartásdíj a kötelezett igénybe vehető jövedelméből már nem fedezhető. Ez az álláspont téves. Az állami gondozás költségeihez az köteles hozzájárulni, aki a családjogi szabályok értelmében a kiskorú tartására kötelezhető vagy erre külön kötelezettséget vállalt. Nyüvánvalóan ez az oka annak, hogy a R. 7. §-a a gondozási díj mértékét a gyermektartásdíjra vonatkozó rendelkezésekkel összhangban szabályozza, s hogy kielégítse a R. 10. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a gyermektartásdíj követelésekkel egysorban történik. A szülőnek tehát az arra rászorult gyermekeivel szemben fennálló tartási kötelezettségét nem érinti, ha azok állami gondozásban vannak; a különbség csupán az, hogy gyermektartásdíj helyett gondozási díjat tartozik fizetni. Minthogy azonban a gyermektartásdíj megállapítására a bíróság, a gondozási díj kiszabására a gyámhatóság jogosult, előfordul, hogy valamelyik követelés kielégítése nehézségbe ütközik. Mivel ebben az esetben az arányosítást csak a bíróság végezheti el, nincs szükség a gondozási díj formális — és végrehajthatatlan — előzetes megállapítására. Ez kitűnik a R. 8. §-ának (2) bekezdésben foglalt rendelkezésből is, mely szerint ha a bíróság a gyermektartás ügyében hozott határozatának meghozatala előtt arról szerez tudomást, hogy a felet állami gondozott kiskorú tartási kötelezettsége is terheli, megkeresi a gyámhatóságot — a követelés arányos kielégítését biztosítandó — jogainak érvényesítése érdekében. Ez egyben lehetőséget ad arra, hogy a bíróság az ítélkezés alapjául szolgáló valamennyi körülmény ismeretében — egyetlen eljárás keretében — hozzon az állami érdekeknek is megfelelő döntést. 66. A szakmunkásvizsgát tett volt ipari tanuló a munkaviszonyának megszüntetése esetén nem köteles visszafizetni a vállalatnak a szakmunkásképzés idején részére folyósított anyagi támogatást. Az Mt. 21. §-ának (2) bekezdése szerint a vállalat a szakember-szükségletének tervszerű biztosítása érdekében tanulmányi szerződéseket köthet. A szerződésben a vállalat kötelezi magát, hogy a tanulmányok alatt támogatást biztosít, a másik fél pedig vállalja, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja és a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a vállalatnál dolgozik. A gyakorlatban többször előfordult, hogy egyes vállalatok a fenti jogszabályi rendelkezés alapján bírósági úton követelést érvényesítenek volt ipari tanulójuk ellen, azért mert a szakmunkásvizsga után létesített munkaviszonyt megszüntette. Az ilyen jellegű követelések érvényesítésénél és elbírálásánál néhol olyan álláspont érvényesült, hogy a szakmunkásképzésre kötött tanulószerződés azonos jellegű az Mt. 21. §-ának (2) bekezdésében megjelölt tanulmányi szerződéssel. Ha tehát egy vállalat a szakmunkásképzésben résztvevő ipari tanuló részére folyamatosan biztosítja az ipari tanulót megillető anyagi támogatást, viszont ennek a célja — a munkaviszony megszűnése folytán — utóbb meghiúsul, a vállalat visszakövetelheti a folyósított anyagi támogatást. Ez az álláspont nem helytálló. Ha az ipari tanuló és a vállalat között szakmunkásképzésre vonatkozó szerződés jött létre, ez nem azonos a társadalmi ösztöndíj szerződéssel. Az előbbi esetben — tehát ipari tanuló szerződés esetén — a jogszabály kötelező rendelkezésénél fogva jár az ösztöndíj a szakmunkás tanulónak, a társadalmi ösztöndíjat viszont — amint ez az 1959. évi VI. törvény 15. §-ának (4) bekezdésében, valamint a 3/1969. (II. 19.) Mü. M. számú rendelet 21. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból is kitűnik — csak erre vonatkozó külön szerződés alapján, a szakmunkástanuló ösztöndíjon (tanulóbéren) jelül biztosítja az adományozó vállalat. Az 1969. évi VI. törvény rendelkezései értelmében a szakmunkás tanulót a vállalat által folyósított juttatások attól függetlenül megilletik, hogy mennyi ideig lép munkaviszonyba szakmunkásként a szakmunkásképzéssel kapcsolatos gyakorlati foglalkoztatást biztosító vállalatnál. A törvény nem tartalmaz tehát olyan rendelkezést, amelynek alap-